All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

"Ulpius Évától Esti Kornélig" - jelentkezz most a nyár utolsó NagyonVár-kultúrtörténeti sétájára!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

Cikkeink

Budavári helyszínelés avagy bűnügyi séta a Várnegyedben
Budavári helyszínelés avagy bűnügyi séta a Várnegyedben

Bűnügyi krónika a Budai Várban Ambrus Attilával és Csapó Csabával címmel hirdették meg a szervezők azt a kriminalisztika és bűnözéstörténeti sétát, amelynek a Táncsics börtönétől Mailáth országbíró meggyilkolásáig címet is adhatnánk. Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének egykori docense és a „Viszkis rabló” néven elhíresült egykori jégkorongos rendhagyó tematikus sétája a történettudomány és napjaink valóságának jól sikerült, érdekfeszítő kombinációja: hiteles történetmesélés és fesztelen sztorizás.

„Megjött a fagy, siklik a ház falán…” – így írt Radnóti a novemberről
„Megjött a fagy, siklik a ház falán…” – így írt Radnóti a novemberről

A most 80 éve meggyilkolt, tragikus sorsú magyar költőgéniusz ugyan sosem élt a Várban, azt viszont tudjuk, hogy rengeteget kirándult Budán és számtalanszor megfordult a Várnegyedben is. Erről tanúskodik a halálának 80. évfordulójára írt cikkünkben közölt fotó is, ami a Budai Várban a Bástya sétányon (ma Tóth Árpád sétányon) készült.

„S remélem, testem is majd e földbe süpped el” - ma 80 éve gyilkolták meg Radnóti Miklóst
„S remélem, testem is majd e földbe süpped el” - ma 80 éve gyilkolták meg Radnóti Miklóst

A magyar irodalom egyik legnagyobb költőjét mindössze 35 évesen lőtték bele egy tömegsírba a Győr melletti Abda községben. Radnóti Miklós a Nyugat harmadik nemzedékének egyik legtehetségesebb lírikusa volt, költészetét a magyar kultúra legféltettebb kincsei között tartjuk számon. Meggyilkolása az értelmetlen és embertelen aljasság örök mementója marad a magyarság és az emberiség számára. Halálának 80. évfordulóján Radnóti Miklósra emlékezünk.

1956-ban ezen a napon pusztított tűz a Magyar Országos Levéltárban
1956-ban ezen a napon pusztított tűz a Magyar Országos Levéltárban

A Moszkva által 1956. november 4-én megindított Forgószél elnevezésű katonai hadművelet egyik következménye a szabadságharc kíméletlen vérbe fojtása mellett, Budapest épületeinek és értékeinek szándékos megtorló pusztítása, illetve tragikus méretű és mértékű pusztulása volt. Ennek egyik eredményeként érte bombatalálat a Magyar Országos Levéltár Bécsikapu téren található épületét is. Erre emlékezünk.

Hogyan írt Márai a novemberről?
Hogyan írt Márai a novemberről?

Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.

Dicsőség a hősöknek - Avanti ragazzi di Buda!
Dicsőség a hősöknek - Avanti ragazzi di Buda!

Ilyenkor, november 4-én az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk, többek között a pesti és a budai srácokra. Ilyenek voltak a Széna tériek, a körtériek, de Budafokon is sok ifjú harcolt a tankokkal támadó, sokszoros túlerő ellen. A Budai Vár támfalán Mansfeld Péter (1941-1959) szobra mindig emlékeztet bennünket arra, hogy a hazáját nem adja az ember. Csoóri Sándor (1930-2016) egyik legszebb verséből idézve: „Ölelni másutt is ölelhetsz,/ De ölni csak itt maradt jogod.”

Már az utolsó simításokat végzik a Vöröskereszt Egylet újjáépített székházán – videó!
Már az utolsó simításokat végzik a Vöröskereszt Egylet újjáépített székházán – videó!

