„Brummog az erdő is, dörmögő hanglemez. Morog a medve. Ébredez.” – Kányádi és a Február
Az erdélyi születésű magyar költő kulturális jelentőségét jól mutatja, hogy tavaly már a középszintű magyar érettségi műveltségi tesztjében is szerepelt tőle származó idézet. Az élete utolsó évtizedeiben itt a Tabánban, a Döbrentei tér szomszédságában otthonra talált költő igazi lokálpatriótaként élt. Kevesen tudják, de neki köszönhetjük a Mesemúzeumot, illetve Elek apó kútját is. Most a február hónapról írott költeményét mutatjuk be olvasóinknak.
Az Elek apó kútjának ötletéről így emlékezett vissza az Erdélyi Riportban 2013. szeptember 25-én megjelent interjújában a költő:
Egyszer, néztem ki otthon az ablakon, és közben eszembe jutott, hogy a magyar nemzetnek két apója volt: Bem apó és Elek apó. Bem a szabadság eszményét testesíti meg, merthogy harcolt érte, Benedek Elek pedig az igazságét, mert igazság csak a mesében van. Bemnek van tere, meg szobra, akkor a másik apónak is kéne valami. A szemem pont egy szerény kúton akadt meg, és azt gondoltam, tenni kéne helyette egy másikat, és az lehetne Elek apó kútja.
Meglehetősen találóan írt Kányádi költészetének jelentőségéről Pécsi Györgyi, József Attila-díjas magyar kritikus:
Kányádi Sándor költészete [...] mintegy megismétli a magyar irodalom törzsfejlődését: a népköltészettől, zsoltároktól, krónikás énekektől Petőfin, Arany Jánoson, Adyn, az erdélyi helikonistákon át a 20. század fontosabb stílusirányzataiig, egészen a posztmodern szövegirodalomig.
Az erdélyi magyar költő már életében a kortárs irodalom legjelentősebb alakjává vált, aki a gyermeki léleknek szóló versek mestere is volt. Szerénység, derű és hit ez a triász jellemzi a legjobban a költő jellemét. Az olvasó szívében sokszor dallá változó, dallamos költemény mestere volt, akinek már életében számos költeményét zenésítették meg. Kányádi költészete nem szenvedett csorbát az ifjúsághoz fordulás gesztusától, hanem még jobban azzá érett, ami Kányádi valahol legbelül is volt: a letisztult formavilágból építkező érző és gondolkodó művésszé, amely kiváltság csak keveseknek adatott meg. A Nemzet Művésze címmel és Kossuth-díjjal is kitüntetett író alábbi Februárról szóló versét is a három napszakhoz fűződő játékosság jellemzi.
Kányádi Sándor: FEBRUÁR
REGGEL
Reggel
az ember
ki se lát,
annyi, de annyi
jégvirág
nyílott az éjjel
az ablakon.
És szánkáz a szél
az utakon.
DÉLFELÉ
Ereszt
az eresz:
csöpp-csöpp-csurr!
Izzad a hó és
kásásul.
Fázik a hóember,
didereg.
Kacagnak rajta
a verebek.
ESTEFELÉ
Bújnak a cserepek
alá a verebek:
csip-csirip.
Hideg van, hideg
a mindenit!
Az ablak üvege
citeráz, szaporáz.
Az ajtón ijedt kis
szelecske kotorász.
Brummog az erdő is,
dörmögő hanglemez.
Morog a medve.
Ébredez.
Thomas Mann (1875–1955) legalább féltucatszor járt Budapesten, s találkozott a magyar művészvilággal, írókkal, költőkkel, valamint tartott teltházas felolvasóesteket. Az író feltehetően minden alkalommal járt a Várnegyedben, de négy alkalommal biztosan: egyszer ugyanis ünnepélyes fogadást rendezett tiszteletére gróf Bethlen István miniszterelnök a Budavári Palotában, három alkalommal pedig a Bécsi kapu téri Hatvany-palota volt az otthona. Alábbi cikkünkkel Thomas Mann budapesti látogatásait idézzük meg, természetesen a Várhoz kapcsolódóan.
Augusztus elején még tombol a nyár, s noha július a legmelegebb hónap, mégis sokszor az aratás hónapjára esnek a legmelegebb napok a nyáron. A szinte minden nyelvben ismert és élő kánikula szó a latin kiskutya (canicula) kifejezésből ered, amely egyszerre jelentette a Nagy Kutya (Canis Maior) csillagkép legfényesebben ragyogó csillagát, a Szíriuszt, valamint a nyári hőséget, amely az ókori Rómában jellemzően a nevezett csillagkép jegyében köszöntött be.
Kabon József (1833-1904) bécsi palotaőrből avanzsált ismert budai korcsmárossá. Még fehér köpenyeges, daliás burgzsandár volt, amikor beleszeretett egy budai vendéglős özvegyébe, Menner Teréziába, s feleségül vette. Az ifjú párnak nem csak a Gellérthegyen, de a Németvölgyben, sőt még Kelenföldön is volt szőlője. Az Attila utca, illetve körút 32. számú házban éltek hitvesével, s 1884-ben itt, a ház földszintjén nyitották meg vendéglőjüket, amelyet a budaiak szimplán csak Burgzsandárnak neveztek el annak tulajdonosáról. A vendéglő elsősorban a nyugalmazott katonatisztek, s Ferenc József budai tartózkodásakor az itt szolgáló húsvér burgzsandárok egyik találkozó helye volt.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
