A sötét időkből kiszakadt dicső pillanat – 1956 a Várban
Meglehetősen kevés forrásunk van arról, hogy mi is történt 1956 forradalmi napjaiban a Budai Várban, azt azonban tudjuk, hogy a közel háromszáznyi, főként fiatalokból álló budavári forradalmárok mindent megtettek a szovjetek által csak Forgó szél néven katonai hadműveletnek titulált - a szabadságharc eltiprását jelentő - végzetes támadás feltartóztatásáért.
A budavári fiatalok egy része nyilván a Széna téri forradalmárokhoz csatlakozott, de volt egy egyetemistákból álló csoport is, akik aztán a támadás hírére önként alakuló ellenállócsoportokkal közösen, együttes erővel próbáltak ellenállni a szabadságharcot végül vérbe fojtó, a Várba igyekvő szovjet csapatoknak.
Azt kevesen tudják, de a forradalom napjaiban éppen itt, a Hess András téren található kollégiumban, a Központi Diákotthonban alakult meg a műegyetemisták nemzetőrsége. Az pedig csak a Sziklakórházban már járt várrajongók számára lehet nyilvánvaló, hogy a forradalom kirobbanása után pár nappal, október végétől rengeteg sebesültet láttak el itt, a Budai Vár alatti kórházban.
Eörsi László, történész alapműve, A „budai srácok” 1956 című könyvéből megtudhatjuk, hogy Batthyány Bálint (1916-1962) mellett, a hadapród-múltú ferences szerzetes, Végvári Vazul (1929-2011) is forradalmi vezető volt. Az eredetileg székesfehérvári születésű Végvári 1947-ben már Budán, már a várbeli Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1948-53 között a ferencesek hittudományi főiskolájának teológus hallgatójaként végzett. 1956-ban a forradalom hírére gyalog indult Esztergomból Budapestre.
Reggel 6-kor léptem ki az ajtón és délután 3-kor voltam Budapest határában. Gyorsabban mentem, mint a katonaló, amelyik hallja a trombitaszót. Végül véres lábbal érkeztem Budapestre, egy megállással, ami Pilisvörösváron volt, ahol egy volt katonaiskolás társamat akartam meglátogatni röviden, hogy tájékozódjak a budapesti helyzetről, elvégre ők közelebb laktak.
- írta visszaemlékezésében.
Itt megjegyzendő, hogy az október 30-án kiszabadított Mindszenty József (1892-1975) hercegprímás, bíboros ide az Úri utcai Püspöki Palotába érkezett meg először. Végvári a forradalom leverése után Ausztriába menekült, később az Amerikai Egyesült Államokban lelkipásztorként, cserkészvezetőként tevékenykedett egészen 1997-es visszaköltözéséig.
A szabadságharc idején számos találat érte a Várat, november 6-án például megsemmisítő lövést kapott a Magyar Országos Levéltár is, sajnos a tűz során rengeteg eredeti, pótolhatatlan dokumentum elpusztult. A harcok körülbelül ezen a napon kezdődhettek, melynek során körülbelül egy tucat forradalmár veszítette életét a harcok során, sokan külföldre menekültek. A heves harcokban Magyari Ferenc, a források alapján a harmadik számú forradalmi vezetőként tevékenykedő szabadságharcos is megsérült, akit a Sziklakórházba szállítottak. A szovjet túlerő gyakorlatilag egy nap alatt felőrölte az ellenállást a Várban, ahol a későbbiekben megjelenő szovjet katonák „szokásukhoz híven” a nőkkel szembeni erőszaktól sem riadtak vissza...
(A főképen a Magyar Országos Levéltárból származó fényképen a Levéltár épületének - a cikkben már említett - 1956. november 7-i lángba borulása látható)
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
