All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

„Egy olasz Pesten” - az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítóját bemutató időszaki kiállítás nyílik a BTM Vármúzeumban

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

Cikkeink

Nyolcvan éve ment el örökre „az elsodort író”, Szabó Dezső
Nyolcvan éve ment el örökre „az elsodort író”, Szabó Dezső

80 éve sodródott el a végtelenbe "Az elsodort falu" írója, aki az egyik legellentmondásosabb karakter volt a magyar irodalomtörténetben. Pedig milyen jól öregedő tény, illetve elismerés ma már, hogy mind a nyilasok, mind a kommunisták halállistáján előkelő helyen szerepelt. Az egykori Eötvös-kollégistának a Philadelphia Kávéház volt a törzshelye, ide járt miatta Kaffka Margit, aki halálosan szerelmes volt belé. Együtt lakott Balázs Bélával és barátjával, Kodály Zoltánnal, aki halála után zseninek tartotta és nevezte. Nem mellesleg az egyetlen magyar író volt, akit nem honfitársai, hanem külföldi kritikusok jelöltek Nobel-díjra. Cikkünkkel az "elsodort íróra" emlékezünk, akit a XX. századi magyar történelem és politikai tajtékzó hullámai ragadtak el tőlünk, magyar olvasóktól.

„A versei jók, maga tehetséges…” – a januárban született Nemes Nagy Ágnesre emlékezünk Január című versével
„A versei jók, maga tehetséges…” – a januárban született Nemes Nagy Ágnesre emlékezünk Január című versével

Éppen holnap ünnepeljük a XX. század legtehetségesebb magyar költőnőjének, Nemes Nagy Ágnesnek a születésnapját, aki 1922. január 3-án született Budapesten. Januárról szóló verse is bizonyíték arra, hogy méltatlanul keveset hallunk és beszélünk róla, pedig versei a modern magyar irodalom legnagyobbjainak arcképcsarnokába predesztinálják. A magyar irodalom egyik legnagyobb ismerője és művelője, Szerb Antal írta a verseit számára véleményezésre megküldő fiatal költőnőnek válaszlevelében: "arra biztatom, hogy folytassa!"

Magyar Hírmondó: 1780-ban újév napján jelent meg az első magyar nyelvű hírlap
Magyar Hírmondó: 1780-ban újév napján jelent meg az első magyar nyelvű hírlap

Ez volt az első magyarul szerkesztett újság, amelyben a napi eseményeken kívül tudományos cikkek is megjelentek, így nem „csak” az első magyar nyelvű hírlap volt, hanem a magyar tudományos irodalom és a nemzeti művelődéstörténet egyik legfontosabb mérföldköve is. Cikkünkben a magyar sajtótörténet kezdőpontjára emlékezünk.

„Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg…” – Radnóti újévi versével köszöntjük az új évet
„Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg…” – Radnóti újévi versével köszöntjük az új évet

Noha Radnóti Miklós (1909-1944), a tragikus sorsú magyar költőzseni sosem élt a Várban, azt viszont Gyarmati Fanni (1912-2014) tudjuk, hogy rengeteget kirándult Budán és számtalanszor megfordult itt, a Várnegyedben is. Radnóti 1935-ben megjelent költeménye az óév utolsó napjának búcsúztatója és az új év lírai köszöntése.

50 éves fotó egy budavári szilveszteri koleszbuliról
50 éves fotó egy budavári szilveszteri koleszbuliról

A fényképen az Illés-együttes, amely 1974. december 31-én a Szentháromság téri Vár Klubban adott koncertet a Budapesti Műszaki Egyetem akkor még a Várnegyedben helyet kapó Schönherz Zoltán Kollégiumában.

Befejeződött a Vöröskereszt Egylet egykori székházának felújítása a Dísz téren
Befejeződött a Vöröskereszt Egylet egykori székházának felújítása a Dísz téren

Véget ért a Dísz téren egykor állt Vöröskereszt Egylet székházának újjáépítése a Várnegyedben.

Ezen a napon koronázták meg az utolsó magyar királyt és hitvesét a Budai Várban – videó!
Ezen a napon koronázták meg az utolsó magyar királyt és hitvesét a Budai Várban – videó!

1916-ban éppen ezen a napon, december 30-án koronázták meg a Habsburg–Lotaringiai-ház trónjának örökösét, IV. Károlyt (1887-1922) és hitvesét, Bourbon-Pármai Zitát (1892-1989) a Budavári Nagyboldogasszony-templomban. Házasságuk boldog szerelmi házasság volt, amelyből nyolc gyermek született. Nem véletlen, hogy halálos ágyán is csak annyit mondott búcsúszóul hitvesének, hogy „Végtelenül szeretlek téged.”

Budavári időutazás - nézegessen 100 éves vári fényképeket!
Budavári időutazás - nézegessen 100 éves vári fényképeket!

