Tényképek a Budai Várból: Egykor és ma
Ma, ezen a fáradt június végi napon, a nyár közepe felé közeledve három képpár által mutatjuk be kedves olvasóinknak az emberi élet mulandóságát és az ember által teremtett értékek, alkotások mozdulatlanságát. Mert míg az emberi élet törékeny, történelmi távlatokból illékonynak, egy pillanatnak tekinthető hamis tündöklés, addig az ugyanazon ember által megvalósított alkotás, értékteremtés - legyenek azok épületek, szobrok, festmények, versek, regények vagy tárcák - az örökkévalóságnak készülnek.
Az első képünkön mindkét fotón a Budavári Palota Oroszlános kapuja látható, háttérben az egykori Nagy udvar, amelyet ma Oroszlános Udvarnak nevezünk. Az első fotó 1903-ban a Fadrusz János (1858-1903) által a kapuhoz kifaragott és illesztett kőoroszlánok leleplezésének évében készült, a másik közel azonos perspektívából napjainkban. Magát a kaput August La Vigne (1806-1887) bécsi udvari szobrász mintázta, illetve faragta és 1857-ben avatták fel. A kapun fentről lefelé haladva: Nagy-Magyarország koronás címere látható, alatta a Budavári Palota építéstörténetét összesürítő márványlap, amely a palotaépítés szempontjából legjelentősebb tartott uralkodóknak állít emléket az alábbi szöveggel:
A vár építése kezdődött 1246 évben IV. Béla alatt, folytatódott Nagy Lajos, Zsigmond, Hunyadi Mátyás, Mária Terézia, nyugati részében pedig I. Ferenc József idejében.
Az említett tábla alatt, annak két oldalán egy-egy angyalszobor helyezkedik el, egyik kezében könyv Historia felirattal, másik kezében vándorbot látható. A szoborkompozíció két szélén, a két-két korinthoszi oszlop melletti széleken, díszített szoborfülkékben a földművelés és a kereskedelem allegorikus szoboralakjai láthatók.
A következő képen a Bécsi kapu, háttérben a Bécsi kapu téren álló Budavári Evangélikus templom a 1945-ös szovjet ostrom után és napjainkban, közel azonos perspektívából fényképezve.
1936-ban - Buda felszabadításának 250 éves jubileumára – adták át a ma Bécsi-kapu néven ismert várkaput. Tervezője Kismarty-Lechner Jenő (1878-1962) magyar építész volt, aki Lechner Ödön (1845-1914) unokaöcseként Hauszmann Alajos (1847-1926), a Budavári Palota átépítésének vezető építészének irodájában kezdte meg karrierjét. A kapun található szobrok Ohmann Béla (1890-1968) szobrászművész alkotásai. Persze a mai kapu helyén - a Budai Vár fennállása óta - mindig is állt várkapu. A középkorban még - az itt, a mai Bécsi kapu téren állandósult szombati vásárok miatt - Szombat-kapunak is hívták. A Várat megszálló törökök sokszor Zsidó-kapunak is nevezték. Ugyanis a budavári zsidóság a XV. században a mai Táncsics Mihály utca északi részén élt és itt - a Zichy-palota telkének Babits sétány felőli részén - állt a XV–XVII. században, 1461-től az 1686-os ostromig Magyarország legnagyobb, egyébként gótikus stílusban felépült zsinagógája. Bár kevesen tudják, de a budai Várhegy lábánál, a Duna felé enyhén lejtő és a folyó által lehatárolt területen fekvő Víziváros egykori neve is Zsidóváros volt.
A harmadik pedig egy távolabbi perspektíva: kilátás a Gellérthegyről a Tabánra és a Királyi Palotára. A régebbi kép Klösz György 1900-ban készült felvétele, míg a másik közel azonos perspektívából a mai Tabán és Budavári Palota.
Ugye, milyen szerények és beszédesek az egyébként néma művészi alkotások a harsány emberi "diadalmenethez", a mindent a pénz, a haszon talmi szemszögéből vizsgáló emberi élethez képest? "Exegi monumentum aere perennius" vagyis "Ércnél maradandóbb emléket állítottam magamnak" írta Horatius egyik ódájában, amit gyakran ma is idézünk, ha az emberi életeket, alkotásokat vetjük össze egymással, mert a bölcs ember jól tudja, hogy úgy fogunk elmenni, ahogyan érkeztünk erre a világra: pénz nélkül, meztelen.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Ha nem évtizedekben gondolkodunk, hanem évszázadokban, akkor nem nehéz belátni, hogy az egykori Buda városának, a mai Várnegyednek a jelentősége elég meghatározó volt a magyar történelem alakulása szempontjából. Ezen belül pedig a budavári polgárváros legfontosabb tere a Szentháromság tér, s így talán nem túlzás, ha azt írjuk alábbi cikkünkben, hogy az ország főteréről van szó.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
