Így festette le Márai a Várnegyedet egyik legszebb regényében
A novemberi néhol ködös és borongós, máskor meg egyre bágyadtabb napsütés remek alkalmat teremt a vári barangolásokra. Az andalító séták páratlan atmoszférájának megteremtéséhez pedig nincs is jobb szépirodalmi töltekezés, mintsem Márai Sándor egyik népszerű művét, a Válás Budán című regényt el- vagy újraolvasni.
Miként nyújt a Mikó utca egykori lakója fiktív hőseinek sorsának keresztül lenyűgöző irodalmi élményt, miközben betekintést enged a két világháború közti budai Vár társadalmának különös összetételébe?
A Válás Budán című regény főhőse, a többgenerációs bírócsaládból származó Kőmíves Kristóf maga is a jogtudomány szakavatott tekintélyének számít, életének egyik legnagyobb és legmélyebb erkölcsi döntéshelyzetével mégsem a bíróságon, hanem egy régi ismerőse válása kapcsán, saját budavári, az úri középosztály jellegzetes polgári miliőjét árasztó otthonában találkozik.
A váratlan látogató, az egykori iskolatárs házasságának, döntéseinek amolyan világi gyónással felérő estétől kora reggelig tartó vallomásán keresztül elénk tárul a két háború közti budai elit értelmiség morális válságot is át-és túlélni vágyó világa. No, de miként is éri el a lelki tájképek értelmezőinek egyik legnagyobb „prózai piktora" azt, hogy a regény lapjain keresztül megelevenedik a Várnegyed titkokkal és nemes emelkedettséggel teli ábrázolása?
Mindennek elképzeléséhez a Válás Budán egy rövid, budai Várról szóló részletének idézésével segítjük a kedves olvasót és/vagy a budai Vár múlt századi légkörét megragadni vágyó Márai-rajongókat.
"...Itt fenn a Várban, e néhány évszázados, lazán tatarozott utcában, az előkelőek palotái között észrevétlenül húzódtak meg e keskeny családi házak: zsindellyel foltozott, csúcsíves tetőik alatt jórészt a múlt századbeli, elkallódott kézműves-bugrisság ivadékai tanyáztak, a környékbeli minisztériumok hivatalnokai laktak itt albérleti szobákban, muskátlis ablakok mögött: kevés pénzű, nyugdíjas úricsaládok szűkösködtek az örökölt, kényelmetlen lakóházakban: ők voltak a csendes negyed törzsökös lakói, s közöttük és mellettük elkülönzötten élt a felszivárgó, új lakosság, elfinomodott és megtollasodott polgárság, legtöbbször a második nemzedék, vagy a "korszerű" ellen védekező írók és művészek, akik e négy-öt utcában a spleent keresték, a "stílus"-t, egy kissé az előkelőek szomszédságát s egy kissé a maguk választékos elkülönzöttségét, s azt a különös csendet, amely, magasan a város felett, eláradt e bolthajtásos szobákban, e kényelmetlen házakban, a roskatag háztetők alatt. A "Várban lakni" finom dolog volt: azok számára is, akiknek apja száz év előtt nem volt gróf vagy suszter a Várban: finom s kissé erőszakolt állapot, dac volt benne és honvágy, igény és becsvágy s ugyanakkor kissé világnézet is volt, s ebben a világnézetben, idegenkedve és gyanakvással, végül mind találkoztak, akik a keskeny utcák dohos házait lakták, a grófok, az albérleti szobák dupla előneves hivatalnokai, az ittrekedt bugrisság s az előkelő, jórészt katolizált zsidóság, amely életformáiban zörejtelenül és tökéletesen utánozta le a paloták lakóinak különcségeit. Kristóf ismerte ezt a negyedet, minden reggel elsétált a budai várbástyán, ismerte a gesztenyefákat s lenn a mélyben, a bástyák és paloták alatt feudális hűséggel és szerénységgel meghúzódó polgári negyed körképét: ismert sok házat itt a Várban, ismert néhány gyermekarcot a Bástya-sétányon, a nörszök batárszerű gyermekkocsikban tolták a fiatal grófokat és grófnőket s vigyáztak, hogy a Krisztina-negyed proligyerekeivel ne keveredjenek..."
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
