A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, fiatal fotográfus lélegzetelállító képeivel egy különleges kiállítás keretében találkozhatunk a Budavári Palotanegyed két helyszínén is: részben a Karakas Pasa tornyában, részben pedig a Savoyai Teraszon. A szerdán megnyílt tárlaton közel száz fényképet csodálhatunk meg a népszerű fotós alkotásai közül egészen a december közepére tervezett finisszázsig.

A modern magyar irodalom kibontakozásának egyik legjelentősebb mérföldkövének tekinthetjük Kosztolányi Dezső (1885-1936) költészetét. A költő Őszi táj című rövidke kis verse a Számadás kötetben szereplő lírai szpotokat felvonultató Negyven pillanatkép című versciklus egyik legismertebb, s talán legtöbbször idézett költeménye. Nem véletlenül…

Az egykori alkotmánybíró 2024. október 21-én "Miért szent tehén a Legfelsőbb Bíróság Amerikában?" címmel tartott előadást a hamarosan esedékes november 5-i amerikai választások előtt a Budavári Palotában található Szent István Kávéházban. Az érdekfeszítő rendezvényen számos, a következő évek amerikai belpolitikája szempontjából meghatározó, de akár a világpolitikát is befolyásoló kérdést feszegetett a Budavári Történelmi Kaszinó és Tudástér legutóbbi rendezvényén.

Szalai Pál (1915-1994) fiatalon rajongott a Hungarista Mozgalomért, majd huszonkét évesen Szálasi Ferenc (1897-1946) bűntársaként, ekkor már - mint nyilas ifjúsági vezetőt - az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló bűntett miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Innen jutott el oda, hogy a háború alatt üldözött embereket, életeket mentett, amiért 2008. június 24-én a Világ Igaza posztumusz elismeréssel tüntették ki. 1956-os emigrálásáig itt lakott a Batthyány utca 34. számú ház negyedik emeletén.

Rizsavi Tamás, fotográfus képeivel egy különleges kiállítás keretében a Budavári Palotanegyed két helyszínén is találkozhatunk. A 2024. október 30-án 15 órától megtekinthető fotótárlaton közel száz fényképet láthatunk a népszerű fotós alkotásai közül. Spoilerezünk: a „Magasan a legjobb” címre elkeresztelt fotókiállításon biztosan mindenki talál magának egy kedvenc képet.

Budapest-szerte számtalan emlékmű emlékeztet bennünket,fővárosiakat a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanatára, amikor apáink szembe mertek szállni a sokszoros túlerőben lévő elnyomó megszállóval, a XX. század egyik legsötétebb birodalmával, a Szovjetunióval. A Várkerületben is van néhány 1956-os emlékhely, ezeket mutatjuk most be.

A letűnt polgári világ utolsó nagy képviselője, az egykor a Mikó utca és a Logodi utca sarkán élő író és költő, Márai Sándor (1900-1989) ikonikus verse az 1956-os forradalom és szabadságharc talán legszebb irodalmi mementója. Az ekkor már az Egyesült Államokban, emigrációban élő író New York városában írta a Mennyből az angyal című versét. 1956 a magyarság utolsó – tragikus, az orosz tankok által vérbe fojtott – kísérlete volt a kommunizmus által üldözött polgárság, illetve a „végelszámolt” polgári világ feltámasztására.

Talán az egykori budavári arisztokrata miliő is indokolta, hogy a Várnegyed egyik vezető forradalmára az első felelős magyar kormányfőjének, az 1848-as forradalom és szabadságharc mártír miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak a legutolsó egyenes ági leszármazottja legyen. Egy, az utókor számára elsősorban édesapja festményeiről megmaradt, finom vonásokkal rendelkező budavári úriember történetét ismerhetik meg.

Meglehetősen kevés forrásunk van arról, hogy mi is történt 1956 forradalmi napjaiban a Budai Várban, azt azonban tudjuk, hogy a közel háromszáznyi, főként fiatalokból álló budavári forradalmárok mindent megtettek a szovjetek által csak Forgó szél néven katonai hadműveletnek titulált - a szabadságharc eltiprását jelentő - végzetes támadás feltartóztatásáért.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.

