Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!
Október 19-én immáron hagyomány a Középkori Vár Napja a BTM Vármúzeumban. A különleges naphoz különleges tárlatvezetések dukálnak, a szervezők középkori zenével, élő történelmi bemutatókkal és látványos felvonulással várják a látogatókat a Budavári Palotában. Az idei események középpontjában a sárkányok állnak: a mesebeli sárkánytól egészen a Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkány Lovagrendig. Az előző évekhez hasonlóan idén is csupa izgalmas program várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."

Ezen a napon született gróf Széchenyi István, minden idők egyik legnagyobb magyar államférfija és leginnovatívabb magyar politikusa, nem mellesleg a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója, akinek nevéhez számtalan olyan kezdeményezés kapcsolódik, amely ma is jelentős mértékben meghatározza a Budai Vár, illetve egész Budapest látképét. A gróf történelmi jelentőségéről pedig szinte mindent elárul, hogy legkérlelhetetlenebb politikai ellenfele, maga Kossuth Lajos (1802-1894) nevezte elsőként őt „a legnagyobb magyarnak”.

Ő tervezte többek között a Corvin téren álló Budai Vigadó, a Bécsi kapu téren álló Budavári evangélikus templom, illetve a Budavári Palotanegyedben található Honvéd Főparancsnokság, valamint a Honvédelmi Minisztérium épületét is. A cseh származású neves építész 1844. szeptember 20-án született Morvaországban, a választott hazája azonban Magyarország volt.

A most megáradt Duna látványa arra készteti a krónikást, hogy legalább röviden összegezze: az elmúlt évszázadok során mikor és hol kellett felmenőinknek szembenéznie a víz hatalmával. A Budai Vár esetében nyilván képtelenség lenne bármilyen árvízről is beszélni, azonban a Várhegy körüli területek számos alkalommal kerültek víz alá; a teljesség igénye és bármiféle tudományos igényesség nélkül ezekről az özönvizekről szól alábbi cikkünk.

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve igyekeznek a Királyi Palota felé, a Szent György tér irányába, a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal tűzdelt képe és már-már hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.

Ide a Déli pályaudvar melletti krisztinavárosi Pálya utcai házba született Novák Vilmos néven 1894-ben, éppen 130 évvel ezelőtt. A család később átköltözött a közeli Pauler utcába, majd az ifjú festő itt a Várdombon található Budai Főreálban, a későbbi Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1912 tavaszán. 1913-ban a lapok már Aba-Novák Vilmos néven említik, mint a Képzőművészeti Főiskola tehetséges növendékét egy kiállítás kapcsán.

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.

Jövőhéten szombaton, május 31-én ismét megrendezik a BTM Vármúzeumban a Régészet Napját, amelynek ezúttal a központi témája a mesterséges intelligenciához kapcsolódik. A Budavári Palotában található intézmény egész nap különleges programokkal, élményekkel várja a nagyközönséget. Az eseményhez kapcsolódva a BTM pályázatot is hirdetett történelmi témájú MI-képek készítésére, amelyeket szintén megismerhetünk a nap folyamán.

Programunkon Csapó Csaba történésszel közösen kalauzoljuk végig a sétára jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva - a budavári polgárvároson át - egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Ha szereted a XX. századi magyar irodalmat, akkor ez elég ok arra, hogy velünk tartsd május utolsó napján és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának! Biztosítsd most a helyedet!

2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

Az elmúlt napokban több fellépő is szerepelt a Budavári Palotanegyedben, ezzel is színesítve a május eleji hosszúhétvége vári programjait. Az MNG előtti Savoyai Terasz néhány napig igazi táncterasszá változott a hazánkba látogató turisták legnagyobb örömére, akik szomjaznak arra, hogy megismerhessék Magyarország sokszínű kultúráját, illetve az autentikus folklórt. Felüdítő élmény volt, hogy a sok giccses, talmi és hazug kamufolklór helyett a valódi népi kultúrával ismerkedhetett meg a Várba látogató nagyközönség. Így a különböző műsoroknak köszönhetően az egykori Monarchia sokszínűségéből kaphatott ízelítőt az elmúlt napokban a vári közönség.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

A Fortuna utca 4. szám alatt álló, copfstílusú épület ma is Várnegyed egyik éke. A sokak által egykori Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari Múzeumként ismert épület története régi korokba repít bennünket vissza. A Fortuna utcát a különböző történelmi időkben sokféleképpen hívták: volt Középső utca, aztán Szent Pál utca, majd a török korban Janicsár aga utcája nevet kapta, a visszafoglalás után pedig - talán birodalmi revansként - Bécsi utca lett. Névváltoztatás ide vagy oda, az utca mindig fontos szerepet töltött be a város történetében. De miért is lett Fortuna utca? Cikkünkből ez is kiderül!

