Kányádi Sándor és a Novemberi szél
Az idén 95 éve született Kossuth-díjas költő, Kányádi Sándor (1929-2018) verse a novemberről szól a költő utánozhatatlan és összetéveszthetetlen játékosságával.
Az erdélyi születésű magyar költő kulturális jelentőségét jól mutatja, hogy az idei középszintű magyar érettségi műveltségi tesztjében is szerepelt tőle idézet. Az élete utolsó évtizedeiben itt az I. kerületben, a Döbrentei tér szomszédságában otthonra talált költőről meglehetősen találóan írt Pécsi Györgyi, József Attila-díjas magyar kritikus:
Kányádi Sándor költészete [...] mintegy megismétli a magyar irodalom törzsfejlődését: a népköltészettől, zsoltároktól, krónikás énekektől Petőfin, Arany Jánoson, Adyn, az erdélyi helikonistákon át a 20. század fontosabb stílusirányzataiig, egészen a posztmodern szövegirodalomig.
Az erdélyi magyar költő már életében a kortárs irodalom legjelentősebb alakjává vált, aki a gyermeki léleknek szóló versek mestere is volt. Szerénység, derű és hit ez a triász jellemzi a legjobban a költő jellemét, aki az igényes olvasók szívében otthonra lelő, dallamos versek alkotó művésze volt, akinek számtalan költeményét zenésítették meg.
Költészete nem szenvedett csorbát az ifjúsághoz fordulás gesztusától, hanem még jobban azzá érett, ami Kányádi valahol legbelül is volt: a letisztult formavilágból építkező érző és gondolkodó művésszé, amely kiváltság csak keveseknek adatott meg. A Nemzet Művésze címmel és Kossuth-díjjal is kitüntetett író alábbi novemberről szóló versét is a tökéletes gyermeki játékosság jellemzi.
Novemberi szél
Lefonnyadt rég az áfonya,
deres a medve lábnyoma.
Lecsupaszult a málnavész.
Minden toboz a földre néz.
Hályogos szemmel pillogat
olykor néhányat még a nap.
Se cirpelés, se csipogás,
hallgat minden kis muzsikás.
Csak a szél, csak a szél,
egyedül ő zenél.
Ág se moccanhat nélküle,
minden kis hang az ő műve.
A medve helyett ő morog.
Övé minden csőr és torok,
ő játszik minden furulyán,
harsonán, dobon, pikulán.
Táncoltat erdőt, bokrokat,
lebbent az égre fodrokat,
s annak, ki ellene szegül,
annak a hátán hegedül.
135 éve, 1890. június 24-én született erdőbaktai Baktay Ervin, aki éppen száz évvel ezelőtt, 35 évesen magyarosította nevét Gottesmann Ervinről, s aki számos európai egyetemen tartott előadásokat India kultúrájáról. Baktay 1956-ban egyike volt azon néhány Kelet-kutató közül a világból, akiket az indiai állam hivatalosan is meghívott a Buddha születésének 2500. évfordulójára megrendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. Egy ideig itt a Vízivárosban, a Szilágyi Dezső téren élt.
„Nagy szerencsénkre…” – írtuk a címben, nem véletlenül, hiszen ez a skót mérnök volt a budapesti Széchenyi lánchíd építésének vezetője, valamint a budai Váralagút tervezője és főmérnöke is. S, aki 1866. június 23-án, tehát ezen a napon halt meg Budán. Ma már annyira evidens, hogy van, de a Lánchíd a skót mérnök főművével, a váralagúttal vált teljes értékűvé, ez teremtett valóban közvetlen kapcsolatot Pest és Buda között. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől és fordítva.
A magyar irodalom egyik géniusza, Weöres Sándor 1913. június 22-én született Szombathelyen. S noha a fővárosban a II. kerületben – először a Törökvész út 3/c- ben , majd a Muraközi utca 10/a-ban - éltek költő feleségével, Károlyi Amyval, ennek ellenére a nyelvzsonglőr poéta a Budai Várban is otthonosan mozgott és rendszeresen megfordult. Rá emlékezünk születésének napján.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
