Éppen 80 éve, az ostromkor írt bejegyzése által az ember szinte összerezzen, ahogyan a fülében dörögnek a fegyverek:
Soha ilyen karácsonyt! Szólnak az ágyúk, kelepelnek a géppuskák. (…) Reszket az ablaküveg. A gellérthegyi üteg valami repülőgépre lő, és az úton egy kiskutya futkos tanácstalanul. Tankok dübörögtek a Budaörsi úton, és hujjongva mentek a gránátok házunk felett…
Pedig az író innen meglehetősen messze, a Somogy vármegyei Göllén született Fekete Árpád tanító és Sipos Anna gyermekeként. Kaposváron végezte tanulmányait. Majd besorozták, hivatásos katona lett, s eközben végezte el a Magyaróvári Gazdasági Akadémiát.
1926-ban Bakócán lett gazdatiszt, ahol beleszeretett a helyi főorvos lányába, Piller Editbe, akivel 1929-ben össze is házasodtak. 1930-ban Edit lányuk, két évvel később István fiuk is született.
Az uradalmi munka mellett egyre több időt fordított az írásra is, ekkor még jellemzően főként vadászati jellegű cikkei jelentek meg. Szépírói tehetségét igazolta vissza, amikor A koppányi aga testamentuma című regényével 1937-ben megnyerte a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatának első díját.
1941-ben családjával Pestre költözött és a Földművelésügyi Minisztérium vadászati munkatársa lett. A második világháború után Rákosiék ellenségként tekintettek rá, majd 1949 tavaszán – a kommunista hatalomátvétel után – nyugdíjazták. A szilenciumot alkalmi munkákból – rágcsálóirtás, napszámos és kubikos munkák elvállalásával – próbálta túlélni. Leányuk tizennyolc éves korában úgy döntött, apácának áll, azonban Rákosi Mátyásék időközben feloszlatták a szerzetesrendeket, így Edit kényszerűen Ausztriába távozott. Fekete István 1951 őszétől oktató volt egy halászmesterképző iskolában Kunszentmártonban, majd leszázalékoltatta magát. István fiuk a Széna téri felkelők közt harcolt 1956-ban, a szabadságharc leverése után Kanadába, majd az Egyesült Államokba disszidált, s apja után ő is író lett.Végül Bölöni György (1882-1959) segítségével rehabilitálták, ezután jelentek meg a Magvető Kiadó gondozásában ifjúsági regényei, mint a Kele, a Lutra, a Bogáncs, a Tüskevár, a Téli berek, Vuk. Munkája elismeréseként 1960-ban József Attila-díjat kapott. 1968-as, majd az 1969-es szívinfarktust után az 1970. június 23-án kapott végzetesnek bizonyult.
Sajnos, így azt sem élhette meg, hogy 1981-ben a kisróka meséjét Dargay Attila (1927-2009) rajzfilmrendező filmre vitte. A csodálatos rajzfilmen megelevenedett Vuk, Karak, a Simabőrű és a többiek karakterein nemzedékek nőttek fel.
