Dutka Ákos is a Várhegy szerelmese volt
A nagyváradi születésű, méltatlanul elfeledett költőt is megihlette a Várhegy. Máriaremetei otthonából kimozdulva sokszor itt merengett hosszú sétái közben hazánk és nemzetünk múltjáról, jelenéről. Egy ilyen alkalom ihlette egyik gyönyörű versét is.
Dutka Ákos (1881-1972) a múlt század első felének egyik legígéretesebb és legtehetségesebb magyar költője volt. A nagyváradi születésű művész jól ismerte Ady Endrét, annak fegyvertársa volt és Juhász Gyulához is erős barátság kötötte. A nagyváradi irodalmi élet lankadatlan szervezőjeként meggyőződéses pacifista volt, aki később a németek bevonulásakor megtagadta azt, hogy Hitlerről dicsőitő verset írjon. Ezt követően sokáig visszavonultan élt és kiköltözött Máriaremetére, ahol egészen 1972-ben bekövetkezett haláláig élt, azonban szívesen időzött, sokat sétált a Várhegyen. Az Irodalmi Újság 1954. június 19-i számában Ruffy Péter idézte fel az akkor már éppen ötven éve első verseskötetét publikáló Dutka Ákost, aki a modern magyar költészet nyitányának tekinthető A Holnap című antológia egyik szerzője is volt Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Balázs Béla, Emőd Tamás és Miklós Jutka mellett.
Dutka Ákos 1881. szeptember 11-én született, Nagyváradon. Ő tehát a hét Holnapos között az egyetlen, aki a Körösparti Párizsban látta meg a napvilágot. Ady érmindszenti, Babits szekszárdi, Balázs és Juhász szegedi, Ernőd berekböszörményi, Miklós Jutka berettyóújfalui. Micsoda nagyszerű olvasztótégelyben kerültek össze!
- írta Dalos László a Lyukasóra 2006. szeptemberi számában megjelent cikkében.
Az 1954-ben már utolsó élő „holnaposként” köszöntött költő legújabb versét is közölte az Irodalmi Újság, amely költemény éppen a Várhegyet idézi fel.
Ha a kellemes, enyhe sugarú, koratavaszi napsütés budavári barangolásokhoz hozna kedvet, akkor töltekezzünk a várhegyi séták előtt vagy közben Dutka Ákos soraival.
Dutka Ákos: Tavaszi séta Várhegyen
Harminc tavaszt éltem itt e fákkal
Harminc tavaszt e vedlett Várhegyen
Vitázva mindig sorssal és baráttal
Meg ne törjön semmi. Hitem friss legyen
S minden virággal újuló tavaszbanhirdessem,
hogy ész, erő, s oly szent akarat
megtart bennünket magyarnak a bajban
S Buda kövéből raksz még új falat...
Múljon csak le forma és hazugság
Mint most lefoszlott rólunk, a Barokk
Mit cifra gőggel hivalkodó újság
könnyelmű kedvében felibénk rakott.
Hányszor döbbent elibém a kertben
A Bourbon fattyú roppant orclován
.Szemembe köpve: Nézz a messzeségbe.
Ez a Duna síkja: Hódolt tartomány!
Ez a barokk múljon, vesszen innen,
Buda kövén se maradjon homály.
De mit tehet e kor helyére híven?
Csak nem ezt a délre néző szomorú Kodályt?
A múlt hibáit e szörny nem takarja.
Nem ezt súgja itt régi bástyarés
Itt kérdezni fog a jövendő magyarja:
Ez bomba raktár nem szentségtörés?
Megkérdi majd minden nemzedék is
Hol a ház, mit első Országépítőnk lakott,
Milyen volt? — Hisz beszélhet a kő is —
Hol a Corvinus, Bécsverő Mátyás Ur lakott.
Egy homlokzat a Béla otthonából
S Mátyás házából egy merész torony
Beszélne itt a múltak távolábó
lMi volt a magyarnak e múló hegyorom.
Tavasz van. Zölden újul hát a Vár is
Tudatlan, mélán és tanácstalan,
Babrálnak rajta, tévelyegve máris.
E törmeléknek vájjon mi értelme van?
Pedig lehetne mély. A mosolygó Budából
Áradhatna szózat, mely hittel repül
Sok béke század szent, merész faláról
Új idők hitével áll már rendületlenül.
1954 május.
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