Száz éve, 1924-ben sok mindent történt az első világégés után felbolydult világban. A versailles-i békerendszer alapjaiban hagyta figyelmen kívül az európai nemzetek és országok jelentőségét és erejét. Ennek következtében még szinte le sem zárult a háború, de a Monarchiával, Olaszországgal és főként a Németországgal szembeni példátlan igazságtalanság elültette egy következő fegyveres konfliktus magjait a háborús traumán épphogy átesett Európában. Mindeközben a budai Várnegyedben sokkal emberközelibb dolgok történtek, de nézzék csak: nézegessenek 100 éves fényképeket!‍

100 éve történt: A Mátyás-templomban megnyitották a szentévet
100 éve történt: A Mátyás-templomban megnyitották a szentévet

Éppen 100 éve, 1924. december 28-an jelent meg az újságokban, hogy a Budavári Koronázó templomban ünnepélyes mise keretében megnyitották a jubileumi Szentévet. XI. Pius (1857-1939) 1924-ben hirdette ki az 1925-ös, a följegyzett Szentévek sorában a huszonegyedik Szentévet.

Egy éjszaka, amikor minden életre kel - Múzeumok Éjszakája a Magyar Nemzeti Galériában
Egy éjszaka, amikor minden életre kel - Múzeumok Éjszakája a Magyar Nemzeti Galériában

A Múzeumok Éjszakája az ország legnépszerűbb nyári kulturális programja, amely évről évre több és több érdeklődőt vonz. Különleges varázsa van annak, ha az ember a hagyományos nyitvatartási időn túl, zárás után fedezheti fel Magyarország múzeumait és gyűjteményeit. Ilyenkor valóban életre kelnek a műalkotások és a kulturális intézmények is igyekeznek a tematikus programjaikkal feledhetetlenné tenni a Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső hétvégét. 2023-ban ráadásul pont június 24-re, tehát Szent Iván éjjelére esik a Múzeumok Éjszakája, amelynek idei nagykövete a Kossuth-díjjal is kitüntetett operaénekesnő, Miklósa Erika.

Lengyel filmzenével indul a nyár a Savoyai teraszon
Lengyel filmzenével indul a nyár a Savoyai teraszon

Második alkalommal rendezik meg a Lengyel Nyár programsorozatot a Magyarországon élő lengyel közösségek. Mint mondják, a legfontosabb céljuk, hogy bemutassák színes kultúrájukat a magyar közönségnek, és erősítsék a már sok próbát kiállt lengyel-magyar barátságot.

Filmbemutató és beszélgetés Budavár 1949. évi ostromáról a Várkert Bazárban
Filmbemutató és beszélgetés Budavár 1949. évi ostromáról a Várkert Bazárban

Május 25-én a Várkert Bazárban Katona Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár történésze beszélget vendégeivel többek között arról, hogy milyen érvek szóltak az ostrom mellett és ellen. Hol helyezkedtek el Görgei főhadiszállásai? Miért lövette Heinrich Hentzi császári és király vezérőrnagy Pestet, illetve, hogy hogyan hiúsult meg a Lánchíd felrobbantása?

Új kiállítással várja a látogatókat a BTM
Új kiállítással várja a látogatókat a BTM

„Budapest, Budapest, te csodás” – szólt a Fényes Szabolcs által megzenésített dal. És igen, tényleg csodás, hiszen minden magyar büszke lehet az ország fővárosára, Budapest ugyanis minden kétséget kizáróan az egyik legszebb a világ városai között. És ennek ékköve a Budavári Palota, ahol a Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások című kiállítás is megtekinthető.

Lakásszínház egy palotában? A Várnegyedben ez is lehetséges!
Lakásszínház egy palotában? A Várnegyedben ez is lehetséges!

Május 24-én nem akármilyen darabot nézhetünk meg és persze nem akár hol.

Május elseje a Várban? Simán!
Május elseje a Várban? Simán!

Május elsejéről általában mindenkinek a Városliget ugrik be először, pedig... Pedig a budai oldal sincs lemaradva programok terén, már csak azért sem, mert a Várnegyed kanyargós, macskaköves utcái a tavaszi napsütésben még inkább csalogatják a látogatókat. A Savoyai teraszon péládul az ilyenkor tradicionális sör-virsli kombóval is lazíthatunk.

„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep
„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon
Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége
Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!
Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban
Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal
Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Márai Sándor születésnapját is ma ünnepeljük!
Márai Sándor születésnapját is ma ünnepeljük!

Márai Sándor (1900-1989) egykori otthona, itt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán állott, ahol 1928-től 1945-ig feleségével, Matzner Ilonával, alias Lolával (1899-1986) élt. És mivel mással, mint az egyik legszebb magyar verssel köszönthetnénk mai követőit? Lássátok, feleim!

A költészet napján nem feledkezhetünk meg a legnagyobb magyar mecénásról sem!
A költészet napján nem feledkezhetünk meg a legnagyobb magyar mecénásról sem!

A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.

