Palotaőrből Burgzsandár: Királyi lakomák vendéglője

A Várhegy lábánál borkimérést nyitó, s a dokumentumokban olykor Kábonnak nevezett, közel három évtizeden keresztül itt a Krisztinaváros és a Tabán határán kocsmároskodó borkimérő híres vendéglője az Attila utcában (sic! - szerk.), illetve a Palota téren volt.

Egy dokumentum arról tanúskodik, hogy 1881-ben adtak az az I. ker. Atilla utca 32. számú ház kapcsán kisebb átalakításokra, illetve „mulatóka” felállítására engedélyt.

A Burgzsandár

‍

városszerte ismert találkozóhelye volt az ínyenceknek. Aktív korának összeköttetéseit kamatoztatva az udvar asztaláról - s néha magának az uralkodónak, Ferenc Józsefnek ebédlőjéből is - egyenesen kocsmájába vándorolt a palota ételmaradéka.

- írta róla Buza Péter a Pest-budai történetek. Rendhagyó városnéző séta című 1984-ben, Budapesten megjelent könyvében.

A Burgzsandár kisvendéglő az Attila utcában állt, a mai Dózsa György tér közelében. Rabon ,a vendéglős hajdan palotaőrként szolgált, így a Királyi Palota szakácsaival jó kapcsolatot tudott kialakítani. Vendégeinek ezért igazi udvari ebédet szolgálhatott fel. Ferenc József igen gyorsan evett. Amikor befejezett egy-egy fogást, az asztalnál ülők elől is elvitték a tálakat, tányérokat, így aztán sok finom falat került vissza a konyhába szinte érintetlenül. Kabon ezeket az étkeket vásárolta meg, s törzsvendégeinek nap mint nap e finomságokat ajánlotta, adagonként egy forintért. Ők pedig már alig várták, hogy az ebéd megérkezzen. Rabon sokszor odaült a vendégek asztalához, élvezettel nézte megelégedett arcukat és a gyorsan kiürülő tányérokat.

Jó borokat állítottak ki: Fanzler János, Pfanzelt, Weisel, Dörflinger és Kabon előnyösen ismert budai korcsmárosok, kiknek többnyire saját termésű borait az átránduló pestiek is előszeretettel »kóstolgatják«

- említik kocsmárosunk nevét a Fővárosi Lapok 1885. július 7-i lapszámában.

‍

Néhány éve megjelent egy lapban, hogy Mikszáth Kálmán Sipsirica című regénye is itt játszódik, ami tévedés, annak ugyanis a Fehér Páva a helyszíne:

A "Diófa" a "Márvány-menyasszony", a "Politischer greizler" vagy a "Libanon" (azért hívták így is, mert mindig volt libapecsenye az étlapon), mind el voltak már koptatva, mikor a "Fehér Páva" bukkant elő.

- írja Mikszáth.

‍

A Burgzsandár tehát azzal vált híressé, hogy itt olykor a pazar királyi lakomák maradékából lehetett jóllakni. Az egykori Palota tér (ma Dózsa György) két oldalán a századfordulón szimmetrikusan, a Magyar Királyi Darabont Testőrség két iker épülete állt. Kabon ezek szomszédságában nyitotta meg különleges vendéglőjét.

Nagyúri csemegékre tetszenek áhítozni? A Tabánban erre is van megoldás. Kabon József a palotaőrségtől leszerelve az 1880-as években kocsmát nyitott az Attila úton. A "Burgzsandárnál" fillérekért lehet kóstolgatni a királyi lakomák maradékát. Jut bőven mindenkinek. Ferenc József sietősen és keveset eszik, viszont ha ő befejezte, az egész vendégseregnek ott kell hagynia az asztalt. A roskadozó, jóformán érintetlen tálak pedig már ereszkednek is a völgybe, a kockás abroszos kisvendéglő kuncsaftjai elé. A mai Attila utcában működött a XIX. század hetvenes-kilencvenes éveiben a Burgzsandár nevű kisvendéglő. A firma gazdája bizonyos Kabon Elek volt, aki fénykorában a budai várban volt palotaőr. Mivel kiváló kapcsolatokat épített ki hajdani munkaadóival, elérte, hogy a konyhán megmaradt ételeket ő kapja meg. A tekintélyes adagokat egy forintért kínálta – ez egy teljes vacsoráért vagy ebédért akkoriban nem számított soknak. Meg ugyan nem gazdagodott belőle, de a tisztességes élethez elég volt a Burgzsandárból származó bevétel.

