1771-ben ezen a napon, tehát június 21-én került vissza Raguzából Magyarországra a Szent Jobb ereklye. Mária Terézia királynő többször is járt Budán, s ide a Királyi Palotába hozatta vissza, s itt is őriztette első királyunk, Szent István mumifikálódott jobbkezét. A budavári polgárvárosban élő német polgárság és magyar nemesség hatalmas lelkesedéssel fogadta az uralkodót.

A Brunszvik Teréz (1775-1861) által alapított „angyalkert” 1828-ban nyitotta meg kapuit, amely a Habsburg-monarchia területén az első óvoda volt. A kisdedóvó európai viszonylatban is korát meghaladónak számított. A grófnő azonban nem csak ebben volt első, Ő állította 1824-ben az első karácsonyfát Magyarországon. Büszkék lehetünk rá!
Ahogy melegszik az idő, úgy sűrűsödnek a programok a Budavári Palotanegyedben is. És ahogy a nap is egyre később megy le, úgy egyre később érdemes hazamenni is. A Savoyai terasz péládul egy hangulatos lounge programmal készül a nyár első napjára.

Nem közismert, de a színész géniusz itt a várköpenyen, a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, ahol történelemtanára a későbbi miniszterelnök, Antall József volt. Éppen egy éve, 2022. május 28-án érte pótolhatatlan veszteség a magyar színjátszást és bennünket, a hazai közönséget.

Felejthetetlen orgánuma, erős maszkulin kisugárzása, sármja miatt bolondultak érte a nők. Már tizenévesként eldöntötte, hogy színész lesz. Várkonyi Zoltán 16 évesen fedezte fel egy darabban diákszínészként, s noha Bárdy a háborúban vadászpilótaként többször megsebesült, a legendás rendező nem mondott le arról, hogy színésznek szerződtesse. A Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész éppen 10 évvel ezelőtt, 2013. május 27-én távozott az élők sorából. Rá emlékezünk!
Második alkalommal rendezik meg a Lengyel Nyár programsorozatot a Magyarországon élő lengyel közösségek. Mint mondják, a legfontosabb céljuk, hogy bemutassák színes kultúrájukat a magyar közönségnek, és erősítsék a már sok próbát kiállt lengyel-magyar barátságot.
Itt a jó idő, a Czakó kert is kinyitott, ami azt is jelenti, hogy ismét rendszeresen várják termelői piaccal a látogatókat a Tigris utca 62-ben. Azt nem is kell hosszan ecsetelni, hogy az efféle tevékenységeknek milyen haszna van az inflációval és rossz minőségű élelmiszerekkel terhelt világban.

Álmaink Ulpius háza valóban létezik? Avagy hogyan kapcsolódik az Utas és holdvilág című regény a Budai Várhoz? Erről szól legújabb cikkünk.

Május 25-én a Várkert Bazárban Katona Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár történésze beszélget vendégeivel többek között arról, hogy milyen érvek szóltak az ostrom mellett és ellen. Hol helyezkedtek el Görgei főhadiszállásai? Miért lövette Heinrich Hentzi császári és király vezérőrnagy Pestet, illetve, hogy hogyan hiúsult meg a Lánchíd felrobbantása?
Immáron hagyomány, hogy a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállításainak dedikálnak egy-egy különleges bort. A Gulácsy Lajos életmű-kiállítás sem kivétel ez alól, a tiszteletére ezúttal a szekszárdi Frankos Borház palackozott limitált darabszámban a száraz vörösborukból.

Exkluzív tárlatvezetésekkel, történelmi előadásokkal, különleges családi programokkal várják a kicsiket és a nagyokat is a Budavári Palotanegyedben található Vármúzeumban. Az 1848. március 15-én kitört forradalom ünnepnapja alkalmából az összes programra és kiállításra a belépés ingyenes.

Kápolnapuszta egy éppen idén 80 éve kiirtott sváb falu volt. Lakosságának többségét a második világháború végén meggyilkolták a „felszabadító szovjet harcosok”. A túlélők nagy részét a háború után származásuk miatt kitelepítették a kommunisták. A falu és annak lakosságának tragédiáját bemutató dokumentumfilm után történészek beszélgetnek a sokáig nem csak kibeszélhetetlen, de megemlíteni is tilos történtekről. A Saxlehner András Egyesület által 2025. március 12-én 18 órára, a budavári Pasha Caféba szervezett program nyilvános és ingyenes, azonban a cikkben szereplő linken regisztrálni kell!

