Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

1944-ben éppen ezen a napon, június 14-én hunyt el Róth Miksa, a világhírű magyar üvegfestőművész, akinek munkássága nem csak a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a szabadkai városházán, vagy a hágai palotában, norvég templomokban, a mexikói Guadalajarában vagy az Egyesült Államok különböző városaiban, de a Várnegyedben, illetve a a Budavári Palotában,is nyomot hagyott.

A Múzeumok Éjszakáját 2002 óta rendezik meg Magyarországon is, s hagyományosan a Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombati napon tartják. A rendezvény előnye, hogy egyetlen karszalag megvásárlásával minden programra jogosultak vagyunk, többek között a BTM Vármúzeum eseményeire is, ahol különleges előadások, koncertek, tárlatvezetések várják majd a múlt, illetve a múzeumok szerelmeseit este hat és éjjel kettő óra között.

Az 1820. június 9-én, tehát éppen ma 205 éve született Hunfalvy János itt élt a Várdombon a még életében róla elnevezett utcában. És nem is akármilyen házban, hanem a kerület egyik legszebb szecessziós villájában, a Hunfalvy-villában vagy más néven Ulpius-házban. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.

1867-ben ezen a napon, június 8-án, Medárd-napján koronázták meg Erzsébet királynét és Ferenc Józsefet a többség által csak Mátyás-templomnak nevezett Budavári Nagyboldogasszony templomban, s egész napos népünnepély kezdődött a Várban, illetve a Vérmezőn. Fontos közjogi aktus volt, hogy a szabadságharc emigrációba kényszerült vezetői is amnesztiát kaptak.

Az ember alig ismer rá a mai Batthányi tér környékére. Pedig 233 éve Mária Terézia unokájaként és a „kalapos király” néven ismert II. József utódjaként, illetve a Habsburg–Lotaringiai-ház főhercegeként a firenzei születésű Ferenc József Károlyt (1768-1835) I. Ferenc néven a budavári egykori Szombatpiac helyén, a mai Kapisztrán téren koronázták magyar királlyá, s ugyanekkor, 1792. június 6-án tette le a Vízivárosban a királyi esküt.

A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.

"Nagy volt a nyüzsgés tegnap a Hiltonban rendezett fogadáson... A díszvendég persze a világsztár volt: Tony Curtis, aki ezúttal Michelle-t egészen fiatal és kimondottan gyönyörű barátnőjét, meg hat gyermekének egyikét, a színésznő Kellyt is magával hozta." - írták 1988. júniusában az Esti Hírlap hasábjain, a hollywoodi színészlegenda hazalátogatásának alkalmával, aki őszintén vallotta magáénak ősei magyar-zsidó gyökereit. Ekkor mesélte el, hogy a magyar nyelvet gyermekkorában valami varázslatnak, mély titkok hordozójának hitte, amit csak az ő szorosabb környezete, szülei és testvérei ismertek. A 100 éve született színészlegendára emlékezünk.

„Tegnap éjjel még esett, májusban… de reggelre ébredve észrevesszük, hogy életünk új kikötőbe érkezett. Pitymallatkor partra szállunk, s szemdörzsölve észleljük, hogy idegen városban kötöttünk ki, ahol a nők és a férfiak másképpen öltöznek, az utcákon változott, kissé keleties élet zajlik, s különös, fehér félhold úszik az égen. Júniusi reggeleken, mikor a város még az első hőség fátylaiba burkoltan piheg, kibámulok a Lánchídon áthaladó társaskocsi ablakán át a Dunára, amely valahogy elemibb most, mint tegnap volt, áradóbb és kegyetlenebb. Tegnap még úgy tudtam, hogy Göd felé halad; ma eszembe jut, hogy a tenger felé is halad…”- így írt Márai Sándor a nyár első hónapjáról, melynek érkezésével már jól tudjuk: elérkezett a nyár is.

„Legyen a Horváth-kertben, Budán!” – hangzik Békeffi István (1901-1977) színműíró Lajtai Lajos (1900-1966) zenéjére írt, s 1928-ban éppen itt a Budai Színkörben bemutatott A régi nyár című operett dalszövege. Az elsősorban város- és kávéháztörténettel foglalkozó neves Budapest-történész, Saly Noémivel szeptember 24-én a MáraiKultban ezúttal a Horváth-kertbe kalauzolja el a helytörténet iránt érdeklődőket A Horváth-kert története című előadásával.

