„Mind búsan elmerengve járunk, szivünk sok emléktől nehéz…”- így várta Kosztolányi a tavaszt
A Krisztinaváros egykori lakóját, a vers-és prózaírás egyik legnagyobb magyar mesterét is megidézte a tavaszvárás. Kosztolányi Dezső (1885-1936), aki életének hosszú évein keresztül volt a Logodi utca lakója így írt 1906 februárjában tavaszváró versében.
Tavasz-elő
Maradj, maradj, bús téli alkony,
ne vond még vissza sugarad!
Ha lábadozva elsötétülsz,
szerelmes szívem megszakad.
A lég oly enyhe, oly fuvalmas,
a nap vígan bukik elő,
tavaszruhában andalog már
az álmodó járókelő.
A síma, langyos fuvalomra
kinyílanak az ablakok,
a halk, búcsúzó sárga fényben
sok régi utca s ház ragyog.
Száz édes emlék ébred újra:
a drága múlt, az ifjuság,
gyermekszerelmünk, szűzi álmunk,
a lázas és dicső tusák.
Mind búsan elmerengve járunk,
szivünk sok emléktől nehéz;
ami szemünkbe forr s cikázik,
a sejtelem ködébe vész.
A jég ropog s alóla zúgva
ezüst kacajjal jő a víz,
tavasz lesz, úgy mint régen egykor
s e szó a múlt honába visz.
Szemünk meredt, a múltba réved,
ragyog a kék-sugáros ég,
a sárga hóvizen lebegve
szétpattan egy-egy búborék.
A szél fú s érzi méla lelkünk,
a kikelet fuvalma az...
És nézzük összetett kezekkel,
hogy érkezik meg a tavasz.
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