2025. március 5-én, szerdán 18 órakor kerül sor a Cipszer örökösök című dokumentumfilm ősbemutatójára és az azt követő beszélgetésre az alkotókkal a Budavári Palotanegyed legkülönlegesebb kávézójában, a Pasha Caféban. A filmen és a beszélgetésen a szepességi németek múltja elevenedik majd meg, illetve a legfontosabb szepességi városok, családok és személyek történetébe is bepillantást nyerhetünk. A Dunatáj Alapítvány és a Saxlehner András Egyesület által szervezett program nyilvános és ingyenes, azonban a cikkben szereplő linken regisztrálni kell!

Közelről lesz a címe annak a rendezvénysorozatnak, amelyen érdekes emberekkel történő érdekes beszélgetéseken vehetünk részt a Budavári Palotanegyed egykori török ágyútornyában megnyílt kávézójában, a Pasha Caféban.

Éppen most vasárnap lesz 582 éve, hogy 1443. február 23-án megszületett Mátyás, az igazságos. A hétvégi „születésnapi” rendezvényen exkluzív tárlatvezetések, különféle hagyományőrző bemutatók és izgalmasabbnál izgalmasabb kreatív gyerekfoglalkozások várják a régmúlt korokat meg- és felidézni szerető közönséget, kicsiket és nagyokat egyaránt. A február 20-ig megváltott kedvezményes felnőttjegyek 3800 Forint helyett csak 1443 Forintba (Mátyás király születési éve), 18 éves korig és 62 év felett 1900 Forint helyett csupán 582 Forintba (Mátyás király születésének évfordulója) kerülnek, 6 év alatt és 70 év felett a belépés pedig ingyenes.

A Boríték nélkül – Téli képeslapok a boldog békeidőkből című köztéri tárlat a századforduló korának képeslapjain keresztül mutatja be a száz évvel ezelőtti téli világot és az akkori ünnepi időszakot. A Várkapitányság, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum november 29-én megnyílt közös kiállítása egészen február 10-ig ingyenesen látogatható.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Vas István éppen 80 éve, a II. világháború befejezésekor írta Februári jegyzetek című versét, de annak utolsó két sora plasztikusan mutatja meg azt is, hogy a költő még képtelen feledni az átélt szenvedést, a tragédiákat, a háború kísértő borzalmait. A költőt a vészkorszak idején második felesége, Kutni Mária, illetve Ottlik Géza (1912-1990) és felesége, Debreczeni Gyöngyi bújtatták. A kemény fizikai munkát jelentő gyalázatos munkaszolgálatok és az embertelen megaláztatás borzalmai miatt az író többször is végezni akart magával. Szerencsénkre egyszer sem sikerült…

1944. december 26-án zárult be az szovjetek ostromgyűrűje Budapest körül. Innentől kezdve 51 napon át tartott Budapest ostroma. Az irtózatos pusztítás városunk testén beforratlan seb maradt. Az orosz megszállóktól rettegő lakosság egy része úgy döntött, hogy a Budán, illetve a Várban ragadt német és magyar katonákat követve megpróbál kijutni a kelepcéből. Az alábbi cikk azokról az ártatlan áldozatokról szól, akik ezt az utat választották. Emlékezzünk rájuk kegyelettel!

Néhány nap múlva ünnepeljük Jókai Mór születésének bicentenáriumát, aki 1825. február 18-án született Komáromban. A jeles évforduló alkalmából egy különleges Jókai-esten vehetünk részt a Budavári Palotanegyedben. Noha, a magyar romantikus irodalom legjelentősebb alakja egész életében Pesten – a Kiskörút vonzáskörzetében - lakott, mégis millió szállal kötődött Budához, illetve a Budai Várhoz. Ennek apropóján szerveznek egy különleges irodalmi estet a Budavári Palotanegyed egyik legérdekesebb helyén, a Karakas Pasa tornyában, ahol talán a gasztronómia is nagyobb szerepet kap, mint máshol.

Buda egyik leghangulatosabb boros gasztronómiai-kalandjának soron következő, a farsangi szezonra időzített február 28-i állomásán a Balaton-felvidék szőlőibe és borpincéibe kalandozhatunk el képzeletben. Ezúttal a mindig nívós rendezvényen egy Balatonfüred-Csopaki pincészet mutatja be csodálatos borait a budai borbarátok legnagyobb örömére.

