Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

Illyés Gyula a háború első néhány évében még itt élt a Várban, az Alagút utca és a Logodi utca sarkán álló ház legfelső emeletén második feleségével, Kozmutza Flórával. Az ostromot persze ők is légópincében vészelték át, de ekkor is születtek versek, ekkor is a nyelv, a szavak, az irodalom segített sokaknak, hogy emberek maradjanak a legnagyobb veszedelmek között.

Pontosan 80 éve, 1945. január 27-én verték agyon Szerb Antal szinte végkimerülésig legyengült testét nyilas keretlegények. Halálának évfordulóján szeretnénk bemutatni, hogy Ulpius Éva alakját Szerb Antal egy a valóságban is létező hölgyről; múzsájáról, egykori szerelméről mintázta. Még akkor is, ha ez későbbi feleségének nagyon fájhatott. Az író testét ugyan megtörhették névtelen gyilkosok, de Szerb Antal szelleme és emléke örökké él.

Fekete István (1900-1970) József Attila-díjas író éppen ma százhuszonöt éve, 1900. január 25-én született. Budán élt, először a Sashegyen, az akkor Miasszonyunk útja 8. szám, ma Meredek utca 8. számú házban, majd később a Tárogató úton.

Éppen ezen a napon, 1458. január 24-én választották királlyá Budán Hunyadi Mátyást I. Mátyás néven. A legenda szerint a Duna jegén, de ez a valóságban nem így történt. Az elképzelhető, hogy az ominózus országgyűlésre érkező főurak a Duna jegén átkelve vonultak fel a Várba, még az sem lehetetlen, hogy a nemesség a befagyott Dunán ünnepelte meg Mátyás királlyá választását, de az biztos, hogy a fiatal király ekkor még nem lehetett a Duna jegén. Cikkünkből az is kiderül, hogy miért.

Fülep Lajos (1885-1970) művészettörténész, művészetfilozófus, kritikus méltatta elsőként Ady költészetét és líráját, de Szabó Dezső regényének nagyságát, Csontváry, Rippl-Rónai festészetét, Bartók zenéjét is az elsők között ismerte fel. A Nyugat legnagyobb esztétájának művészettörténeti szelleme és ereje abban rejlett, hogy messziről felismerte a tehetségeket, s az élet is végül őt igazolta.

A héten ünnepeltük Mécs László (1895-1978), szerzetes költő születésének 130. évi jubileumát, aki a két világháború között igazi sztárként tisztelték Magyarországon. Számtalan előadást, felolvasóesetet tartott az egykori közönségnek, főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki ifjúságnak. Valóssággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival.

Írásunk időszerűségét az is indokolja, hogy éppen most január végén lesz 80 éve annak, hogy Szerb Antal kegyetlen gyilkosok áldozataként kénytelenül itt hagyta a földi világot. Noha az író számtalan helyen járt a nagyvilágban, azonban, ha hihetünk a regénybeli főszereplőnek, Mihálynak, s miért ne hinnénk, akkor a legjobban mégis a Budai Várat szerette, s azok régi utcáit sose unta meg. És ezzel el is jutottunk cikkünk témájához, s a legfontosabb kérdéséhez: Hogyan jelent meg a Budai Vár az Utas és holdvilágban? Erről szól mostani írásunk!

Az első magyar mérnöknő 1899. március 8-án született eredetileg Polák néven egy hétgyermekes zsidó családban. A gabonakereskedő édesapa mindent megtett azért, hogy fiaihoz hasonlóan lányai is tanulhassanak, majd diplomát szerezhessenek. Ennek eredményeképpen az első magyar mérnöknő testvérei közül ketten – Vilma és Margit - orvosnők lettek, míg Berta tanárnőként végzett. Férje, Fischer József mellett, együtt dolgozott a modern magyar építészet legnagyobbjaival: Breuer Marcellal, Hajós Alfréddal és Molnár Farkassal is. Az első kerületben az Attila út 127, a Toldy Ferenc utca 1/b. alatt található társasházat, illetve egy Derék utcai lakóházat is tervezett. Idén májusban lesz éppen ötven éve, hogy New Yorkban örökre lehunyta szemét.