Hamarosan befejeződik a Dísz tér egykori ékkövének, a Vöröskereszt Egylet székházának újjáépítése a Várnegyedben. A Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán közzétett videóban már bepillantást nyerhetünk az épület belsejébe is, s többek között megtudhatjuk azt is, hogy a székház egykori díszét, a Róth Miksa (1865-1944) által tervezett, nemzeti címert ábrázoló üvegképet Balog Eleonóra, műemléki restaurátor, Ferenczy Noémi díjas üvegművész műhelyében készítik újra, amely nemsokára már a díszbejárat falát díszíti majd.

„Halottak napján most kétszeres a bánat: elhunyt szeretteink, s a hősi holtakért…”
„Halottak napján most kétszeres a bánat: elhunyt szeretteink, s a hősi holtakért…”

Halottak napja van, az emlékezés óráit éljük meleg otthonainkban, s a hűvös, avarillatú temetőkben egyaránt. Ilyenkor a meggyújtott gyertya lángjával valahol legbelül mi magunk is elégünk picit. Magyarként azonban ezek a szomorkás napok kétszer olyan nehezek, mint más nemzetek gyermekeinek, hiszen a vérbe fojtott szabadságunk dermedt csendjét, s annak utolsó percéig harcoló hőseit is megidézik. 1956-ban ezeken a napokon ontották véreinket, mi pedig egy eddig szinte ismeretlen verssel emlékezünk rájuk!

"Magasan a legjobb" – megnyílt Rizsavi Tamás fotókiállítása a Budavári Palotanegyedben
"Magasan a legjobb" – megnyílt Rizsavi Tamás fotókiállítása a Budavári Palotanegyedben

A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, fiatal fotográfus lélegzetelállító képeivel egy különleges kiállítás keretében találkozhatunk a Budavári Palotanegyed két helyszínén is: részben a Karakas Pasa tornyában, részben pedig a Savoyai Teraszon. A szerdán megnyílt tárlaton közel száz fényképet csodálhatunk meg a népszerű fotós alkotásai közül egészen a december közepére tervezett finisszázsig.

Piacra fel! – szombaton ismét Nagy Bolhapiac a Virág Benedek Házban
Piacra fel! – szombaton ismét Nagy Bolhapiac a Virág Benedek Házban

Immáron negyedik alkalommal hirdetik meg a tabáni Döbrentei utcai kultúrházba az úgynevezett Nagy Bolhapiacot. Tapasztalatból írjuk, hogy itt aztán tényleg mindent megtalál az ember, a Herendi porcelántól a régi art deco lámpáig, az eredeti retro plakátoktól a gyermekjátékokig, a régi és új könyvektől az új és használt ruhákig és még sorolhatnánk. Szóval, most szombaton ismét bolhapiac a Tabánban!

Mit vesztettünk Mohácsnál? – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunk
Mit vesztettünk Mohácsnál? – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunk

Az 1526. évi török hadjáratról és annak következményeiről szóló előadást a téma legkiválóbb szakértője, Dr. Fodor Pál, Széchenyi-díjas történész, turkológus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának címzetes főigazgatója, a Történettudományi Intézet kutatóprofesszora tartotta a budavári Szent István Kávéházban.

Gyerekholmi vásár, táncos előadás és kézműveskedés - családi farsang a Máraikultban
Gyerekholmi vásár, táncos előadás és kézműveskedés - családi farsang a Máraikultban

A Vízkereszttől kezdődő farsangi időszak hamvazószerdáig tart. Így 2023-ban a farsangi szezon január 6-án kezdődött és egészen február 23-ig, vagyis jövő csütörtökig tart. Február 19-én, tehát most vasárnap reggel 9 órától farsangi programokkal várják a családokat a Márai Sándor Művelődési Házban.

