1956. november 6. – Ezen a napon érte gyújtóbomba találat az Országos Levéltár épületét
Az 1956. november 4-én Moszkva által megindított „Forgószél hadművelet” egyik következménye a szabadságharc vérbe fojtása mellett, a budapesti harcok következtében végbe menő tragikus méretű és mértékű pusztulás volt. Ennek kihatásaként érte bombatalálat a Magyar Országos Levéltár Várhegyen található épületét is.
A MOL Bécsikapu téri épületében mindaddig kétszer pusztított tűz. Az első vis major még valamikor 1921-ben történt, amikor iratanyagok kaptak lángra, a kár azonban nem volt jelentős, aztán ezt követte az 1945-ös ostrom ideje alatt egy jóval jelentősebb tűzvész, amikor az épületkárok mellett közel 3000 iratfolyóméternyi történeti anyag vált a tűz martalékává.
Az 1956. október 23. utáni budapesti harci események során súlyosan megrongálódott a Magyar Országos Levéltárépülete és igen súlyos károsodás érte az épületben őrzött iratanyagot november 6-án délután tűz ütött ki a levéltárnyugati raktárszárnyának negyedik emeletén. A tűz rövidesen átterjedt a harmadik, majd később a második emeletre is. A rendkívüli körülmények között nem lehetett a viharos szél által is szított tűzvészt időben megfékezni, bár az a néhány dolgozó, aki állandóan bent lakik az Országos Levéltárban, valamint az I. kerületi tűzoltók, szinte emberfeletti erőfeszítéssel igyekeztek a szörnyű elemi csapásnak gátat vetni.
- számolt be a Levéltári Szemle 1956-os 4-ik, október-decemberi számában Komjáthy Miklós (1909–1993) levéltári történész Tűzvész az Országos Levéltárban című beszámolójában.
Mindkét korábbi eset elhanyagolható volt az 1956-os katasztrofális pusztuláshoz képest, amikor is a szovjet támadók által november 6-án délután az Ostrom utca felől kilőtt gyújtógránát lángba borította az épületet, amelynek következtében több mint 8760 folyóméternyi levéltári anyag pusztult el. A hat napon át tartó tűzvész és az annak során keletkezett iratveszteség a hazai levéltártörténet eddigi legnagyobb katasztrófája volt. November 6-a tehát a magyar levéltártörténet fekete napja is lehetne.
(A cikkben szereplő képek az egykori Várfok utcai lakos, Várdai Ferenc (1926-) mérnök fotói a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára honlapjáról.)
Az éppen ma 1045 éve, 980. április 23-án Velencében született bencés szerzetes egyben első királyunk, Szent István fiának, Szent Imre hercegnek a nevelője is volt. Az 1083-ban, I. László király kezdeményezésére szentté avatott püspök vértanúságának helyét, az egykori Kelen-hegyet később róla, Szent Gellért hegyének nevezték el, az ezen létrejött - részben elsőkerületi – városrész pedig a Gellérthegy nevet viseli. A csanádi püspöki széket betöltő szerzetes életéről a későbbi korokban több legenda is született.
A Budai Vár tövében, a Mikó utca-Logodi utca sarkán álló ház egykori lakója néhány lépésre lakott a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomtól. Bizonyára sokszor szemtanúja lehetett az ünnepi menetnek, amely ilyenkor indult meg a Roham utca felé, majd az Alagút utcán tért vissza. Az idén április 11-én éppen 125 éve született Márai Sándor alábbi verse több mint száz évvel ezelőtt, csupán 22 éves korában jelent meg a Kassai Naplóban.
Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