- olvashattuk Saly Noémi: Kiskocsma, kispörkölt, kiskorsó sör című 2003. szeptember 8-án a Népszabadságban megjelent cikkében.

‍

Amikor Kabon bácsi 1904. június 15-én itt hagyta a földi világot, így emlékezett meg róla a Budapesti Hírlap két nappal később:

A régi Buda egyik kiváló specialitása. Kabon József korcsmáros, akit közönségesen csak burgzsandárnak hívtak, tegnapelőtt hetvenegy éves korában kidőlt az élők sorából. Évtizedekkel ezelőtt, mint burgzsandár került Budára, ahol elvette egy korcsmáros özvegyét és beleült a vagyonba. Abban az időben még Buda, Gráccal, Béccsel és Sopronnal együtt az osztrák tisztek Penzionopolisa volt; olyan olcsó volt benne az élet. Az egykori burgzsandár csapszéke találkozója volt a nyugalmazott katonatiszteknek s a mikor az udvar Budára jött, volt kartársai, a szálas drabantok dehogy mulasztották el őt fölkeresni. Kabon ilyenkor elemében volt. Felkötötte parádés kék kötényét s egy fejedelemhez illő méltósággal fogadta a hódolatokat, amelyek borát illették. A legszívósabb filloxerás időben, amikor a budai szőlőhegyek le voltak tarolva, a burgzsandár tüntetőleg szüretelt. A piacon vásárolta a szőlőt és tapostatta az udvar közepén a saját termése gyanánt. Valóságos búcsújárás volt ilyenkor a korcsmája, s ő gondoskodott róla, hogy minden látogatója poharába két-három szőlőszem jusson. Ő róla beszélik, hogy amikor korcsmárosnak fölcsapott, az első években, farsang alkalmával, két hatosért mindenki annyit ihatott nála, amennyi csak belefért, de ha bármi okból fölkelt a helyéről a vendég, a húsz krajcárt újra meg kellett fizetnie. Rezes orrú embertől nem fogadott el az utolsó félliterért pénzt, s ezzel elérte, hogy akárhányszor szépségversenyt rendezhetett a rezes orrúak vendégkoszorújából.

‍

Krúdy Gyula pedig ír a Gyomor örömeiben, amikor a „Szépvadásznénak” nevezett, egykori operaénekesnőnek, ínyenc hölgynek atabáni „szecesszióját” írta meg, s amely először a Magyar Magazin 1929. augusztus 15-i számában jelent meg.

"A tabáni kocsmárosok mind kiálltak a bormérésük elé, amikor Szépvadásznét egyszer Óbudáról csalogatták haza. A „Burgzsandár” a bajszát pedergette, a „Három 7-es”-beli bormérő talán még szótlanabb lett, mint valaha, a „Szarvas”-ból is kipillongattak azok a tabániak, akik Szépvadászné távollétében már kávéházba kezdtek járogatni. - Hozzák az asszonyt - mondták, és búcsút mondtak a Szarvaskávéház biliárdasztalainak. És a kocsmárosok kérdezgették:

- De hát miért ment ki a Tabánból?

- Azért, mert észrevettem, hogy manipulálni kezdenek a borokkal - felelt Szépvadászné. - Egyik-másik kocsmáros ismerősünk félórákat is töltött a pincéjében. Hiába vitte magával a frissiben fogadott szolgálóleányát, én bizony nem hittem az öregnek, megéreztem a borról, hogy valamely változás állott be a pincében.

Így magyarázgatta Szépvadászné különös eltűnését a tabáni kocsmákból, ahova azonban mindig visszacsalogattuk. Kálnay László ajánlkozott.

- No, majd megnézem magam is azt az új szolgálót a Fehér sas téren.

- Az új bort kóstolja meg, Laci bácsi, akkor majd belátja, hogy igazam volt - felelt Szépvadászné, és a derekára csapott.

...Ilyenformán mendegéltek az esztendők a Tabánban."

‍