Az ingyenesen látogatható kiállítás többek között Aba-Novák Vilmos, Ferenczy Károly, Vaszary János, Márffy Ödön és Csontváry Kosztka Tivadar képein keresztül mutatja be a nyár könnyedségét, a nap változatos és csodás fényeit, az önfeledt strandolás, illetve a fürdés örömének hangulatos életképeit, a vakáció csodás pillanatait.

A több mint tíz éve tartó programsorozat soron következő rendezvénye az Európai mesterek fantázianevet kapta. A népszerű eseménysorozat történetében idei újdonság, hogy a felkért hazai neves borászatok mellé minden alkalommal csatlakozik egy natúr borászat is az adott tájegységből. Számunkra mindig az emeleti terasz jelenti a legnagyobb élményt, amit immáron nem csak a Borszerdák alkalmával, hanem a múzeumi hétköznapokon is megcsodálhatunk.

Június 23-án, azaz holnap a Magyarország-Skócia meccs előtt a pannonhalmi borvidék egyik legjobb borászata, a Babarczi Szőlőbirtok és Pince borait kóstolhatja meg a Budavári Palotában található Szent István Kávéházban. A frissítő borok kostolása mellett a pincészet borászával és tulajdonosával, Babarczi Zsuzsannával is lehet találkozni és beszélgetni a borok világáról, mindezt a magyar-skót EB-meccs előtt.

Fent a Várban is.

Ilyen helyszínen még biztos soha nem szurkoltál a magyar válogatottnak, úgyhogy ha még nem tudod, hol nézed a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit, ne is keresgélj tovább!

A 2025-ben immáron tizennegyedik alkalommal megrendezett gasztrokulturális kaland, a legszínvonalasabb ilyen jellegű program a hazai piacon. A különleges helyszín és a még különlegesebb exkluzív programok olyan színvonalat nyújtanak, amellyel nem igazán lehet versenyezni bor és kultúra kombinációjában. Az MNG egyik legnépszerűbb programsorozata holnap is várja a magas kultúra és a magas minőségű borok szerelmeseit. Mi biztosan ott leszünk!

Nem csak finom kávék és egzotikus limonádék, de különleges koktélok, pezsgők és borok is vártak bennünket a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti történelmi teraszán, amelynek pazar, az egész magyar fővárost felölelő történelmi panorámája bizonyos tekintetben minden más teraszt kenterbe ver.

A Budai Borszalon soron következő gasztronómiai kalandján Szörényi Leventét és fia, Szörényi Örs borait kóstolhatjuk meg. A 2025. április 25-én, pénteken este hét órára meghirdetett borkóstoló ezúttal is a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb helyén, a a Karakas Pasa Tornyában található Pasha Caféban kerül megrendezésre.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?

A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.

A mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán - 145 év után - a török uralom.

Ilyenkor szeptember elsején, amikor a strandok ujjongó-nevető morajából kiszakít bennünket az iskolakezdés és a napi robot, érdemes időt szánni nap végén egy kis sétára. A Várhegy alatti parkok esti halkulatában a már sárguló, s barnuló lombok között átszűrődő naplemente el-elvakító fénye még vissza repíthet bennünket a tegnap éltető, nyári hangulatába. Mint egy elfeledett kamaszkori szerelem, még feléled az ember lelkének legmélyén a nyár, de már ránk kacsint a szüret, s a must illata szívünk pincemélyére hatol. Radnóti 85 évvel ezelőtt született, 1940. július 15-én megírt költeményével köszöntjük az őszt.

Szerb Antal, akinek még kulcsregényének egyik legfontosabb helyszínét, az Ulpius-házat is itt, a Várnegyed falai alatti Hunfalvy Jánosról elnevezett kis zsákutcába álmodták meg az elbeszélés rajongói, imádta a Budai Várat. Erről szól az Utas és holdvilágban leírt vallomása is.
Babits Mihály (1883-1941) életművének egy jelentős részét nem tollal, autográf kéziratként, hanem hordozható írógépén írta. Ma már nehezen tudjuk elképzelni, de a XX. század első felében egy írógép – az ingó dolgok között kiemelkedő - komoly értéket képviselt. Babitsnak több írógépe is volt, azonban az egyik elég híressé is vált. Hogy miért? Többek között erre is választ adunk alábbi cikkünkben.

