Van még néhány helyünk a most szombati kultúrtörténeti sétánkra!  Tarts velünk Te is!

Van még néhány helyünk a most szombati kultúrtörténeti sétánkra! Tarts velünk Te is!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el most szombaton és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A budai Várnegyed már a középkorban az ország fővárosának számított, s noha történelmi jelentősége koronként változott ugyan, azonban festői szépsége mindig vonzotta a művészeket. Nem csoda, hogy a Várhegy, amely város volt a városban, a magyar kultúrtörténet szempontjából is kitüntetett helyen áll, hiszen számos magyar művész, író, költő otthonaként szolgált.

Az Ulpius-házat szemlélve

Kultúrtörténeti sétánk különböző állomásain megismerhetjük, hogy a XX. századi magyar irodalom különböző szereplői milyen módon kötődtek a Várnegyedhez, Szerb Antaltól Tóth Árpádon, Babits Mihályon és Márai Sándoron át Kosztolányi Dezsőig.

Az immárom második alkalommal általunk szervezett budavári tematikus sétánkon - Csapó Csaba történész vezetésével - úgy mutatjuk be a Budai Várat, ahogy feltehetően még sosem láttad.

‍https://www.facebook.com/events/703943538645007

Gyere és ismerd meg velünk a Várnegyed legfontosabb látnivalóit, rejtett kincseit és különleges történeteit! Erről szólnak a Nagyon Vár kultúrtörténeti séták.

Már tényleg csak néhány helyünk maradt, ezért minél gyorsabban vásárold meg a jegyed! Ráadásul így Early Bird kedvezménnyel mindösszesen 3.490 Ft/fő, amely tartalmaz még egy kávét vagy egy frissítőt a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb kávézójában!

Az egyik állomáson

A jegyedet ITT tudod megvásárolni! Biztosítsd a helyed most!

Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban
Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban

Már csak néhány nap és idén is megünnepeljük a hagyományos mesterségeket, illetve azok kézműves alkotóit, iparművészeit a Budai Várban. Idén augusztus 17-20. között kerül megrendezésre hazánk legrangosabb népművészeti fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe. A közel ezer magyar, illetve külföldi kézműves mester nem csak bemutatja portékáit, de sokan közülük bemutatják azok elkészítésének folyamatait is a látványműhelyekben. A Szent István napi rendezvénysorozat részeként, idén ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe.

Egy korty Badacsony, jazz és exkluzív tárlatvezetések: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!
Egy korty Badacsony, jazz és exkluzív tárlatvezetések: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!

A 2025-ben immáron tizennegyedik alkalommal megrendezett gasztrokulturális kaland, a legszínvonalasabb ilyen jellegű program a hazai piacon. A különleges helyszín és a még különlegesebb exkluzív programok olyan színvonalat nyújtanak, amellyel nem igazán lehet versenyezni bor és kultúra kombinációjában. Az MNG egyik legnépszerűbb programsorozata holnap is várja a magas kultúra és a magas minőségű borok szerelmeseit. Mi biztosan ott leszünk!

„Egy olasz Pesten” - az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítóját bemutató időszaki kiállítás nyílik a BTM Vármúzeumban
„Egy olasz Pesten” - az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítóját bemutató időszaki kiállítás nyílik a BTM Vármúzeumban

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.