
Márain keresztül az ehető virágokon át a halálos tavaszig –várkerületi kultúrprogramok júniusban
A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.
Márai Sándor (1900-1989) születésének 125 évfordulóján ki lehetne más, mint a krisztinavárosi Mikó utca egykori lakója. Több Máraihoz kapcsolódó rendezvényen is részt vehetünk.
Ilyen lesz például holnap, azaz június 6-án a Lélekablak - A szabadság ára című felolvasóest, amelyen Rékasi Károly színművész ad elő - Koltay Gábor szerkesztésében - Márai életművéből.
E színjáték az 1948 utáni időszakot eleveníti fel, amely drámai erővel zárta le a két világháború közötti szakmai- és közönségsikert jelentő bő évtizedet. Érzékelteti a magyar olvasóktól, s főleg a magyar kultúrától és nyelvtől kényszerűen elszakított művész belső vívódásait. Egy kiemelkedő ember több évtizedes írói-lelkiismereti küzdelmének ábrázolása ez a darab. S persze a hazaszeretetnek, a magyar ember jövőjéért, sorsáért való aggódásnak és reménykedésnek himnusza, fájdalmasan szép emberi története.
De lesz még június 18-án, 18:00 órától szintén az íróról elnevezett kultúrházban a Különösen a teniszt szerettem… címmel meghirdetett, Hirtling István Jászai Mari-díjas színművész, illetve Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai Sándor-hagyaték gondozója által bemutatott irodalmi est, amely Márai Sándor és a sport kapcsolatát járja majd körül.
Az életnek szinte nincs olyan területe, amiről ne írt volna Márai Sándor. Ebben az összeállításban az írótól megszokott szókimondó, vitára ingerlő vélemények mellett („a sport ártalmas az egészségre és hülyít”) az öncélú rekordokat hajszoló és a kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkező sportolók is megjelennek. A futball, a kerékpározás, a golf mellett feltűnik a tenisz, a repülés, a birkózás sőt az agyaggalamb lövészet is. A sok izgalmas művészetnek ezúttal is az író humora adja az ízeket biztosító fűszert.
Az egyik legizgalmasabb program, június 18. szerdán lesz 18 órától szintén a MáraiKultban, melynek címe Budai otthonok és női identitások a két világháború közötti Magyarországon. Dr. Géra Eleónora, az MTA tagja a témát körbejárva választ ad majd azokra az életmódtörténeti kérdésekre, hogy milyenek voltak az arisztokraták otthonai és mindennapjai; mit ettek, ittak, sportoltak, hova jártak szórakozni
De különleges programnak ígérkezik az az előadás is, amelyre június 12-én, csütörtökön 19 órától kerül majd sor a Virág Benedek Házban, s amely az ehető virágok világába kalauzol bennünket
Csalán, bodza, akác, pitypang, porcsin, podagra – mi mindenre jó? Mit főzhetünk százszorszéplevélből, katánggyökérből, lóherevirágból? A túlélés lehetősége, az ínyencek bolondériája, vagy a természet luxusa? Ha kíváncsi vagy, várunk szeretettel Halmos Mónika fitoterapeuta vetített képes előadására és vadnövénykóstolójára. Az előadás után megvásárolható a Vadon nőtt étterem című könyv és lehetőség nyílik annak dedikáltatására is.
- írják a program beharangozójában.
De lesz még számtalan gyerekprogram is, többek között Kovácsovics Fruzsina koncertje, valamint Varga Bori zenés rendezvénye. De ígéretes program lesz a kertmozi is, ahol régi magyar filmeket mutatnak be a Virág Benedek Ház udvarán.
Szerencsére olyan széles az I. kerületi kulturális kínálat, hogy nagyon hosszan lehetne még folytatni a felsorolást, így néhány kiemelés után inkább Önökre bízzuk a szemezgetést az alábbi linken:
https://maraikult.hu/programjaink/

Dr. Csapó Csaba történész számos tematikus séta ötletgazdája és vezetője, feketeöves sétavezető. Ennek a hivatásnak az egyik legismertebb, leghitelesebb és legnépszerűbb képviselője, aki közel tíz éve mutatja meg a történelem, az építészet, az irodalom, a művészetek és a kultúra iránt fogékony magyar embereknek Magyarország kincseit. A NagyonVár tematikus séták tervezésekor kézenfekvő volt, hogy őt, mint céhbelit keressük meg szakmai partnerként.

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja majd végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen a legendás krisztinavárosi irodalmi kávéházakig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol élt a magyar irodalom legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt valaha a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, s kik voltak a Philadelphia Kávéház törzsvendégei. Tarts velünk szeptember 14-én, vasárnap a délelőtti vagy délutáni sétánkon, mi pedig garantáljuk, hogy egy izgalmas és tartalmas budavári séta élményével gazdagodsz majd!
A frissen megjelent kiadványról - Dr. Papp Adrienn és Dr. Sudár Balázs könyvéről - 2025. szeptember 2-án, tehát Budavár visszafoglalásának ünnepén, Kasza Péter beszélget a történelmileg is autentikus helyszínen, az Országos Széchényi Könyvtárban.