Leesett a hó, az egész táj fehérbe borult. A gyerekek által legkedveltebb téli szórakozási lehetőségek közül a szánkózás ilyenkor előkelő helyen szerepel. Nem csak most, hanem évszázadok óta. Ha festményeket nem is, de fotókat tudunk mutatni a szánkózás élményéről, egészen 1945-től. Nézzék csak!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.

Jövőhéten szombaton, május 31-én ismét megrendezik a BTM Vármúzeumban a Régészet Napját, amelynek ezúttal a központi témája a mesterséges intelligenciához kapcsolódik. A Budavári Palotában található intézmény egész nap különleges programokkal, élményekkel várja a nagyközönséget. Az eseményhez kapcsolódva a BTM pályázatot is hirdetett történelmi témájú MI-képek készítésére, amelyeket szintén megismerhetünk a nap folyamán.

Programunkon Csapó Csaba történésszel közösen kalauzoljuk végig a sétára jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva - a budavári polgárvároson át - egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Ha szereted a XX. századi magyar irodalmat, akkor ez elég ok arra, hogy velünk tartsd május utolsó napján és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának! Biztosítsd most a helyedet!

2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

Az elmúlt napokban több fellépő is szerepelt a Budavári Palotanegyedben, ezzel is színesítve a május eleji hosszúhétvége vári programjait. Az MNG előtti Savoyai Terasz néhány napig igazi táncterasszá változott a hazánkba látogató turisták legnagyobb örömére, akik szomjaznak arra, hogy megismerhessék Magyarország sokszínű kultúráját, illetve az autentikus folklórt. Felüdítő élmény volt, hogy a sok giccses, talmi és hazug kamufolklór helyett a valódi népi kultúrával ismerkedhetett meg a Várba látogató nagyközönség. Így a különböző műsoroknak köszönhetően az egykori Monarchia sokszínűségéből kaphatott ízelítőt az elmúlt napokban a vári közönség.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Ferenc József (1830-1916) és Erzsébet királyné (1837-1898) negyedik, legkisebb gyermeke 1868. április 22-én született Budán, alig néhány hónappal a kiegyezés után. A bécsi udvar szigorától, s annak érzelmi hűvösségétől sokszor Budára, az őt önzetlenül szerető magyarokhoz menekülő királyné szervezte úgy, hogy lánya végül itt nálunk, a Budavári Palotában lássa meg a napvilágot.

Ezúttal Dr. Szögi László, történész, levéltáros, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár egykori főigazgatója, az MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoportjának vezetője tartott lebilincselő előadást a külföldi egyetemeken tanuló magyar diákokról, az úgynevezett peregrinusokról a Budavári Palotanegyedben található Szent István Kávéházban megrendezett kulturális eseményen.
Gulácsy Lajos a magyar képzőművészet egyik különösen tragikus sorsú, ugyanakkor eredeti tehetségű mestere volt, akinek a mentális problémái meghatározták az egész életét és ezzel egyetemben a festészetét is. „Dekadens-e vagy sem? Ki tudja!” – kezdte Bálint Aladár író A dekadens festő életrajza című írását a Nyugat 1922-ben megjelent hasábjain.

Szalay László az Úri utca 6. szám alatti házban született 1813. április 18, éppen 210 évvel ezelőtt. A Centralista Kör, illetve Centralista Párt tagjai szorgalmasan tanulmányozták az európai alkotmányos modelleket és fogalmazták meg a magyar polgári átalakulás szükségességét, illetve annak jogi, gazdasági, társadalmi és politikai feltételeit a XIX. század derekán. Ennek a mozgalomnak Szalay László, magyar jogtudós, történetíró és publicista volt az egyik motorja.