Дeva koncert a Várkert Bazárban
Дeva koncert a Várkert Bazárban

2023 első nagyszabású Дeva koncertjén a közönség egy különleges koncertműsorra számíthat február 24-én, a Várkert Bazárban. Az új dalok mellett a megszokott Дeva számok is másképp, átdolgozva szólalnak majd meg.

Vaszary János feleségét idézik meg Valentin-napon
Vaszary János feleségét idézik meg Valentin-napon

A Magyar Nemzeti Galéria nagy sikerű Vaszary-kiállítása a művész újonnan előkerült alkotásait mutatja be, melyeket eddig a szakma sem ismert. A 70 művet felvonultató válogatás ugyanakkor betekintést ad a művész életművének szinte minden korszakába. Valentin-napon a Vaszary házaspár kapcsolatának vonatkozásában mutatják be egy egyórás online tárlatvezetés keretein belül Vaszary János sokoldalú művészetét.

Ez jó programnak ígérkezik: farsang a Várkert Bazárban
Ez jó programnak ígérkezik: farsang a Várkert Bazárban

Farsangi programokkal, köztük kézműveskedéssel, koncerttel és hangszersimogatóval várja a családokat a Várkert Bazár február 12-én, vasárnap. A kézműves és interaktív programok ingyenesen látogathatók, de regisztrációhoz kötöttek, amelynek linkje megtalálható cikkünkben is.

„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep
„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon
Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége
Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!
Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban
Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal
Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Az üvegfestés császára, Róth Miksa
Az üvegfestés császára, Róth Miksa

1944-ben éppen ezen a napon, június 14-én hunyt el Róth Miksa, a világhírű magyar üvegfestőművész, akinek munkássága nem csak a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a szabadkai városházán, vagy a hágai palotában, norvég templomokban, a mexikói Guadalajarában vagy az Egyesült Államok különböző városaiban, de a Várnegyedben, illetve a a Budavári Palotában,is nyomot hagyott.

Különleges időutazásra hívja a Múzeumok Éjszakájának résztvevőit a BTM Vármúzeum
Különleges időutazásra hívja a Múzeumok Éjszakájának résztvevőit a BTM Vármúzeum

A Múzeumok Éjszakáját 2002 óta rendezik meg Magyarországon is, s hagyományosan a Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombati napon tartják. A rendezvény előnye, hogy egyetlen karszalag megvásárlásával minden programra jogosultak vagyunk, többek között a BTM Vármúzeum eseményeire is, ahol különleges előadások, koncertek, tárlatvezetések várják majd a múlt, illetve a múzeumok szerelmeseit este hat és éjjel kettő óra között.

Ezen a napon született a magyar tudományos földrajz megalapítója, Hunfalvy János
Ezen a napon született a magyar tudományos földrajz megalapítója, Hunfalvy János

Az 1820. június 9-én, tehát éppen ma 205 éve született Hunfalvy János itt élt a Várdombon a még életében róla elnevezett utcában. És nem is akármilyen házban, hanem a kerület egyik legszebb szecessziós villájában, a Hunfalvy-villában vagy más néven Ulpius-házban. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.

Ezen a napon koronázták meg Sisit és Ferenc Józsefet a budavári Mátyás-templomban
Ezen a napon koronázták meg Sisit és Ferenc Józsefet a budavári Mátyás-templomban

1867-ben ezen a napon, június 8-án, Medárd-napján koronázták meg Erzsébet királynét és Ferenc Józsefet a többség által csak Mátyás-templomnak nevezett Budavári Nagyboldogasszony templomban, s egész napos népünnepély kezdődött a Várban, illetve a Vérmezőn. Fontos közjogi aktus volt, hogy a szabadságharc emigrációba kényszerült vezetői is amnesztiát kaptak.

