Ezen a napon került föld alá a Szent Korona

1849. augusztus 13-án tette le a fegyvert a Görgei Artúr vezette magyar sereg - a lengyel szabadságharcot is vérbe fojtó - Ivan Fjodorovics Paszkevics, orosz főparancsnok előtt. Ez a történés de facto az 1848-49-es dicsőséges forradalom és szabadságharc végét jelentette, melyet osztrák részről kiméletlen és könyörtelen megtorlás követett a magyarok hóhérjának is nevezett Julius Jacob von Haynau vezetésével. A magyar kormány tagjai közül sokan Törökországba vagy Nyugatra emigráltak, másokat bebörtönöztek, sokakat később kivégeztek. Szemere Bertalan az első magyar kormány belügyminisztere, majd a Szemere-kormány miniszterelnöke a kormányt augusztus 11-én oszlatták fel. Ekkor még, augusztus 11-én még részt vett az aradi minisztertanácsi ülésen, ahonnan Kossuth Lajos lemondása előtt távozott. A szabadságharc vezetői közül augusztus 24-én az utolsók között menekült. Szemere - a fegyverletétel után - a gondjaira bízott Szent Koronát, illetve a koronázási jelvényeket biztos helyre akarta vinni. Ezért a volt belügyminiszter 1849. augusztus 23-án a Duna bal oldali mellékfolyója, a Cserna torkolata alatt emelkedő Allion-hegy tövében, az Orsova melletti - a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom közötti síkságon - a kincsesládát elásatta. Casak jóval később, 1893-ban derült ki, hogy a láda valójában néhai Batthyány Lajos gróf miniszterelnök különös szerkezetű vasszekrénye volt.

Szemere erre így emlékezett vissza

…a ládát szekérre raktuk, és … kiválasztottunk a fűzesben, a Valachiába menő úttól balra (közel egy elhagyott fahíd helyéhez) egy helyet és fáradtságos munka után a koronaládát két fiatal fa közé a földbe beástuk. Biztosan jártunk el egészen. Egy a szekeret kihajtotta, addig a többi a vendéglőben, a hol szállva valánk, azokat foglalkoztatta, kiktől tartani lehetett. Félóra múlva kiment a másik. Utána a harmadik. Végre én, ki cselédeimet az alatt szemeim előtt foglalkoztattam. A fűzes az elrejtésre igen alkalmas volt, mert a mindenféle vad komló és növény körültünk egy sűrű sátort vont, s hasonló folyó-növényekkel a fűzes tele levén, a hozzánk közeledést e körülmény lehetetlenné tette. Azonban nem mulasztottunk el váltva őrködni. Miután a munkát elvégeztük, a víz által járni szokott földön gazdagon található növény- és faághulladékot gondosan összehordtuk, vele a földet behintettük, úgy hogy azon pontot a többi pontoktól megkülönböztetni lehetetlen volt. Áldomásul fogadást tevénk e helyet fel nem fedezni mindaddig, míg vissza nem térünk, s míg a többiek általam erre fel nem hatalmaztatnak. Grimm, mint jó rajzoló, lerajzolta a tájt s nekem átadta a lapot.

Szemere ezután Törökországba, majd Görögországba, illetve Párizsba ment, 1851-ben távollétében halálra ítélték.

‍

A gondos terv ellenére - ahogyan az a kincsekkel lenni szokott – más találta meg. 1852 áprilisától Johann Franz Kempen von Fichtenstamm altábornagy egy missziót szervezett a Korona felkutatására.  

Kossuth, akinek bűnös szelleme lázadásra tüzelte hazáját, az országnak azokra a kincseire is rátette szentségtelen kezét, amelyeket hajdan Szent István viselt; és amikor ez a felségáruló, az isteni igazságszolgáltatástól utolérve, kénytelen volt elmenekülni és a hitetleneknél keresni menedéket, eltűntek ezek a drágaságok is.

- írta visszaemlékezésében, s az emigrációban lévőktől egy kis bérdíj fejében megszerezte a szükséges információt.

1853. szeptember 8-án negyed kilenckor – a térkép alapján történő keresés eredményeként - egy román nemzetiségű magyar határőr, a Krassó-Szörény vármegyei Tuffáson lakó Ion Morosina meg is találta a ládát.

Gr. C o r o n i n i cs. k. tábornok és Helytartó úr jelentése szerint a magyar koronái jelvények , névszerint Sz. István koronája, az alma, a kereszt, a kard és királyi palota, melyek Orsovánál elásva voltak , sértetlenül megtaláltattak. Coronini gr. maga rögtön a helyszínére sietett. A felszállítás Albrecht hadi gőzösre bizatott.

- írta meg a Pesti Napló 1853. szeptember 11-én.

Az ekkor már családjával Párizsban élő Szemerét egy magyar szélhámos rászedte, aminek következtében elvesztette vagyona jelentős részét, ez annyira megviselte, hogy súlyos depresszióba esett. A dührohamokkal küzdő, megtébolyult Szemere barátai amnesztiát kértek az uralkodótól hazatérése érdekében. Az 1865. január 24-én hazájába visszatérő Szemere azonban szanatóriumi kezelésre szorult, s végül 1869. január 18-án reggel 4 órakor Budán hunyt el. Itt a régi krisztinavárosi sírkertben temették el január 19-én délután.

Ferenc József - egy rövid bécsi kitérő után - 1853. szeptember 19-én elrendelte, hogy a koronát a Budai Vár koronaőrző kamrájában helyezzék el, ahol egészen a második világháború utolsó időszakáig őrizték. Innen kétszer is vitték koronázásra a budavári Mátyás-templomba, ahol 1867. június 8-án Ferenc Józsefet és feleségét, Erzsébet bajor hercegnőt, majd 1916. december 30-án IV. Károlyt és feleségét Bourbon Zita hercegnőt koronázták meg. A Szent Koronát a koronaőrség a második világháborúban az országot végigrabló szovjetek elől a Dunántúlra menekítette, innen pedig az ausztriai Mariazellbe vitték, majd Mattseeben elásták, ahonnan az amerikaiak Augsburgba, illetve Frankfurtba szállították. A korona 1951-1978 között a texasi Fort Knox haditengerészeti támaszponton őrizték, a baptisták és a katolikus egyház erőteljesen lobbiztak, hogy a korona visszakerüljön Magyarországra, azonban az emigrációba kényszerült és meglehetősen nagy befolyással rendelkező Mindszenty József (1892-1975) bíboros és hercegprímás folyamatosan blokkolta a visszaszállítási törekvéseket, ugyanis abban - részben nem vitatható módon - a kommunista államhatalom nemzetközi legitimálását látta. Halála után három évvel, 1978. január 6-án - Jimmy Carter elnöksége idején - az Országházban adták át az akkori szocialista pártállam vezetőinek.

‍