All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

Az ország főtere, a Szentháromság tér

Ha nem évtizedekben gondolkodunk, hanem évszázadokban, akkor nem nehéz belátni, hogy az egykori Buda városának, a mai Várnegyednek a jelentősége elég meghatározó volt a magyar történelem alakulása szempontjából. Ezen belül pedig a budavári polgárváros legfontosabb tere a Szentháromság tér, s így talán nem túlzás, ha azt írjuk alábbi cikkünkben, hogy az ország főteréről van szó.

Cikkeink

„Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok” – Radnóti júliusa a miénk is picit
„Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok” – Radnóti júliusa a miénk is picit

Ilyenkor nyár közepén, a hirtelen ránk hördülő lehűlések után újra a balatoni strandok, most épp az 57. Kékszalag vitorlásai felé vágyakozunk; a tegnapi viharokat elfeledtetik velünk az élet napsugarai, amely tűponttá zsugorodó pupilláinkon keresztül elménkbe és lelkünkbe hatolnak, s amelynek millió csillámjai a frissítő széllel vegyülve csiklandozzák arcunkat, tudatosítva szellemünkkel, hogy az emberi élet minden nehézség, csalódás és igazságtalanság ellenére mégiscsak pofon egyszerűen szép. Ezt üzeni Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940 nyarát megidéző költeménye.

Holnap ismét Borszerda: A Nőké lesz a főszerep!
Holnap ismét Borszerda: A Nőké lesz a főszerep!

Kurátori tárlatvezetések, hangulatos élő zene, borkóstoló és csodálatos panoráma vár mindenkit július 9-én, tehát holnap 18 óra és 22 óra között. Érdemes legalább egyszer egy évben, a látképpel feltöltekezni és élvezni a csodálatos panorámát a Budavári Palota panorámás teraszán teraszáról egy-két pohár finom bor társaságában, amelyről ezúttal a badacsonyi Borbély Családi Pincészet gondoskodik. Ha szerda, akkor Borszerda: exkluzív tárlatvezetések, vulkanikus, tüzes borok, kirobbanó hangulat!

Mozgóképen: 100 éve nyitották meg a Királyi Várkertet a nagyközönség számára
Mozgóképen: 100 éve nyitották meg a Királyi Várkertet a nagyközönség számára

Igaz, csak ideiglenesen. A Királyi Várkert száz esztendővel ezelőtt nyílt meg átmenetileg a sokaság számára addig, amig Horthy Miklós kormányzó családjával a gödöllői Grassalkovich-kastélyban töltötte nyári szabadságát. Kevesen tudják, de a Duna szintjén található mai Várkert Bazárt elsősorban Várbazárnak hívták, s a ma Savoyai Terasznak nevezett, Magyar Nemzeti Galéria előtt elterülő rész volt maga a Várkert.

Éppen ma 180 éve született az egyik legnagyobb magyar festő, Szinyei Merse Pál
Éppen ma 180 éve született az egyik legnagyobb magyar festő, Szinyei Merse Pál

A magyar képzőművészet, a századfordulós magyar festészet egyik legjelentősebb alakjának, Szinyei Merse Pálnak a 180. születésnapját ünnepeljük.

„Most kikiáltom, élni, élni szép” – Kosztolányi versével köszöntjük a napfényes júliust
„Most kikiáltom, élni, élni szép” – Kosztolányi versével köszöntjük a napfényes júliust

Ilyenkor július elsején, a nyár kellős közepén újra a tenger finoman ölelő hűsítő hullámaiba vagy a balatoni strandok zsibongó moraja felé vágyakozunk, s ha a vágyunk valóra válik, mindennél jobban érezzük, hogy az élet minden nehézség ellenére mégiscsak szép. Ezt üzeni Kosztolányi Dezső Jó az élet című verse is, amit 1913. júliusában írt.

Tényképek a Budai Várból: Egykor és ma
Tényképek a Budai Várból: Egykor és ma

Ma, ezen a fáradt június végi napon, a nyár közepe felé közeledve három képpár által mutatjuk be kedves olvasóinknak az emberi élet mulandóságát és az ember által teremtett értékek, alkotások mozdulatlanságát. Mert míg az emberi élet törékeny, történelmi távlatokból illékonynak, egy pillanatnak tekinthető hamis tündöklés, addig az ugyanazon ember által megvalósított alkotás, értékteremtés - legyenek azok épületek, szobrok, festmények, versek, regények vagy tárcák - az örökkévalóságnak készülnek.

