Hatalmas Open Air bulival jön az Oroszlános udvarba Worakls

A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj a Historical Tales következő nagyágyúja, akit felhoz a Budai Vár exkluzív helyszínére, és nagy valószínűség szerint ezzel be is durrantják a nyári szezont. Igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.

Az első körös elővételes jegyek már el is fogytak a május 20-i bulira, de ez nem is váratlan, hiszen Worakls korábbi budapesti fellépési általában hamar megkapták a sold out jelző. Polgári nevén Kevin Rodrigues legutóbb októberben járt Magyarországon, a Vasúttörténeti Parkban, most azonban még magasabbra emeli a lécet: A Budai Vár Oroszlános udvarában zenél majd.

Worakls zenész családban nőtt fel és már három évesen zongorázni tanult, később azonban az elektronikus zene felé vette az irányt, 2008-ban jelentette meg első EP-jét. Akkor még ketten alkották a formációt, de Matt Courtois aka Norman Joss később kivált a csapatból és Kevin egyedül folytatta a projektet.

Az elmúlt néhány évben nevével és kiadványiaval csúcsra járatta a Hungry Music kiadót, amivel a franciák egyik legkeresettebb elektronikus zenei előadójává vált. A klasszikus zene iránti szenvedélye azonban ennél még többre motiválta: egy szimfónikus zenkekarral kiegészülve elindította világkörüli turnéját a Workals Orchestra-val. Általuk kiderült, hogy a klasszikus és az elektronikus zene tökéletes párost is alkothat egymással.

Ha ez nem lenne elég kedvcsináló, érdemes néhány pillantást vetni arra is, hol lesz a dj-pult májusban: az Oroszlános Udvar Budapest egyik legnagyobb, exkluzív kültéri rendezvényhelyszíne, amely méreteinek köszönhetően tökéletes környezetet biztosít 3000-4000 fős fesztiváloknak és koncerteknek. Az akkusztikai adottságokról nem is érdemes beszélni, azt hallani kell. A látvány meg… Nos, az így nézett ki 2022 nyarán a Historical Tales bulijain:

Start: 2023. május 20. 18.00

Kapcsolódó cikkeink