Ezen a napon koronázták meg Budán a Német-római Birodalom utolsó császárát
Ezen a napon koronázták meg Budán a Német-római Birodalom utolsó császárát

Az ember alig ismer rá a mai Batthányi tér környékére. Pedig 233 éve Mária Terézia unokájaként és a „kalapos király” néven ismert II. József utódjaként, illetve a Habsburg–Lotaringiai-ház főhercegeként a firenzei születésű Ferenc József Károlyt (1768-1835) I. Ferenc néven a budavári egykori Szombatpiac helyén, a mai Kapisztrán téren koronázták magyar királlyá, s ugyanekkor, 1792. június 6-án tette le a Vízivárosban a királyi esküt.

„Kibámulok a Lánchídon áthaladó társaskocsi ablakán…” – így írt Márai a júniusról
„Kibámulok a Lánchídon áthaladó társaskocsi ablakán…” – így írt Márai a júniusról

„Tegnap éjjel még esett, májusban… de reggelre ébredve észrevesszük, hogy életünk új kikötőbe érkezett. Pitymallatkor partra szállunk, s szemdörzsölve észleljük, hogy idegen városban kötöttünk ki, ahol a nők és a férfiak másképpen öltöznek, az utcákon változott, kissé keleties élet zajlik, s különös, fehér félhold úszik az égen. Júniusi reggeleken, mikor a város még az első hőség fátylaiba burkoltan piheg, kibámulok a Lánchídon áthaladó társaskocsi ablakán át a Dunára, amely valahogy elemibb most, mint tegnap volt, áradóbb és kegyetlenebb. Tegnap még úgy tudtam, hogy Göd felé halad; ma eszembe jut, hogy a tenger felé is halad…”- így írt Márai Sándor a nyár első hónapjáról, melynek érkezésével már jól tudjuk: elérkezett a nyár is.

„Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz…” - Radnóti versével köszöntjük a júniust
„Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz…” - Radnóti versével köszöntjük a júniust

Ilyenkor nyár elején, amikor a hosszú tél, s a tavasz szokásosnál is lassabb ébredése után újra a balatoni strandok zsibongó moraja felé vágyakozunk; de még június legelső napján, a budai parkokban madárdal kíséretében csiklandozza arcunkat az ágak között átszűrődő, bújócskázó napsugár pupillánkba hatoló, tündöklő fénye; ilyenkor ébred meg az ember lelkében az érzés, hogy az élet minden nehézség, csalódás és igazságtalanság ellenére mégiscsak szép. Ezt üzeni Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940 nyarát megidéző költeménye.

Egy szentember, aki gyerekekkel alapított köztársaságot: Sztehlo Gábor
Egy szentember, aki gyerekekkel alapított köztársaságot: Sztehlo Gábor

Álom az államban - mondhatnánk. Az evangélikus lelkész a vészkorszakban zsidó gyermekek százait mentette meg a biztos haláltól. Majd a háború után a háborúban elvérzett országban alapított egy várost a legelesettebbeknek: a gyereknek. Ez volt az úgynevezett Örömváros vagy más néven Gaudiopolis. Otthon melege nélkül maradt árvákat nevelt emberségre egy borzalmas és embertelen világban. Sztehlo Gábor áldozatos munkásságáról nem lehet elégszer írni és beszélni, mi magunk is többször írtunk munkásságáról, de ahányszor csak alkalmunk lesz rá, mindig meg fogjuk tenni, mert hisszük, hogy az ilyen szentemberek minden időben példával szolgálnak mindannyiunk számára.

Június elejéig tart a Budavári Bach Fesztivál
Június elejéig tart a Budavári Bach Fesztivál

Eredetileg hazánk legnagyobb barokk hangszerének, Budavár Bach-orgonájának a megépítése inspirálta a szervezőket, s hívta életre a fesztivált. Természetesen idén is a Bécsi kapu téri Budavári Evangélikus Templom ad otthont a német zeneszerző tiszteletére megrendezett kulturális eseménynek. A rendezvény fővédnöke Dr. Fabiny Tamás, evangélikus püspök, a belépés pedig díjtalan.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.