Egy kétségbeesett túlélési kísérlet, amelyben civilek ezrei haltak meg
1944. december 26-án zárult be az szovjetek ostromgyűrűje Budapest körül. Innentől kezdve 51 napon át tartott Budapest ostroma. Az irtózatos pusztítás városunk testén beforratlan seb maradt. Az orosz megszállóktól rettegő lakosság egy része úgy döntött, hogy a Budán, illetve a Várban ragadt német és magyar katonákat követve megpróbál kijutni a kelepcéből. Az alábbi cikk azokról az ártatlan áldozatokról szól, akik ezt az utat választották. Emlékezzünk rájuk kegyelettel!
A vörös hadsereg 1944 szentestéjén tört be Budára, majd december 26-ra bezárult a magyar főváros körüli szovjet ostromgyűrű, Budapest az irtózatos túlerővel szemben védhetetlenné vált. Ma már teljesen esztelen vállalkozásnak tűnhet az, amit akkor emberek ezrei - utolsó reménysugárként - választottak. Egyik legmélyebb nemzeti traumánk, hogy a szovjetek által ekkor és itt elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekről egészen a rendszerváltásig nem volt szabad nyilvánosan beszélni, azok mindaddig feldolgozatlanok és örökre megtorolatlanok maradtak. Ennek a traumának része a kitörés is, az a kétségbeesett túlélési kísérlet, amiben magyar civilek ezrei haltak meg.
Az is igaz, hogy a Vörös Hadsereg által a civil lakosság ellen követett bűncselekményei csak ekkor kezdődtek igazán. A felfegyverzett szovjet horda a tiltó parancsok ellenére nem csupán fosztogatott, de nők százezreit erőszakolták meg és több tízezer polgári lakost gyilkoltak le. Szörnyű belegondolni azokba az esetekbe, amikor magyar férfiak ezreit választottak le szándékosan „málenkij robottal” mutatós feleségeikről, akiket aztán szinte gyermekeik szeme láttára erőszakolnak meg a szovjet hordák csoportosan.
Akik Budapesten szorultak az ostrom idejében, heteken át aszalódtak az ostromlott város pincéiben, és végigélték egy nagyváros pusztulásának minden irtózatát.
- írta naplójában Márai Sándor (1900-1989).
Kinek van mersze pálcát törni ezen emberek felett, akik végig élték azt az emberpróbáló és idegőrlő szörnyűséget, amibe honfitársaink ezrei őrültek bele? S azok felett, akiknek a két hónapos ostrom után már nem maradt erejük a „felszabadító” ellenséggel, a hódítókkal történő „találkozásra”.
A sokáig tabutémaként kezelt hadműveletről nem véletlenül hallgattak a rendszerváltás előtt hatalmon lévő elvtársak marxista-leninista tankönyveikben, ugyanis a kommunizmusban „felszabadító” szövetségeseknek titulált vörös hadsereg katonái olyan kegyetlenséggel és kíméletlenséggel mészárolták le a halálos szorításból kitörni próbáló magyar lakosságot, amilyenre a világtörténelemben is csak ritkán akad példa. Jó lenne, ha a kitörésre történő emlékezés nem lenne ennyire átpolitizálva, legalábbis a józan ész alapján ezt követelné meg az életüket vagy szeretteiket elvesztő ártatlan civilek iránti kegyelet. Felfogni sem tudjuk, hogy milyen traumatikus hatása volt az embertelen pusztításnak a túlélőkre.
A magyar főváros ostroma a második világháború öt legvéresebb város ostromához tartozott.
- írja Ungváry Krisztián Utak a Senkiföldjén- Kitörés 1945 című kötetében. A történész azzal folytatja megállapítását, hogy „ennek ellenére Budapest ostroma alig van jelen a nemzetközi tudományos élet horizontján.”
A budapesti védősereg kitörési kísérlete közel 20.000 ember halálát jelentette a hadművelet 3-5 napja alatt.
- tudhatjuk meg az említett kötetből.
A kitörésben való részvételnek elsősorban nem elvont ideológiai okai voltak- a túlélés ösztöne volt meghatározó.
- írja a szerző.
A Budán hadifogságba került magyarok közül közel ötszáz fő volt, aki később hadifogságban halt meg. Sokan eleve öngyilkos próbálkozásnak írják le a kitörési kísérletet, ennek azonban ellentmond, hogy a hadművelet során menekülők közül végül több százan elérték az akkor általuk mentsvárnak tekintett német állásokat.
Thomas Mann (1875–1955) legalább féltucatszor járt Budapesten, s találkozott a magyar művészvilággal, írókkal, költőkkel, valamint tartott teltházas felolvasóesteket. Az író feltehetően minden alkalommal járt a Várnegyedben, de négy alkalommal biztosan: egyszer ugyanis ünnepélyes fogadást rendezett tiszteletére gróf Bethlen István miniszterelnök a Budavári Palotában, három alkalommal pedig a Bécsi kapu téri Hatvany-palota volt az otthona. Alábbi cikkünkkel Thomas Mann budapesti látogatásait idézzük meg, természetesen a Várhoz kapcsolódóan.
Augusztus elején még tombol a nyár, s noha július a legmelegebb hónap, mégis sokszor az aratás hónapjára esnek a legmelegebb napok a nyáron. A szinte minden nyelvben ismert és élő kánikula szó a latin kiskutya (canicula) kifejezésből ered, amely egyszerre jelentette a Nagy Kutya (Canis Maior) csillagkép legfényesebben ragyogó csillagát, a Szíriuszt, valamint a nyári hőséget, amely az ókori Rómában jellemzően a nevezett csillagkép jegyében köszöntött be.
Kabon József (1833-1904) bécsi palotaőrből avanzsált ismert budai korcsmárossá. Még fehér köpenyeges, daliás burgzsandár volt, amikor beleszeretett egy budai vendéglős özvegyébe, Menner Teréziába, s feleségül vette. Az ifjú párnak nem csak a Gellérthegyen, de a Németvölgyben, sőt még Kelenföldön is volt szőlője. Az Attila utca, illetve körút 32. számú házban éltek hitvesével, s 1884-ben itt, a ház földszintjén nyitották meg vendéglőjüket, amelyet a budaiak szimplán csak Burgzsandárnak neveztek el annak tulajdonosáról. A vendéglő elsősorban a nyugalmazott katonatisztek, s Ferenc József budai tartózkodásakor az itt szolgáló húsvér burgzsandárok egyik találkozó helye volt.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
