Az ország főtere, a Szentháromság tér
Ha nem évtizedekben gondolkodunk, hanem évszázadokban, akkor nem nehéz belátni, hogy az egykori Buda városának, a mai Várnegyednek a jelentősége elég meghatározó volt a magyar történelem alakulása szempontjából. Ezen belül pedig a budavári polgárváros legfontosabb tere a Szentháromság tér, s így talán nem túlzás, ha azt írjuk alábbi cikkünkben, hogy az ország főteréről van szó.
A mai Tárnok utca, Szentháromság utca, Országház utca és Hess András tér találkozásánál létrejött Szentháromság tér a Vár legforgalmasabb és legjelentősebb tere, központja volt a középkori városnak is. Már a középkorban is itt, a tér keleti oldalán állt a Nagyboldogasszony-templom, a délnyugati részen pedig a Városháza épülete. A Vár lakosságának jelentős része német származású volt, s az itt álló templom a középkortól egészen a XIX. végéig valójában az ő templomuk volt, a magyarok inkább a Mária Magdolna-templomba jártak. A teret 1786-ban Piac térnek és Jezsuiták terének is nevezték, a mai Hilton Szálló helyén álló jezsuita gimnázium és kollégium, valamint a jezsuiták által irányított templom miatt.
A Szentháromság emlékművet csak 1713-ban avatták fel, ezután lett Szentháromság tér a neve. A Barbier Ferenc, Ungleich Fülöp, Hölbling János, illetve Vogl Konrád mesterek által készített szobrot a budai magisztrátus rendelte meg az 1691. évi pestisjárvány utáni fogadalmi emléket. 1718-ban a Budai Városi Tanács egy nyolcszögletű közkutat állított fel, melyet a budai hegyekből érkező forrásvizek tápláltak.
A Szentháromság téri kutat a jezsuiták okán 1773-ig Loyolai Szent Ignác, majd Carlo Adami alkotása, városvédő Pallasz Athéné szobra „őrizte”, amely később a kút XIX. század végi lebontásával elkallódott, majd 1928-ban a Városháza sarkára került, a szocializmusban aztán az eredeti szobor a pesti Városháza kapualjába került, s csak másolatát helyezték vissza annak Szentháromság téri helyére.
A tér és a templom mindig fontos színtere volt az ország közjogi történéseinek, ünnepeinek; gondoljunk csak a koronázásokra, esküvőkre vagy éppen a Szent Jobb körmenetkere.
1771-ben ugyan Szent István napját törölték az egyetemes egyházi ünnepek közül, ezzel is csökkentve az egyházi ünnepek számát, azonban Mária Terézia elrendelte “az apostoli királyság általános védőszentjének” megünneplését, s munkaszüneti napnak nyilvánította azt. Végül ez a körmenet váltotta fel az 1687 óta ünnepelt - Buda 1686-os török alóli felszabadulására rendezett- szeptember másodikai ünnepeket.
A Schulek Frigyes tervei alapján, a millennium alkalmából 1895-1902 között neoromán stílusban épült Halászbástya az alatta elterülő Vizivárosról, illetve Halászvárosról kapta a nevét.
Az egykori Pénzügyminisztérium palotáját, az 1904-ben, Fellner Sándor tervei szerint építették fel a Szentháromság tér-Hess András tér-Fortuna köz-Országház utca által határolt telken, amit az elmúlt években 69 milliárd forintért építették újjá.
Az ostrom alatt persze szinte a földdel vált egyenlővé, de a tér újjáépült, s ma is fontos turisztikai desztináció, talán a leglátogatottabb tér Magyarországon. Kevés olyan tursita van, aki hazánkba érkezik, s nem látogat el országunk egykori főterére.
Ilyenkor augusztus elején még a strandok medencéibe, a Balaton hűs hullámaiba vagy a tenger sós vizébe vágyakozunk, de az andalító nyári szellő ölelése, s a fényektől lüktető, kivilágított esti égbolt már jelzi: csillagfordulás lesz megint. Hamarosan ránk kacsintanak a domboldalon, a tőkék között megbújó, napfény-hizlalta szőlőszemek, de még itt a pillanat, amit meg kell élni: ezt kell, a mostot kell megélni! S az augusztusi szellő csiklandó simogatása is azt üzeni - mit üzeni? egyenesen rikoltozza -, hogy az emberi élet minden viszontagság ellenére mégiscsak szép. Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940. július 21-én megírt költeményével köszöntjük a nyár utolsó hónapját.
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