Tíz nappal a világosi fegyverletétel után, 1849. augusztus 23-án Szemere Bertalan miniszterelnök vezetésével elássák a magyar Szent Koronát és a koronázási ékszereket rejtő ládát Orsovánál. Az osztrák császári hatóságok négy évvel később, 1853. szeptember 8-án megtalálják a kincseket, s először Bécsbe, majd Budára szállítják át.

1910-ben éppen ezen a napon, augusztus 21-én - 75 évesen - hunyt el a XIX. századi magyar romantikus festészet európai rangú művésze, s a hazai historikus festészet egyik legkiválóbb alakja. Budavári kötödése nem csak abban merül ki, hogy festményeinek jelentős része a Magyar Nemzeti Galériában található, hanem a Mátyás-templom belsejét is többek között az munkájának gyümölcse, s Ferenc József budavári megkoronázását is több képén megfestette.

A magyar történelemben mindig jelentős szerepet játszott Szent István emlékezete. Szent István emlékezetében pedig mindig fontos szerep jutott a Budai Várnak. Már csak azért is, mert a hagyományos augusztus 20-i Szent Jobb körmeneteket valójában mindig itt a Várnegyedben tartották. De mióta és hogyan is ünneplik a magyarok Szent Istvánt? És miért pont augusztus 20-án van Szent Istvánt napja? Hogyan változott az ünnep az évszázadok alatt? Mióta van tűzijáték? Ezekre a kérdésekre is próbálunk válaszolni az alábbi cikkben!

Májusban az aktuális ukrán szupersztár, Korolova érkezik a Budavári Palotanegyedbe, júniusban pedig Christan Löffler társaságában jön Parra vor Cuva és Tylacine is.
Kinek ne jutna eszébe egy félelmetes ódon kastély a halloween szó hallatán? A Budai Vár ezt a hangulatot is képes hozni, a Pasha Café éppen erre készül október 28-án szombaton.
Nem is akárhogy: október 13-tól 15-ig fesztiválsörrel a kezükben gyönyörködhetnek Budapest egyik legszebb panorámájában a sörkedvelők. De még azok is, akik amúgy nem is kedvelik a sört. Eredeti Festbierek egyenesen Münchenből, bajor hangulat és dallamok, valamint Oktoberfest ajándékok várnak mindenkit a Savoyai Teraszon.
Nagy bulival készült a 20. születésnapjára a Várban a Be Massive Horizon, de az időjárás közbeszólt.
Szeptember 23-án szombaton a Savoyai teraszon az idén 20 éves, dj. Metha által alapított Be Massive Horizon komoly bulival és ünnepi hangulattal készül. A pazar panoráma és az exkluzív környezet már adott ehhez.
"Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig" - vallotta Kodály Zoltán. Cáfolni nem tudjuk, sőt mélységesen egyetértünk vele. Ezért is hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a Budavári Palotanegyedben a június 21-én a zenét fogják ünnepelni.
Ahogy melegszik az idő, úgy sűrűsödnek a programok a Budavári Palotanegyedben is. És ahogy a nap is egyre később megy le, úgy egyre később érdemes hazamenni is. A Savoyai terasz péládul egy hangulatos lounge programmal készül a nyár első napjára.
Az előrejelzések szerint szombaton 27 fokkal köszön be a jó idő az esős napok után. Ennél jobb alkalom nem is lehetne, hogy a Budai Várban is bedurranjon a nyári szezon. A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj, Worakls érkezik ugyanis az Oroszlános Udvarba, a produkció pedig igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.
Na’Conxypan hercegének, azaz Gulácsy Lajosnak a nagyszabású életmű-kiállítása kerül fókuszba a Magyar Nemzeti Galéria május 17-én, szerdán 18 órakor kezdődő Múzeum+ programján. A különc zsenit nem kell bemutatni a művészetszerető közönségnek: a modern magyar festészet egyik legegyedibb hangú, különleges alakja ő, akinek a nyár végéig látható életmű-kiállítása eddig sosem vizsgált összefüggéseket tár fel és mutat be átfogóan.