All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

Mikor még "Fiume" kikötője a Várhegy lábánál volt...

A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.

Cikkeink

Három nemzedék három Mikulása
Három nemzedék három Mikulása

Éppen az Osztrák-Magyar Monarchia, a dualizmus idején jelent meg a csizmácskákba ajándékot dugó, a gyermekeknek kedveskedő, mosolygó, városi Mikulás-kép. Trianon után az ünnep megkettőződött, hiszen az országot vezető kormányzó névnapját is ekkor ünnepelték A szocialista rezsimben december 6-a pedig a fenyőünnep szakszervezeti előünnepévé, télapó estekké degradálódott. Alábbi cikkünkben három különböző nemzedék három különböző Mikulását mutatjuk be.

Erzsébet királyné „magyar leánya”
Erzsébet királyné „magyar leánya”

Kevesen tudják, de I. Ferenc József (1830-1916) és Erzsébet királyné (1837-1898) negyedik, legkisebb gyermeke itt Budán született, alig néhány hónappal az oszrák-magyar kiegyezés után. A bécsi udvar szigorától, s annak érzelmi hűvösségétől sokszor Budára, az őt rajongásig szerető magyarokhoz menekülő Erzsébet királyné szervezte úgy, hogy lánya végül itt nálunk, a Királyi Palotában lássa meg a napvilágot, ahol magyar lett a tejdajkája is. 100 évvel halála után Sissi „magyar leányára”, Mária Valéria főhercegnőre emlékezünk.

„Ó teleim, gyermeteg telek! mily bolondul elfeledtelek…” – Babits Mihályt is megihlette a december
„Ó teleim, gyermeteg telek! mily bolondul elfeledtelek…” – Babits Mihályt is megihlette a december

A XX. századi magyar irodalom tudós költője-itt a Krisztinavárosban élt, az Attila úton két házban is lakott, majd élete utolsó évében a Logodi utcában talált otthonra feleségével, Török Sophieval (1895-1955) és nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).

Bréking: Megnyílt a korcsolyapálya a Budavári Palotanegyedben
Bréking: Megnyílt a korcsolyapálya a Budavári Palotanegyedben

Idén nyílt első ízben korcsolyapálya az ország egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Budavári Palotanegyed lenyűgöző panorámájú Savoyai teraszán. A megnyitón bemutatták a helyszínt és ismertették a programokat, valamint a Ferencvárosi Torna Club utánpótlás jégkorongjátékosai egy kis bemutatóval is készültek.

Startol a NagyonVár kedvezménykártya: A Savoyai Jégterasz pályáján már igénybe is lehet venni!
Startol a NagyonVár kedvezménykártya: A Savoyai Jégterasz pályáján már igénybe is lehet venni!

Örülünk, hogy bejelenthetjük, hogy I. kerületi lokálpatrióta kezdeményezésként indítjuk mától útjára a NagyonVár kedvezménykártya programunkat. A NagyonVár kedvezménykártya lényege, hogy a kártyatulajdonosok jelentős és állandóan gyarapodó kedvezményeket vehessenek igénybe a Várkerület különböző kulturális és egyéb programjain, vendéglátóhelyein, illetve üzleteiben. Nem titkolt célunk, hogy idővel egy olyan folyamatosan bővülő közösséget hozzunk létre, amelynek tagjai számára a Várnegyed, illetve a Budavári Palotanegyed ismét egy fontos kulturális színtérré, illetve szórakozási célterületté válik.

Régmúlt korok karácsonyaihoz repít vissza bennünket a Csikós udvaron megnyílt szabadtéri képeslap-kiállítás
Régmúlt korok karácsonyaihoz repít vissza bennünket a Csikós udvaron megnyílt szabadtéri képeslap-kiállítás

A Boríték nélkül – Téli képeslapok a boldog békeidőkből című köztéri tárlat a századforduló korának képeslapjain keresztül mutatja be a száz évvel ezelőtti téli világot és az akkori ünnepi időszakot. A Várkapitányság, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum november 29-én megnyílt közös kiállítása egészen február 10-ig ingyenesen látogatható.

Így írt Márai a decemberről – videó!
Így írt Márai a decemberről – videó!

Mi itt az öreg kontinensen megszoktuk, hogy négy évszak követi egymást, sokan szeretjük is, hogy a telet a bimbózó tavasz, majd a megújuló évszakot a forró nyár, a vakációt pedig a színes ősz, majd az ünnepektől fénylő tél követi. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a kaotikus, gyorsan változó világban. Ebből az összeállításból idézzük Márai decemberi hónapról szóló írását.

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Karácsonyozott-e Sissi a budavári Királyi Palotában?
Karácsonyozott-e Sissi a budavári Királyi Palotában?