Jövőhéten szombaton, május 31-én ismét megrendezik a BTM Vármúzeumban a Régészet Napját, amelynek ezúttal a központi témája a mesterséges intelligenciához kapcsolódik. A Budavári Palotában található intézmény egész nap különleges programokkal, élményekkel várja a nagyközönséget. Az eseményhez kapcsolódva a BTM pályázatot is hirdetett történelmi témájú MI-képek készítésére, amelyeket szintén megismerhetünk a nap folyamán.

Programunkon Csapó Csaba történésszel közösen kalauzoljuk végig a sétára jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva - a budavári polgárvároson át - egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Ha szereted a XX. századi magyar irodalmat, akkor ez elég ok arra, hogy velünk tartsd május utolsó napján és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának! Biztosítsd most a helyedet!

2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

A nagyváradi születésű, méltatlanul elfeledett költőt is megihlette a Várhegy. Máriaremetei otthonából kimozdulva sokszor itt merengett hosszú sétái közben hazánk és nemzetünk múltjáról, jelenéről. Egy ilyen alkalom ihlette egyik gyönyörű versét is.

Az talán köztudott, hogy József Nádort (Erzherzog Joseph Anton Johann Baptist von Österreich) a „legmagyarabb habsburgként” tartja számon a történelmi emlékezet, az viszont már kevésbé ismert, hogy harmadik felesége, Mária Dorottya nemcsak, hogy erősen szimpatizált a magyarokkal, de ezt úgy is kifejezésre juttatta, amit előtte még senki nem tett meg a Habsburg-ház tagjai közül: 1825-ben elsőként magyarul üdvözölte az országgyűlés követeit.

Ma már hihetetlennek hangzik, de a szigorú szabályozás miatt eleinte csak és kizárólag a Budai Várban lehetett farsangi bálokat tartani, egész pontosan az egykori országgyűlés épületében. A farsang idején általánosan az országház terméről Redoute-nak nevezték a jelmezbe öltözött nemesek, a polgárok farsangi helyszínét. Később reduttnak nevezték magukat a rendezvényeket is, amely a XVIII. század végére a városi polgárság számára is a legfontosabb rendezvénnyé vált. De menjünk egy picit vissza az időben: hogy is volt ez?
Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein részletek hangzanak el a Márai életműből, ráadásul alig ismert, különleges információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadásokat vetített képek, dokumentumok és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész sokszínű zenéi kísérik.

Gondolta volna, hogy a magyar költészet egyik legszebb szerelmes versének múzsája is a budai Várban lakott?

Korábban mi is hírt adtunk az MNG TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001) című kiállításáról. A kiállítás egyik szervezője Petrányi Zsolt, művészettörténész 2011 óta a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, több XX. század második felével foglalkozó, illetve kortárs kiállítás rendezője. Vele beszélgettünk a néhány nap múlva lezáruló kiállítás kapcsán.

A Várkert Bazár Rejtélyes történelem c. programja kevésbé ismert, vagy sokszor ismertnek vélt, ám tévhitekkel övezett történeti témák nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt válogatott témáit. Most éppen a Horthy család van terítéken.
A Tabánban évszázados hagyományokkal rendelkező Mélypince vendéglő, kiskocsma fontos szereplője volt a budai éjszakáknak. Többek között Krúdy Gyula törzshelye volt, de sűrűn járt ide Ady, Márai, Szerb Antal vagy éppen A nap lovagja írója, Bródy Sándor is.

A magyar akadémikus történeti festészet egyik legjelentősebb alakjára, Benczúr Gyulára emlékezünk, aki 180 éve, 1844. január 28-án látta meg a napvilágot. Benczúr életműve nem csak úgy kötődik a Várhoz, hogy egyik legismertebb műveként megfestette Budavár visszavételét, hanem azáltal is, hogy több festményét is a Budavári Palotában, a Magyar Nemzeti Galériában őrzik.