Nos, nem volt egyszerű kibogozni, hogy a XX. századi magyar irodalom legnagyobb költőjének múzsája, Gyömrői Edit milyen áttételekkel kapcsolódott a Budavári Palota termeinek berendezéséhez, de éppen ez a közvetettség tette érdekessé legújabb felfedezésünket. Öveket bekapcsolni: újabb időutazás következik!

A négyszeres Baumgartner-díjas, háromszoros Kossuth-díjas, valamint Herder-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, a XX. századi magyar irodalom egyik géniusza. A Puszták népe írója egy ideig itt a Várdombon élt Kozmutza Flórával egy padlástéri, nagyerkélyes lakásban az Alagút utca fölötti házban, a Logodi utcában.

Ha külön-külön kimondjuk ennek a két embernek a nevét, akkor is könyvtárnyi irodalom, kotta, monográfia, regény jelenik meg előttünk. Két hatalmas életmű, pedig az egyiket - ahogyan azt a kis erdélyi falut – elsodorta a történelem. Pedig egy ideig összefonódott életük, ugyanis a tanulmányaik után, mint régi jó barátok egy lakásban laktak. Természetesen itt, a Vár alatti várköpenyen.
Letűnt történelmi korok emlékeit a látogatók számára is jól látható módon rejti magában a régi budai városháza. A Várban, a Szentháromság, a Tárnok és az Úri utca által határolt épület bő másfél századon át volt Buda városának, majd 70 éven át az I. kerület közigazgatási központja, napjainkban a Magyar Nemzeti Bank által működtetett Pallas Athéne Domus Meriti Alapítvány tulajdonában áll.

Tényleg volt egy gőzfürdője a Várnak a török hódoltság idején? Ha igen, hol állt ez a létesítmény, és hogyan került fel oda a víz. Egy kis történeti áttekintés mellett jártunk utána ezeknek a kérdéseknek, amelyekre a választ keresve ismét bebizonyosodott, hogy a Várnegyed mindig tartogat izgalmas, megelevenedő történeteket.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és az Imagine együttműködésével létrejött Mátyás-templom exkluzív elnevezésű tematikus séta számunkra az egyik legérdekesebbnek ígérkezett a jelenleg elérhető budavári sétakínálatok közül. Spoilerezünk: nem csalódtunk!
A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj a Historical Tales következő nagyágyúja, akit felhoz a Budai Vár exkluzív helyszínére, és nagy valószínűség szerint ezzel be is durrantják a nyári szezont. Igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.

Budapesten egyre népszerűbbek a különböző tematikájú vezetett séták. Ezúttal azonban a spontán felfedezés izgalmának lehetősége csiklandozta a képzeletünket, amit azzal kívántunk valósággá formálni, hogy remélt élmények és hangulatok nyomába eredve, különösebb tervezgetés nélkül várbeli és várkörnyéki kocsmákat keresünk fel. Spoiler: sikerrel jártunk.
Dallamos deep house és progresszív partival indul a 2023-as szezon az ország egyik legszebb táncparkettjén, a Halászbástyán. A Vár ikonikus helyszínére márciusban ezúttal Roy Rosenfeld érkezik, akit a műfaj kedvelői már jól ismernek.
A tizennégy karátos autó tizenkét dallal kísért groteszk kalandjain szórakozhat a közönség január 28-án. Az előadás a TRIP koncertszínházi sorozatának egyik szenzációja, a kulcsjeleneteihez a Budapest Bár zenészei és a dalszerzője írták a dalokat.
A Savoyai terasz a Budai Vár egyik legszebb része, ahol nem csak nyáron pezseg az élet.

Tegnap este a folyómentő teherautó című film akadálymentesített verziójának levetítésének adott otthont a Szent István Kávéház, amelyet a Narradívák csapatának köszönhetően hallás- és látássérültek is élvezhettek.