„Észnek hódol az érc” – hamarosan elkészül Jungfer Gyula budavári főkapujának rekonstrukciója
„Észnek hódol az érc” – hamarosan elkészül Jungfer Gyula budavári főkapujának rekonstrukciója

A címben szereplő lakonikus mottó, Jungfer Gyula hitvallása, művészeti krédója volt. Az egykori díszműkovács iparművész díjnyertes alkotásai ma is Pest és Buda legcsodálatosabb épületeinek ékességei és valódi szemmágnesként funkcionálnak. Műremekei ma is visszaköszönnek többek között az Országház, az Operaház, a Várkert Bazár, illetve a Gresham-palota kovácsoltvas díszítéseiből és kapuiból.

135 éve született a világhírű magyar orientalista, Baktay Ervin
135 éve született a világhírű magyar orientalista, Baktay Ervin

135 éve, 1890. június 24-én született erdőbaktai Baktay Ervin, aki éppen száz évvel ezelőtt, 35 évesen magyarosította nevét Gottesmann Ervinről, s aki számos európai egyetemen tartott előadásokat India kultúrájáról. Baktay 1956-ban egyike volt azon néhány Kelet-kutató közül a világból, akiket az indiai állam hivatalosan is meghívott a Buddha születésének 2500. évfordulójára megrendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. Egy ideig itt a Vízivárosban, a Szilágyi Dezső téren élt.

Egy skót mérnök, aki nagy szerencsénkre Budán találta meg a boldogságot
Egy skót mérnök, aki nagy szerencsénkre Budán találta meg a boldogságot

„Nagy szerencsénkre…” – írtuk a címben, nem véletlenül, hiszen ez a skót mérnök volt a budapesti Széchenyi lánchíd építésének vezetője, valamint a budai Váralagút tervezője és főmérnöke is. S, aki 1866. június 23-án, tehát ezen a napon halt meg Budán. Ma már annyira evidens, hogy van, de a Lánchíd a skót mérnök főművével, a váralagúttal vált teljes értékűvé, ez teremtett valóban közvetlen kapcsolatot Pest és Buda között. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől és fordítva.

Hatalmas sikert aratott a néptánc a Savoyai Majálison
Hatalmas sikert aratott a néptánc a Savoyai Majálison

Az elmúlt napokban több fellépő is szerepelt a Budavári Palotanegyedben, ezzel is színesítve a május eleji hosszúhétvége vári programjait. Az MNG előtti Savoyai Terasz néhány napig igazi táncterasszá változott a hazánkba látogató turisták legnagyobb örömére, akik szomjaznak arra, hogy megismerhessék Magyarország sokszínű kultúráját, illetve az autentikus folklórt. Felüdítő élmény volt, hogy a sok giccses, talmi és hazug kamufolklór helyett a valódi népi kultúrával ismerkedhetett meg a Várba látogató nagyközönség. Így a különböző műsoroknak köszönhetően az egykori Monarchia sokszínűségéből kaphatott ízelítőt az elmúlt napokban a vári közönség.

„Itt van május elseje…” - Tabán fesztivál, nemzetiségi tánccsoport és exkluzív tárlatvezetés a Várkerületben
„Itt van május elseje…” - Tabán fesztivál, nemzetiségi tánccsoport és exkluzív tárlatvezetés a Várkerületben

Idén is számtalan programlehetőség közül választhatunk országszerte május első napján, de kulturálisan talán ezen a napon is a legszélesebb kínálatot az I. kerület nyújtja a nagyérdemű közönségnek.

"Budavár története – A török kor (1526–1686)" – újabb fontos könyvbemutatóra kerül sor a BTM Vármúzeumban
"Budavár története – A török kor (1526–1686)" – újabb fontos könyvbemutatóra kerül sor a BTM Vármúzeumban

Dr. Papp Adrienn és Dr. Sudár Balázs kötetének bemutatójára 2025. április 24-én, csütörtökökön 16 órától kerül sor a BTM Vármúzeumban. A történelmileg is fontos és autentikus helyszínen a könyv szerzőivel B. Szabó János, történész beszélget majd. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Van még néhány helyünk a most szombati kultúrtörténeti sétánkra!  Tarts velünk Te is!
Van még néhány helyünk a most szombati kultúrtörténeti sétánkra! Tarts velünk Te is!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el most szombaton és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

"Állam és nemzet" - elkészült Magyarország Nemzeti Atlaszának legújabb kötete
"Állam és nemzet" - elkészült Magyarország Nemzeti Atlaszának legújabb kötete

Az Országos Széchényi Könyvtár szeretettel várja az érdeklődőket a kötet keddi bemutatójára.