Himnusz Budavárához
Himnusz Budavárához

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. A magyar líra előtti tisztelgésül Juhász Gyula Himnusz Budavárához c. versét hoztuk Önöknek.

A Budai Borszalon borkóstolóján ezúttal a hölgyeké volt a főszerep
A Budai Borszalon borkóstolóján ezúttal a hölgyeké volt a főszerep

Ahogyan arról korábban már írtunk a Budai Borszalon szakmai csapata komoly rendezvénysorozattal készül a tavaszi/nyári szezonban a Budavári Palota legújabb vendéglátóhelyének számító Pasha Caféban, ahol a szervezőknek nem titkolt célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklubot alapítsanak a kincset érő nedű kedvelőinek. Ezúttal – az erre a hétre csütörtökre meghirdetett rendezvényen – a hölgyeké volt a főszerep és ez nagyon jót tett neki.

Április 4 – a megszállás ünnepe
Április 4 – a megszállás ünnepe

Felszabadulás vagy felszabadúlás? – kérdezhetnénk félig viccesen, ha nem lenne végtelenül szomorú, hogy évtizedeken keresztül ezen a napon, április 4-én ünnepeltették velünk a megszállók hazánk elfoglalását.

Így szól Márai Sándor Húsvét című verse
Így szól Márai Sándor Húsvét című verse

A Budai Vár tövében lévő Mikó utca egykori lakója néhány lépésre lakott a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomtól. Sokszor tanúja lehetett az ünnepi menetnek, amely ilyenkor elindul a Roham utca felé és az Alagút utcán tér vissza. Az alábbi verse éppen 101 évvel ezelőtt jelent meg a Kassai Naplóban.

Benczúr és Munkácsy került terítékre a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán
Benczúr és Munkácsy került terítékre a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán

Aki pedig az ínyencségeket tálalta, nem más volt, mint Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa és a Szent István Kávéház.

Budavár egykori dísze: a Dísz tér
Budavár egykori dísze: a Dísz tér

A középkorban itt, az akkor még Szent György térhez tartozó, a mainál jóval nagyobb terjedelmű területen volt a piac, amely a korabeli kivégzéseknek is helyet adott. Az 1686 előtt eredetileg Fő tér névre keresztelt köztér később - a díszszázad gyakori katonai parádéi, s a főőrség állandó őrségváltásai miatt - a Parádé tér elnevezést kapta, ami a XVIII. második felében Dísz térre finomodott. A Vár központi részén elhelyezkedő tér hangsúlyos része az egyész Várnegyedednek.

„Budára, a Helytartótanácsba! Nyittassuk meg Táncsics börtönét!”
„Budára, a Helytartótanácsba! Nyittassuk meg Táncsics börtönét!”

Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek – írta a bakonyi falvacska jobbágysorából, szlovák anyától és horvát apától született Táncsics egy helyütt. Az eredetileg takács, vagyis vászonszövő végzettségű Táncsics már felnőttfejjel végezte az iskoláit, így egyetemet is. Tehetsége, szorgalma és igazságkeresése addig repítette, hogy a forradalmi tömeg őt szabadította ki március 15-én budavári börtönéből.

Még a nap is kisütött: Itt a gyereknap, irány a Vár!
Még a nap is kisütött: Itt a gyereknap, irány a Vár!

„Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:/egy ködbe olvadt álom és való,/ha hullt a hó az égből, porcukor volt/s a porcukor az abroszon a hó." – írta Kosztolányi Dezső Gyerekkor című versében. De vajon honnan ered a gyerekek ünnepe, a gyereknap? Hol és mikor tartották az elsőt? A cikkünkben erre is választ kapnak, s persze arra is, hogy miért érdemes ma a Budai Várba látogatni!

„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén
„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén

A Balaton-felvidék legszebb borpincéjének díját elnyert borászat lesz a Budai Borszalon soron következő borkóstolójának főszereplője. A gasztronómiai kaland május 16-án 19 órától kezdődik egy igazán különleges, szuperexkluzív helyszínen, a Budavári Palota Dunára néző, panorámás teraszán. Az est az Apák és Fiak tematikus sorozatunk következő eseménye, ahol egy különleges borkóstolón folytathatják a bor szerelmesei a gasztronómiai felfedezést a csopaki Jásdi Istvánnal és fiával, Attilával. A különleges helyszínre való tekintettel a jegyek korlátozott számban kaphatók!

Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben
Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria követői megszokhatták már, hogy a MÚZEUM+ estek akkor kezdődnek, amikor a múzeum bezár, s igazi éjszakába nyúló, különleges élményben lehet része azoknak, akik erre a rendezvényre vásárolnak maguknak jegyet. Május 14-én, szerdán ismét MÚZEUM+ este lesz, ahol a különleges tárlatvezetések mellett ezúttal könyvbemutató, plakátkészítő workshop, élő jazz-zene, valamint pezsgőkóstolóval várják a nagyközönséget.

"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában
"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!
Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk
Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!
Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában
Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.