Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban

Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban

Már csak néhány nap és idén is megünnepeljük a hagyományos mesterségeket, illetve azok kézműves alkotóit, iparművészeit a Budai Várban. Idén augusztus 17-20. között kerül megrendezésre hazánk legrangosabb népművészeti fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe. A közel ezer magyar, illetve külföldi kézműves mester nem csak bemutatja portékáit, de sokan közülük bemutatják azok elkészítésének folyamatait is a látványműhelyekben. A Szent István napi rendezvénysorozat részeként, idén ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe.

A látogatók pedig nem csak megcsodálhatják és megvásárolhatják a hagyományos módon készített termékeket, de megismerhetik az ősi, népi mesterségek fortélyait, illetve ki is próbálhatják azokat. Többek között ötvös-, cipész-, hímző-, csipkekészítő-, kovács-, fazekas-, fafaragó-, pintér-, tojásfestő-, vászonszövő-, viseletvarró-, gyöngyfűző-, kosárfonóműhely várja az érdeklődőket.

A kovácsmester és segédje (Fotó: Mestreségek Ünnepe Fb-oldal)

De ahogyan minden évben, úgy idén is minden korosztály megtalálja a neki szóló élményeket a kisgyerekektől az aggastyánokig.

A "kenyér ünnepe" (Fotó: Mesterségek Ünnepe Fb-oldal)

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) által idén 38. alkalommal megrendezett négy napos rendezvény számtalan gyerekprogrammal, különleges kézműves foglalkozásokkal, különböző stílusú koncertekkel, kulturális előadásokkal, táncházzal és még egy csomó élménnyel várja a látogatókat.  

Egy hasznos térkép a látogatóknak (Fotó: Mesterségek Ünnepe Fb-oldal)

A rendezvény idei díszvendége Azerbajdzsán lesz, ahonnan több kézműves – többek között bakui szőnyegszövőmester is - érkezik. Az azeriek számára a szőnyeg nemcsak dísz, hanem népi örökségük, identitásuk szerves része.

Szövésük tudománya családi hagyományként, nemzedékről nemzedékre öröklődik, és minden egyes szőnyegben ott rejlik egy közösség története.

– írják a szervezők.

Emellett dél-koreai, üzbég, kazah, kirgiz, török és lengyel mesterek is részt vesznek hazánk legnagyobb népművészeti fesztiválján.

Kosárfonó lány (Fotó: Mesterségek Ünnepe Fb-oldal)

FolkTREND néven idén is lesz divatbemutató, amelynek középpontjában ezúttal a csipke áll, s ahol:

színpadra lépnek hazai kézművesek, iparművészek és tervezők kollekciói – mindez nemcsak divatként, hanem valódi összművészeti élményként, Kocsis Enikő és Fitos Dezső rendezésében! (…) A hagyomány a régi, a stílus új! divatbemutató megmutatja, hogy a régi minták, formák nem vitrinbe valók, hanem újragondolva új értelmet kaphatnak, és a mindennapi gardróbunk ékkövei lehetnek.

A tavalyi FolkTREND egyik pillanata (Fotó: Mesterségek Ünnepe Fb-oldal)

A Mesterségek Ünnepét 1987 óta a NESZ szervezi, amely több mint hetven tagszervezetet és több mint 5500 alkotót tömörít egybe, így idén is a már megszokott színvonalú rendezvényre számíthatunk.

A részletekről érdemes a Mesterségek Ünnepének hivatalos honlapján tájékozódni.

Mi biztosan ott leszünk!

A hímzés is mesterség (Fotó: Mesterségek Ünnepe Fb-oldal)

Gyere fel a budai Várba az idei ősz utolsó tematikus sétájára!
Gyere fel a budai Várba az idei ősz utolsó tematikus sétájára!

Ismerd meg velünk a Várnegyed legérdekesebb látnivalóit, rejtett kincseit és legkülönlegesebb történeteit! Erről szólnak a Nagyon Vár kultúrtörténeti séták. Október 18-án az idei ősz utolsó sétáját tartjuk, ezért minél gyorsabban biztosítsd a helyed! Ráadásul így Early Bird kedvezménnyel mindösszesen 4.490 Ft/fő!

Tölts egy napot Giacomo Marastonival! – tematikus nap a BTM Vármúzeumban
Tölts egy napot Giacomo Marastonival! – tematikus nap a BTM Vármúzeumban

Egész napos programot szervezett az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítójának kiállítása köré a BTM Vármúzeum. A tematikus napon szuper programokkal várják az érdeklődőket a Budavári Palotában található múzeumban. A programra mindösszesen 1000 forintért lehet jegyet venni.

Közeledik a Kutatók Éjszakája: A Vármúzeum is készül már!
Közeledik a Kutatók Éjszakája: A Vármúzeum is készül már!

A Kutatók Éjszakája egy 2005 óta minden ősszel Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó péntekén, azaz szeptember 26-án lehet majd bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. A BTM Vármúzeum inspiráló előadásokkal, különleges tárlatvezetéssel és raktárlátogatással várja az érdeklődőket. Fontos: minden programra regisztrálni kell!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.