A gyűrű bezárult – 80 éve kezdődött Budapest ostroma
Éppen 80 évvel ezelőtt, 1944. december 26-án zárult be az szovjetek ostromgyűrűje Budapest körül. Innentől kezdve 51 napon keresztül - 1944. december 26. és 1945. február 13. között - tartott Budapest ostroma. Az irtózatos pusztítás egész Budapesten, de a Várnegyedben talán kiváltképp begyógyíthatatlan seb maradt.
Adolf Hitler még 1944. november 23-án rendelte el Budapest utolsó pillanatig tartó védelmét a német haderők átcsoportosításának és visszavonulásának biztosítása érdekében. A vörös hadsereg azonban feltartoztathatatlannak bizonyult: 1944 szentestéjén törtek be Budára, majd december 26-ra bezárult a magyar főváros körüli szovjet ostromgyűrű, Budapest az irtózatos túlerővel szemben védhetetlenné vált. Az ostrom 1945. február 13-i befejezésével azonban a borzalmak koránt sem értek véget, a Vörös Hadsereg által a civil lakosság ellen követett bűncselekményei csak ekkor kezdődtek igazán. A felfegyverzett szovjet horda a tiltó parancsok ellenére nem csupán fosztogatott, de nők százezreit erőszakolták meg és több tízezer polgári lakost gyilkoltak meg. Emberek ezrei választották inkább az önkéntes halált a szovjet bűnözők karmai helyett. Egyik legmélyebb nemzeti traumánk, hogy a szovjetek által ekkor és itt elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekről egészen a rendszerváltásig nem volt szabad nyilvánosan beszélni, azok mindaddig feldolgozatlanok és örökre megtorolatlanok maradtak. Budapest polgári veszteségeit jól érzékelteti, hogy míg 1944. szeptember 30-án a főváros lakosságának lélekszáma 1.308.815 ember volt, addig 1945 júliusában ez a szám már csak 907.774, tehát 10 hónap alatt összesen 401.041 lakossal, vagyis a korábbi lakosság harmadával kevesebben éltek a fővárosban.
Akik Budapesten szorultak az ostrom idejében, heteken át aszalódtak az ostromlott város pincéiben, és végigélték egy nagyváros pusztulásának minden irtózatát.
- írta naplójában Márai Sándor (1900-1989).
Soha ilyen karácsonyt! Szólnak az ágyúk, kelepelnek a géppuskák. (…) Reszket az ablaküveg. A gellérthegyi üteg valami repülőgépre lő, és az úton egy kiskutya futkos tanácstalanul. Tankok dübörögtek a Budaörsi úton, és hujjongva mentek a gránátok házunk felett…
-írta a szemközti Sashegyen, az akkor Miasszonyunk útja 8. (ma Meredek utca 8.) számú házban élő író, Fekete István (1900-1970).
Dr. Szaplonczay József (1901-1977), aki az Úri utca 7. szám alatti teljes lakóközösséget oltalma alá vette, így írt ostromnaplójában a karácsony napjairól:
A Szenteste, a két ünnepnap és december 27-e dermesztő félelemben telt, december 28-án a helyzet már tarthatatlanná vált., a sötétség beálltával egyik becsapódást a másik követi. Elhatároztuk, hogy az éjszakát már a bunker védelmében töltjük. (…) A halál hamarosan bekopogtatott bunkerünkbe. Egy kis elhagyott csecsemőt vett pártfogásba jólelkű házfelügyelőnénk, a kicsi azonban a tejhiányt nem sokáig szenvedhette. Egyik reggel holtan találtuk a kis fészkében. Huszár Pál bunkertársunk vette a merészséget a legnagyobb veszedelmek idején a Dísz tér parkjának legdélibb csücskén megásta a jeges talajban a kis sírhelyet és estefelé, nyugodtabb percekben kivittük a kis halottat utolsó útjára egy kis dobozba helyezve és sietve elhantoltuk. Még egy kis karácsonyfaág is jutott szegénykének a sírjára. A Dísz tér parkja – mint ahogy a többi szükségtemetkezőhely is – hamarosan benépesedett az újabb sírokkal.
Ekkor, karácsony napjaiban talán még senki sem gondolta, hogy a föld alatti élet egészen február közepéig velük megmarad…
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
