
Hatalmas sikert aratott a néptánc a Savoyai Majálison
Az elmúlt napokban több fellépő is szerepelt a Budavári Palotanegyedben, ezzel is színesítve a május eleji hosszúhétvége vári programjait. Az MNG előtti Savoyai Terasz néhány napig igazi táncterasszá változott a hazánkba látogató turisták legnagyobb örömére, akik szomjaznak arra, hogy megismerhessék Magyarország sokszínű kultúráját, illetve az autentikus folklórt. Felüdítő élmény volt, hogy a sok giccses, talmi és hazug kamufolklór helyett a valódi népi kultúrával ismerkedhetett meg a Várba látogató nagyközönség. Így a különböző műsoroknak köszönhetően az egykori Monarchia sokszínűségéből kaphatott ízelítőt az elmúlt napokban a vári közönség.
A tánc pedig egy interaktív műfaj, könnyű bevonni a szemlélődőket, akik pillanatok alatt részeseivé váltak a néptánccal színesített népzenei műsoroknak. A hitelesen sokszínű egykori Monarchia kultúráját bemutató különböző zenei-, és táncegyüttesek nem csupán elkápráztatták, de be is vonták a határon innen és túlról Várba érkező nagyközönséget.
.jpg)
A Nemesnádudvari Német Nemzetiségi Tánccsoporttól a cigányzenén keresztül az Iszka Bandáig, meglehetősen színes és széles a repertoár, éppen olyan, mint az Osztrák-Magyar Monarchia idején, amikor a "népek olvasztótégelyekének" nevezett valamikori államalakulat határain belül egy tucatnyi nép élt együtt, egymás mellett, békében.

Kiemelkedő volt a nemesnádudvariak május elsejei táncműsora köszönhetően Melcher Zsanettnek, művészeti vezetőnek és koreográfusnak, illetve Fogl Tamásnak, a tánccsoport vezetőjének. A kiváló táncosok mellett az autentikus zenei világ bemutatásáért meg kell említenünk Bachmann József nevét. A szombati cigányzenei műsorért pedig Lakatos Miklós cigányzenekarát illeti dicséret.

Az én zeneszerzői munkásságom, épp mert e háromféle (magyar, román és szlovák) forrásból fakad, voltaképpen annak az integritás – gondolatnak megtestesüléseként fogható fel, melyet ma Magyarországon annyira hangoztatnak. Az én vezéreszmém azonban, amelynek, amióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab, vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!
- fogalmazta meg az autentikus, tiszta forrás művészetét Bartók Béla egy 1931-ben kelt levelében.
.jpg)
S, ha a mai időjárás is kegyes lett volna hozzánk, akkor a folklór program ma is folytatódott volna, méghozzá az Iszka Banda nevű népzenei formáció által, de sajnos az változékony időjárás közbeszólt.
.jpg)
Az idén hat éve - eredetileg Keszthely környéki táncos fiatalokból - alakult banda azonban bepótolja az elmaradt fellépését.

Szóval, reméljük, hogy egyre több ilyen, illetve ehhez hasonló nívós folklór programmal találkozhatunk majd a Savoyai Teraszon a belföldi és a külföldi turisták legnagyobb örömére. Az Iszka Banda biztos ilyen lesz!
.jpg)

Programunkon Csapó Csaba történésszel közösen kalauzoljuk végig a sétára jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva - a budavári polgárvároson át - egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Ha szereted a XX. századi magyar irodalmat, akkor ez elég ok arra, hogy velünk tartsd május utolsó napján és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának! Biztosítsd most a helyedet!

2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

Az elmúlt napokban több fellépő is szerepelt a Budavári Palotanegyedben, ezzel is színesítve a május eleji hosszúhétvége vári programjait. Az MNG előtti Savoyai Terasz néhány napig igazi táncterasszá változott a hazánkba látogató turisták legnagyobb örömére, akik szomjaznak arra, hogy megismerhessék Magyarország sokszínű kultúráját, illetve az autentikus folklórt. Felüdítő élmény volt, hogy a sok giccses, talmi és hazug kamufolklór helyett a valódi népi kultúrával ismerkedhetett meg a Várba látogató nagyközönség. Így a különböző műsoroknak köszönhetően az egykori Monarchia sokszínűségéből kaphatott ízelítőt az elmúlt napokban a vári közönség.