Márai csodálatosan írt, a magyar borokról is...

Márai csodálatosan írt, a magyar borokról is...

Szépirodalom. Sokszor az embernek az az érzése Márai Sándor kapcsán, hogy ez az igazi, a valódi szépirodalom. Szép is és irodalom is. Az ember szépnek érzi a leírt mondatokat, egymást követő szavakat. Márai ennek volt a mestere. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy sokat írt. Nekünk, az utókornak. A borról is úgy, olyan egyedi eleganciával tudott írni, ahogy senki sem.

Csütörtökön egy felejthetetlen borkóstolón jártunk a Budavári Palotanegyedben, a Csikós udvaron található Lovarda mögött található hangulatos Pasha Caféban, ahol Szentesi Józsefnek, a Borászok Borásza díjjal kitüntetett igazi értékmentőnek a jóvoltából régi, még a filoxéra által elpusztult, nemrégiben újraélesztett magyar fajtákat kóstolhattunk. Zengőt, Lisztest, Tihanyi kéket, Budai vöröset, és Laskát.

Márai Sándor és felesége, Lola

De mit gondolt a Mikó utca egykori lakója a borról? Beszéljen ő helyettünk!

A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett. Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek, aki tudja hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve. A mélyben a csepeli tájat látom, a messzeségben hazám lapályait. Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált. (...) Amíg eljön, elképzelem néha, milyen lesz a pince? Húsz hordó sorakozik majd bolthajtásos mélyén, a hordók dongáira krétával írom fel az évjáratot és a bor nevét. Lesz három hordó rizlingem, ez már bizonyos. A rizling olyan a magyar borok között, mint a közhely az emberi gondolkodásban: összeköti az emberi dolgok mélyebb értelmét. Ne félj a közhelyektől, magyar: önmegóvó erő árad belőlük. Rizling lesz, nem nagyon régi, három-, négyéves olaszrizling, melynek simaságán érzik még a latinos műveltség és szőlőkultúra pannóniai pallérozottsága. A rizlingben ritkán csalódik a magyar. Szerte a hazában sok komisz lőrét mérnek, de az olasznak nevezett magyar rizlingben van valamilyen otthonos bizalmasság: az ember úgy issza, mint mikor rokonokkal beszél. (...) A rizling az volt Magyarországon, amit a franciák általános szóval, a műfaj közelebbi megjelölése nélkül, fehérbornak neveztek. Az a bizonyos pohár bor, melyet kéretlenül odaállítanak az ember elé a vendéglőben, az a bor, mely olyan, mint a kenyér, a nemzet testének eledele, valami általános és megbízható. Mikor a rizlinggel is baj lesz Magyarországon, én már nem akarok élni. (...) Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosa és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezeréves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves, nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kinek egykor nem akartunk megbocsátani. A tájat nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos mindenféle világi hiúság, nem bírja a bort. Ennek a pillanatnak élek, amit addig csinálok, még csak előkészület, magam sem tartom sokra. Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint. Mikor az első csillag feljön, kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Életünk, nem éltünk kinek fontos igazán? Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.

Az ember elgondolkodik, hogy hol lehetett ez a pince, amiről Márai ír. Nos, leginkább három budai helyszín jöhet szóba, a Gellérthegy, Sashegy, illetve a budafoki Kálvária-hegy. De vajon melyik lehetett az, Önök mit gondolnak?

Márai budai lakásának erkélyén

A mai napon született a költő, akiről a legszebb budavári sétány a nevét kapta! Nem véletlenül...
A mai napon született a költő, akiről a legszebb budavári sétány a nevét kapta! Nem véletlenül...

A Budai Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő Tóth Árpád sétány, korábbi nevén Bastei Promenád, 1879-től Bástya sétány, majd Horthy Miklós, Gróf Bethlen István, valamint Bástya sétány amolyan romantikus, világközepe zarándokhely. Szinte mindenki ismeri, ha másról nem, akkor a tavaszi japáncseresznyefa-virágzás különlegesen szép látványa miatt. De miért nevezték el 1946-ban ezt a csodahelyet a XX. századi magyar irodalom egyik nehéz sorsú költőzsenijéről?

Márai Sándor születésnapját is ma ünnepeljük!
Márai Sándor születésnapját is ma ünnepeljük!

Márai Sándor (1900-1989) egykori otthona, itt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán állott, ahol 1928-től 1945-ig feleségével, Matzner Ilonával, alias Lolával (1899-1986) élt. És mivel mással, mint az egyik legszebb magyar verssel köszönthetnénk mai követőit? Lássátok, feleim!

A költészet napján nem feledkezhetünk meg a legnagyobb magyar mecénásról sem!
A költészet napján nem feledkezhetünk meg a legnagyobb magyar mecénásról sem!

A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először a egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.