Középpontban a középkor: Már csak két hétig láthatók Budapest legújabb régészeti leletei
Középpontban a középkor: Már csak két hétig láthatók Budapest legújabb régészeti leletei

2025. május 4-ig lehet még megtekinteni a fővárosi ásatásokon - a Budapesti Történeti Múzeum régészei által – felfedezett és a BTM Vármúzeumban kiállított középkori régészeti leleteket. Most itt az utolsó lehetőség, hogy akiket érdekel a régészet – legyenek azok szakemberek, múltkedvelő laikusok vagy akár a történelem iránt kíváncsi gyerekek – azok közelről is megszemléljék a legutóbbi ásatási leletek legérdekesebb darabjait.

„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep
„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon
Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége
Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!
Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban
Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal
Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Magyar Hírmondó: 1780-ban újév napján jelent meg az első magyar nyelvű hírlap
Magyar Hírmondó: 1780-ban újév napján jelent meg az első magyar nyelvű hírlap

Ez volt az első magyarul szerkesztett újság, amelyben a napi eseményeken kívül tudományos cikkek is megjelentek, így nem „csak” az első magyar nyelvű hírlap volt, hanem a magyar tudományos irodalom és a nemzeti művelődéstörténet egyik legfontosabb mérföldköve is. Cikkünkben a magyar sajtótörténet kezdőpontjára emlékezünk.

„Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg…” – Radnóti újévi versével köszöntjük az új évet
„Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg…” – Radnóti újévi versével köszöntjük az új évet

Noha Radnóti Miklós (1909-1944), a tragikus sorsú magyar költőzseni sosem élt a Várban, azt viszont Gyarmati Fanni (1912-2014) tudjuk, hogy rengeteget kirándult Budán és számtalanszor megfordult itt, a Várnegyedben is. Radnóti 1935-ben megjelent költeménye az óév utolsó napjának búcsúztatója és az új év lírai köszöntése.

Ezen a napon koronázták meg az utolsó magyar királyt és hitvesét a Budai Várban – videó!
Ezen a napon koronázták meg az utolsó magyar királyt és hitvesét a Budai Várban – videó!

1916-ban éppen ezen a napon, december 30-án koronázták meg a Habsburg–Lotaringiai-ház trónjának örökösét, IV. Károlyt (1887-1922) és hitvesét, Bourbon-Pármai Zitát (1892-1989) a Budavári Nagyboldogasszony-templomban. Házasságuk boldog szerelmi házasság volt, amelyből nyolc gyermek született. Nem véletlen, hogy halálos ágyán is csak annyit mondott búcsúszóul hitvesének, hogy „Végtelenül szeretlek téged.”

100 éve történt: A Mátyás-templomban megnyitották a szentévet
100 éve történt: A Mátyás-templomban megnyitották a szentévet

Éppen 100 éve, 1924. december 28-an jelent meg az újságokban, hogy a Budavári Koronázó templomban ünnepélyes mise keretében megnyitották a jubileumi Szentévet. XI. Pius (1857-1939) 1924-ben hirdette ki az 1925-ös, a följegyzett Szentévek sorában a huszonegyedik Szentévet.

„Itt volt, elment a szép karácsony...” – Tóth Árpád Karácsonyi emlék című verse valódi korrajz
„Itt volt, elment a szép karácsony...” – Tóth Árpád Karácsonyi emlék című verse valódi korrajz

A Várban a két világháború között még Werbőczyről elnevezett, majd a háború után Táncsics Mihályra átkeresztelt utca 13. számú házában egykor élt költő Karácsonyi emlék című verse sokkal inkább egy élcelődő, kissé gúnyos korrajz mintsem valami szentimentális költemény.

A gyűrű bezárult – 80 éve kezdődött Budapest ostroma
A gyűrű bezárult – 80 éve kezdődött Budapest ostroma

Éppen 80 évvel ezelőtt, 1944. december 26-án zárult be az szovjetek ostromgyűrűje Budapest körül. Innentől kezdve 51 napon keresztül - 1944. december 26. és 1945. február 13. között - tartott Budapest ostroma. Az irtózatos pusztítás egész Budapesten, de a Várnegyedben talán kiváltképp begyógyíthatatlan seb maradt.