Ez azért is volt fontos kérdés a Habsburg-családban, mert december 24-én nem csak a szentestét, de egyben Sissi születésnapját is ünnepelték. Erzsébet királyné kedvességének és a magyarok iránti szeretetének köszönhetően a budavári Királyi Palota megtelt fénylő melegséggel, gyermeki zsivajjal és ajándékokkal.

„Egy olasz Pesten” - az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítóját bemutató időszaki kiállítás nyílik a BTM Vármúzeumban
„Egy olasz Pesten” - az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítóját bemutató időszaki kiállítás nyílik a BTM Vármúzeumban

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

"Ulpius Évától Esti Kornélig" - jelentkezz most a nyár utolsó NagyonVár-kultúrtörténeti sétájára!
"Ulpius Évától Esti Kornélig" - jelentkezz most a nyár utolsó NagyonVár-kultúrtörténeti sétájára!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

Márain keresztül az ehető virágokon át a halálos tavaszig –várkerületi kultúrprogramok júniusban
Márain keresztül az ehető virágokon át a halálos tavaszig –várkerületi kultúrprogramok júniusban

A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.

"A régészet a mesterséges intelligencia korában" – Régészet Napja a BTM Vármúzeumban
"A régészet a mesterséges intelligencia korában" – Régészet Napja a BTM Vármúzeumban

Jövőhéten szombaton, május 31-én ismét megrendezik a BTM Vármúzeumban a Régészet Napját, amelynek ezúttal a központi témája a mesterséges intelligenciához kapcsolódik. A Budavári Palotában található intézmény egész nap különleges programokkal, élményekkel várja a nagyközönséget. Az eseményhez kapcsolódva a BTM pályázatot is hirdetett történelmi témájú MI-képek készítésére, amelyeket szintén megismerhetünk a nap folyamán.

Szereted a XX. századi magyar irodalmat? Szeretsz a Várban sétálni? - Van egy jó hírünk: maradt még néhány helyünk a május 31-i kultúrtörténeti sétánkra!
Szereted a XX. századi magyar irodalmat? Szeretsz a Várban sétálni? - Van egy jó hírünk: maradt még néhány helyünk a május 31-i kultúrtörténeti sétánkra!

Programunkon Csapó Csaba történésszel közösen kalauzoljuk végig a sétára jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva - a budavári polgárvároson át - egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Ha szereted a XX. századi magyar irodalmat, akkor ez elég ok arra, hogy velünk tartsd május utolsó napján és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának! Biztosítsd most a helyedet!

„Plakátba zárt történetek” – Bakos István plakátkiállítás nyílik a Várnegyed Galériában
„Plakátba zárt történetek” – Bakos István plakátkiállítás nyílik a Várnegyed Galériában

2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep
„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon
Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége
Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!
Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban
Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal
Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Egyszer volt Budán kutyavásár – ma van a magyar népmese napja
Egyszer volt Budán kutyavásár – ma van a magyar népmese napja

Benedek Elek születésnapja, szeptember 30-a a magyar népmese napja. Már csak azért is érdemes megemlékeznünk róla, mert számtalan mesében szerepel helyszínként a Budai Vár, illetve a Budavári Palota.

125 éve ejtettek halálos sebet a magyarok kedvenc királynéján, Sisin
125 éve ejtettek halálos sebet a magyarok kedvenc királynéján, Sisin

Mi történt pontosan 1898. szeptember 10-én Genfben. Ki volt az a Luigi Lucheni és mi volt a célja?

Tartalmas őszi programra vágyik? Irány a Szent István-terem!
Tartalmas őszi programra vágyik? Irány a Szent István-terem!

A Budavári Palota épületében az eredeti tervek alapján visszaállított századfordulós történelmi terem, a Szent István-terem megtekintése kiváló program lehet ősszel is. A Budavári Palota elsőként rekonstruált díszes termét alig két év alatt ma már közel százötvenezren látták.

A legmagyarabb Habsburgról nyílt kiállítás a Várkert Bazárban
A legmagyarabb Habsburgról nyílt kiállítás a Várkert Bazárban

A szeptember 26-án megnyitott tárlaton József nádor (1796–1847) több mint fél évszázadig tartó magyarországi kormányzását és a hozzá kötődő helyszíneket ismerhetik meg a Várkert Bazárba látogatók.

A mai nap Budavár ünnepe
A mai nap Budavár ünnepe

De mit is ünneplünk ma? - kérdezhetné a ma embere. Nos, a mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán - 145 év után - a török uralom.

Számlatörténeti kiállítás nyílt a Szent István Kávéházban
Számlatörténeti kiállítás nyílt a Szent István Kávéházban

Ezen a héten hétfőn az Oroszlános Udvarból nyíló Szent István Kávéházban nem mindennapi előadás keretében nyílt meg az érdekes szaktörténeti előadás. A Sallai Csilla közgazdász, könyvvizsgáló magángyűjteményéből válogatott történelmi számlaritkaságok kiállításának nyitóeseményén a gyűjtemény tulajdonosától hallhattunk érdekes információkat a számlákról, a számlák történetéről.