A lapok csak két nappal később, 1871. február 9-én számoltak be a szerencsétlen esetről, amikor is I. Ferenc József (1830-1916) osztrák császár, magyar és cseh király, a korabeli Európa legnagyobb birodalmának, az Osztrák–Magyar Monarchiának uralkodója kelepcébe került a mai Budavári Palotanegyed területén. Az eset további pikantériája, hogy az uralkodó a szabadulását egy bátor magyar ifjúnak köszönhette.

Ezen a napon született 1817-ben Trefort Ágoston, aki oktatáspolitikai reformjaival jelentősen hozzájárult a magyarországi közoktatás modernizálásához és szélesebb körű elérhetőségéhez. Miniszterségéhez kötődik számos egyetem, illetve múzeum megalapítása. Professzionalizálta a magyar felsőoktatás rendszerét, többek között a magyar tanárképzés rendszerét. Élete jelentős részét a Várnegyedben töltötte.

Az erdélyi születésű magyar költő kulturális jelentőségét jól mutatja, hogy tavaly már a középszintű magyar érettségi műveltségi tesztjében is szerepelt tőle származó idézet. Az élete utolsó évtizedeiben itt a Tabánban, a Döbrentei tér szomszédságában otthonra talált költő igazi lokálpatriótaként élt. Kevesen tudják, de neki köszönhetjük a Mesemúzeumot, illetve Elek apó kútját is. Most a február hónapról írott költeményét mutatjuk be olvasóinknak.

Az igaz ugyan, hogy a tragikus sorsú magyar költő, Radnóti Miklós (1909-1944), sosem élt a Várban, azonban rengeteg szabadidőt töltött kedvesével, Fannival a budai Hegyvidéken. De Fif és Mik - ahogyan egymást, illetve magukat becézték - számtalanszor megfordult itt, a Várnegyedben is. A 80 éve meggyilkolt, magát következetesen „magyar költőnek” nevező Radnóti a modern magyar költészet egyik legkiválóbb képviselője volt. Ezennel Február címmel megjelent költeményével köszöntjük a farsangi szezont

Csoóri Sándor 1930. február 3-án született egy zámolyi parasztcsalád gyermekeként. Csoóri ideológiákon átívelő, megrendítően őszinte és húsbavágóan szép költészete a XX. század utolsó harmadának egyik legeredetibb és legszebb művészi lenyomata. Azoknak, akik még sosem olvastak Csoóri-verset, meleg szívvel ajánljuk cikkünkben idézett költeményét. Az Új írás című folyóirat hasábjain 1966. május 5-én megjelent verse nem csak a költő, de a magyar irodalom egyik legszebb hazaszeretetről szóló verse is egyben.

„Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:/egy ködbe olvadt álom és való,/ha hullt a hó az égből, porcukor volt/s a porcukor az abroszon a hó." – írta Kosztolányi Dezső Gyerekkor című versében. De vajon honnan ered a gyerekek ünnepe, a gyereknap? Hol és mikor tartották az elsőt? A cikkünkben erre is választ kapnak, s persze arra is, hogy miért érdemes ma a Budai Várba látogatni!

A Balaton-felvidék legszebb borpincéjének díját elnyert borászat lesz a Budai Borszalon soron következő borkóstolójának főszereplője. A gasztronómiai kaland május 16-án 19 órától kezdődik egy igazán különleges, szuperexkluzív helyszínen, a Budavári Palota Dunára néző, panorámás teraszán. Az est az Apák és Fiak tematikus sorozatunk következő eseménye, ahol egy különleges borkóstolón folytathatják a bor szerelmesei a gasztronómiai felfedezést a csopaki Jásdi Istvánnal és fiával, Attilával. A különleges helyszínre való tekintettel a jegyek korlátozott számban kaphatók!

A Magyar Nemzeti Galéria követői megszokhatták már, hogy a MÚZEUM+ estek akkor kezdődnek, amikor a múzeum bezár, s igazi éjszakába nyúló, különleges élményben lehet része azoknak, akik erre a rendezvényre vásárolnak maguknak jegyet. Május 14-én, szerdán ismét MÚZEUM+ este lesz, ahol a különleges tárlatvezetések mellett ezúttal könyvbemutató, plakátkészítő workshop, élő jazz-zene, valamint pezsgőkóstolóval várják a nagyközönséget.

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.