Igen, a május végi program igazi kuriózumnak ígérkezik. Hiszen a budavári De la Motte – Beer-palota ad otthont egy lakásszínház előadásnak. A Dísz téren álló, De la Motte–Beer-palota barokk épülete különleges helyszíne lesz egy nem mindennapi darabnak. Marcel Proust regénye, Az eltűnt idő nyomában nem éppen az a színpadias mű. Igazából el sem tudjuk képzelni, hogy hogyan lehet előadásként bemutatni, de pont ettől izgalmas és érdekes az előadás. Az egyszemélyes színdarab szereplője, a Jászai Mari-díjas színművész, Hajduk Károly lesz. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett színész a Budapesti Katona József Színházban kezdte karrierjét, ahol a nagyközönség a nagy sikerű Portugál című darab főszereplőjeként ismerhette meg, majd számos főszerep után a Vígszínházba igazolt.
Marcel Proust nem színművet írt, hanem végtelen áramlású regényfolyamot. Ez a mostani előadás egyeseknek az első megmerítkezés az áramlásban, másoknak megnyugtatóan ismerős, otthonos fürdő. Olyan világban merülhetünk el, amelyet mind ismerünk, csak sosem láttunk ennyire mélyrehatóan, minden rezzenésre figyelmesen. Egy családba vezetnek be, lehetne a miénk is, ha a azt is ennyire fontosnak látnánk, minden gyarlóságával együtt ennyire a sajátunknak. Később egy szerelem történetét ismerjük meg egy kívülálló szemével, de teljes együttérzéssel és beleéléssel. A történet több mint százéves, de nem öregedett semmit. Pedig az Idő múlik, Proust egy évszázada halott, de ez az egyedülálló regényciklus él és nyomot hagy sok-sok olvasón, akik rá tudtak hangolódni. Ha helyes húrokat pendítettünk meg, talán Önökben is sokáig visszacseng majd.
– írják a beharangozóban. Ugye, milyen izgalmasan hangzik?
Akinek pedig – hozzánk hasonlóan – megjött a kedve, hogy részese legyen ennek a különleges előadásnak, az itt vásárolhatja meg a jegyét. Kalandra fel!