Egy pap és a csillagok: Tittel Pál és a Gellérthegyi Csillagda története
Egy pap és a csillagok: Tittel Pál és a Gellérthegyi Csillagda története

239 éve ezen a napon született Tittel Pál római katolikus pap és tudós, aki annak a csillagvizsgálónak volt az első igazgatója, amely egykor a mai Citadella helyén állt, a Gellért-hegy tetején. 1830-ban a matematikusok közt elsőként őt sorolták be az újonnan létesült Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) tagjai közé, halála másnapján Vörösmarty Mihály verssel búcsúzott tőle, 2003-ban pedig kisbolygót neveztek el róla.

Rövidfilmfesztivál a VárKERT Moziban
Rövidfilmfesztivál a VárKERT Moziban

Az elmúlt évek legjobb magyar alkotásaival várnak a szervezők minden friss levegőre vágyó filmszeretőt Budapest szívében, egy csodaszép, panorámás, kutyabarát helyszínen.

Idén is nagyágyúkat hoz a Historical Tales az Oroszlános udvarba
Idén is nagyágyúkat hoz a Historical Tales az Oroszlános udvarba

Májusban az aktuális ukrán szupersztár, Korolova érkezik a Budavári Palotanegyedbe, júniusban pedig Christan Löffler társaságában jön Parra vor Cuva és Tylacine is.

Halloween buli készül Karakas pasa tornyában
Halloween buli készül Karakas pasa tornyában

Kinek ne jutna eszébe egy félelmetes ódon kastély a halloween szó hallatán? A Budai Vár ezt a hangulatot is képes hozni, a Pasha Café éppen erre készül október 28-án szombaton.

A Budai Várba is beköltözik egy hétvégére az Oktoberfest
A Budai Várba is beköltözik egy hétvégére az Oktoberfest

Nem is akárhogy: október 13-tól 15-ig fesztiválsörrel a kezükben gyönyörködhetnek Budapest egyik legszebb panorámájában a sörkedvelők. De még azok is, akik amúgy nem is kedvelik a sört. Eredeti Festbierek egyenesen Münchenből, bajor hangulat és dallamok, valamint Oktoberfest ajándékok várnak mindenkit a Savoyai Teraszon.

Tavasszal tartják meg a Be Massive bulit
Tavasszal tartják meg a Be Massive bulit

Nagy bulival készült a 20. születésnapjára a Várban a Be Massive Horizon, de az időjárás közbeszólt.

A 20. születésnapját ünnepli a Várban a Be Massive
A 20. születésnapját ünnepli a Várban a Be Massive

Szeptember 23-án szombaton a Savoyai teraszon az idén 20 éves, dj. Metha által alapított Be Massive Horizon komoly bulival és ünnepi hangulattal készül. A pazar panoráma és az exkluzív környezet már adott ehhez.

Június 21-én a zenét ünneplik a Savoyai Teraszon
Június 21-én a zenét ünneplik a Savoyai Teraszon

"Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig" - vallotta Kodály Zoltán. Cáfolni nem tudjuk, sőt mélységesen egyetértünk vele. Ezért is hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a Budavári Palotanegyedben a június 21-én a zenét fogják ünnepelni.

Koccintás, láblógatás, naplementében gyönyörködés
Koccintás, láblógatás, naplementében gyönyörködés

Ahogy melegszik az idő, úgy sűrűsödnek a programok a Budavári Palotanegyedben is. És ahogy a nap is egyre később megy le, úgy egyre később érdemes hazamenni is. A Savoyai terasz péládul egy hangulatos lounge programmal készül a nyár első napjára.

A hétvégén beköszönt a nyár, az Oroszlános Udvar pedig egy hatalmas bulival ünnepel
A hétvégén beköszönt a nyár, az Oroszlános Udvar pedig egy hatalmas bulival ünnepel

Az előrejelzések szerint szombaton 27 fokkal köszön be a jó idő az esős napok után. Ennél jobb alkalom nem is lehetne, hogy a Budai Várban is bedurranjon a nyári szezon. A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj, Worakls érkezik ugyanis az Oroszlános Udvarba, a produkció pedig igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.

Különleges, egész estés összművészeti program a Magyar Nemzeti Galériában
Különleges, egész estés összművészeti program a Magyar Nemzeti Galériában

Na’Conxypan hercegének, azaz Gulácsy Lajosnak a nagyszabású életmű-kiállítása kerül fókuszba a Magyar Nemzeti Galéria május 17-én, szerdán 18 órakor kezdődő Múzeum+ programján. A különc zsenit nem kell bemutatni a művészetszerető közönségnek: a modern magyar festészet egyik legegyedibb hangú, különleges alakja ő, akinek a nyár végéig látható életmű-kiállítása eddig sosem vizsgált összefüggéseket tár fel és mutat be átfogóan.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.