Kosztolányi Dezső (1885-1936) néhány év pesti élet után költözött át a Duna bal partjára, Budára. Itt három helyen is lakott. Ebből két lakása – köztük a család végleges otthona – a Krisztinavárosban volt. Itt a vár alatti földszintes házukban készült a cikkben szereplő korabeli felvétel.

A magyar történelemben mindig jelentős szerepet játszott Szent István emlékezete. Szent István emlékezetében pedig mindig fontos szerep jutott a Budai Várnak. Már csak azért is, mert a hagyományos augusztus 20-i Szent Jobb körmeneteket valójában mindig itt a Várnegyedben tartották. De mióta és hogyan is ünneplik a magyarok Szent Istvánt? És miért pont augusztus 20-án van Szent Istvánt napja? Hogyan változott az ünnep az évszázadok alatt? Mióta van tűzijáték? Ezekre a kérdésekre is próbálunk válaszolni az alábbi cikkben!

Tóth Árpád itt élt a Várban az egykor Werbőczyről elnevezett, napjainkban Táncsics Mihály nevét viselő utca 13. számú házában feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányukkal, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlen, hogy a Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő sétány róla kapta a nevét.

1938 -ban a Nyugatban jelent meg a Száz éves dolgok című sorozat, amelynek egyik része a Pest-Buda alcímet kapta, s amelyben Szerb Antal arról ábrándozott – visszaálmodva magát a reformkorba, egész pontosan 1838-ba – egy költő szemével, hogy milyen lesz Pest-Buda 100 év múlva, tehát 1938-ban.

Márai Sándor itt élt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán álló házban, amely sajnos az 1946-ös szovjet katonai ostrom martalékává vált. "Budán könnyebben lélegeztem" – írta bizonyítékául annak, hogy igazából mindig is a Krisztinaváros maradt az otthona. Az író a kommunizmus miatti önkéntes kényszeremigrációban sem tudta elfelejteni a Mikó utcát és a gesztenyefáit. És ez az oximoron talán jól mutatja szabadságának kényszerűségét és üldöztetettségét.

„A városi levegő szabaddá tesz” – idézte sokszor a középkori szólást. A katedráról szinte sugárzott belőle az a fajta finom polgári intellektus, ami csak belülről fakadhat. Franciás műveltsége, szerteágazó tudása, szellemi öröksége szinte predesztinálta arra, hogy egy meglehetősen összetett tudományterületnek legyen a legjobb, legrangosabb hazai ismerője: a várostörténetnek. Granasztói György 2016. augusztus 9-én hunyt el.

Az köztudott, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb költője, kritikusa és szervezője itt a Krisztinavárosban élt. Azt viszont már kevesen tudják, hogy az Attila úton két házban is lakott, majd élete legvégén a Logodi utcában talált otthonra feleségével, Tanner Ilonával (1895-1955) vagyis Török Sophieval, illetve nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).

A történet szerint 1790-ben Bécsben II. József császár így kiáltott fel: „Dr. Zwack, das ist ein Unicum!” ... miután megkóstolta udvari orvosa, Dr. Zwack által előállított gyógyító elixírt. Nem csoda, hogy is nevezték el a mintegy negyven gyógynövényből álló titkos receptúra alapján készült gyomorkeserűt. De hogyan került a likőrgyáros család a budavári Úri utcába? Cikkünkből ez is kiderül.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.

Igen-igen, a Budai Várban. Az idő most még nem a kora nyarat idézi, de jövő héten már minden adott lesz ahhoz, hogy igazán felpörögjön a rövidgatyás, délután koktélozós, aperol spriccezős, tubi szódázós, fröccsözős napsütésben fürdőzés. A Savoyai terasz pedig erre komoly felhozatallal készül: május 1-jén durrantják be a kiülős szezont. Nem is akármilyen programmal.

Ne is akárhová, egyből a Budai Várba!

Onczay Zoltán neves magyar csellóművész nem csupán a hangszer varázslója, hanem a zene elkötelezett híve is. Számára a hangulatot a jó érzés és megfelelő környezet teszi felejthetetlenné. Ezért is találkozhat vele a Vibe & Wine közönsége ismét a Budai Várban. Az elismert művész a nagyonvar.hu-nak beszélt a rendezvénysorozat egyediségéről és arról is, mi inspirálja igazán.

Májusban az aktuális ukrán szupersztár, Korolova érkezik a Budavári Palotanegyedbe, júniusban pedig Christan Löffler társaságában jön Parra vor Cuva és Tylacine is.
Kinek ne jutna eszébe egy félelmetes ódon kastély a halloween szó hallatán? A Budai Vár ezt a hangulatot is képes hozni, a Pasha Café éppen erre készül október 28-án szombaton.