Márai Sándor "Karácsonyi levél" című írása minden értő olvasót szívközépen talál
Márai Sándor "Karácsonyi levél" című írása minden értő olvasót szívközépen talál

A Krisztinavárosból 1948-ban Svájcba, Olaszországba, majd New Yorkba emigráló író 1951 és 1968 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. Az ötletéből valósult meg a „Vasárnapi Krónika" című rádiós műsorsorozat, s éveken át lehetett hallgatni az író saját hangján felolvasott vasárnapi leveleit. 1951. december 24-én visszaemlékezve egykor még szabad, európai hazájára, a polgári Magyarországra, és otthonára, a Krisztinavárosra, az alábbi írás hangzott el a rádióban.

Éppen szenteste született a magyarok kedvenc királynéja, Sissi
Éppen szenteste született a magyarok kedvenc királynéja, Sissi

Eredeti nevén Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach vagyis Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia (1854-1898) bajor hercegnőként a bajorországi Münchenben 1837. december 24-én, tehát e jeles napon, szenteste született.

Közel kétszáz éve állították az első karácsonyfát Magyarországon, itt a Krisztinavárosban
Közel kétszáz éve állították az első karácsonyfát Magyarországon, itt a Krisztinavárosban

Ön tudta, hogy a budai Várnegyed tövében elterülő Krisztinavároshoz kötődik az első pest-budai karácsonyfa-állítás eseménye is? Pedig igen, ugyanis itt, a Várkerületben, a mai Mikó utca 8. szám alatti Angyalkertben állíttatta fel az első karácsonyfát Brunszvik Teréz (1775-1861) grófnő 1828. december 24-én az itt megőrzött gyermekek nagy örömére.

Holnap ismét Borszerda: A Nőké lesz a főszerep!
Holnap ismét Borszerda: A Nőké lesz a főszerep!

Kurátori tárlatvezetések, hangulatos élő zene, borkóstoló és csodálatos panoráma vár mindenkit július 9-én, tehát holnap 18 óra és 22 óra között. Érdemes legalább egyszer egy évben, a látképpel feltöltekezni és élvezni a csodálatos panorámát a Budavári Palota panorámás teraszán teraszáról egy-két pohár finom bor társaságában, amelyről ezúttal a badacsonyi Borbély Családi Pincészet gondoskodik. Ha szerda, akkor Borszerda: exkluzív tárlatvezetések, vulkanikus, tüzes borok, kirobbanó hangulat!

Még a nap is kisütött: Itt a gyereknap, irány a Vár!
Még a nap is kisütött: Itt a gyereknap, irány a Vár!

„Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:/egy ködbe olvadt álom és való,/ha hullt a hó az égből, porcukor volt/s a porcukor az abroszon a hó." – írta Kosztolányi Dezső Gyerekkor című versében. De vajon honnan ered a gyerekek ünnepe, a gyereknap? Hol és mikor tartották az elsőt? A cikkünkben erre is választ kapnak, s persze arra is, hogy miért érdemes ma a Budai Várba látogatni!

„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén
„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén

A Balaton-felvidék legszebb borpincéjének díját elnyert borászat lesz a Budai Borszalon soron következő borkóstolójának főszereplője. A gasztronómiai kaland május 16-án 19 órától kezdődik egy igazán különleges, szuperexkluzív helyszínen, a Budavári Palota Dunára néző, panorámás teraszán. Az est az Apák és Fiak tematikus sorozatunk következő eseménye, ahol egy különleges borkóstolón folytathatják a bor szerelmesei a gasztronómiai felfedezést a csopaki Jásdi Istvánnal és fiával, Attilával. A különleges helyszínre való tekintettel a jegyek korlátozott számban kaphatók!

Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben
Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria követői megszokhatták már, hogy a MÚZEUM+ estek akkor kezdődnek, amikor a múzeum bezár, s igazi éjszakába nyúló, különleges élményben lehet része azoknak, akik erre a rendezvényre vásárolnak maguknak jegyet. Május 14-én, szerdán ismét MÚZEUM+ este lesz, ahol a különleges tárlatvezetések mellett ezúttal könyvbemutató, plakátkészítő workshop, élő jazz-zene, valamint pezsgőkóstolóval várják a nagyközönséget.

"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában
"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!
Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk
Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!
Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.