A Halászbástya építője, Schulek Frigyes

Schulek Frigyes (1841-1919) építész 1841-ben született Pesten. Mivel édesapja részt vett a szabadságharcban, ezért a család kényszerből Orsovára, majd Debrecenbe költözött. Schulek Frigyes itt végezte gimnáziumi tanulmányait, de végül 1857-ben Pestre kerül.

A tanévek közé esett szünidőket, mint kőművestanoncz a kézmű gyakorlati megtanulásával töltötte, amiről kőművessegédi oklevelet is szerzett. Akadémiai tanulmányait Bécsben Van der Nüll tanár vezetése alatt kezdette görög és román építészeti styltanulmányokkal, ezek mellett gyakorolta az aquarellfestést; rendszeresen látogatta a közkönyvtárakat és hallgatta a tudományegyetemen azokat az előadásokat, melyek a műtörténelem és aesthetika körébe vágtak. Az alakrajzolás czéljából eljárt az Akadémia festészeti osztályába is. Egyik kezdeményező és alapító tagja volt az 1862. Wiener Bauhütte cz. önképzés czéljából alakított egyesületnek. Ugyanekkor Schmidt Frigyes tanár és építészeti főtanácsos mesteriskolájába lépett, hol kizárólag a középkori építészet tanulmányozásával foglalkozott. Az 1864-65. tanév elején megkapta a három évre szóló évenkint 420 forintnyi magyar művészi ösztöndíjak egyikét. 1866. aug. Denzinger Ferencz regensburgi dómépítőmester felkérésére Regensburgba ment, hogy a nevezetes dóm felmérését végezze és a helyreállításra szükséges tervek elkészítésében közreműködjék. Bécsbe visszatérve, mestere műtermében talált alkalmazást. Először Schulcz Ferencz honfitársával dolgozott. 1868 őszén Romániában tett nagyobb kirándulást, honnét hazakerülve, Pesten készült letelepedni, azonban egy év eltelte után ismét útra kelt, bejárta Felső- és Közép-Itália főbb városait s egy hónapig időzött Rómában, honnét 1870-ben tért haza s itt Steindl Imrének segédkezett a Lipót-utczai új városháza megépítésében. 1871. az országos minta-rajziskola és rajztanári képzőintézet tanárává nevezték ki, hol kezdet óta folyton működik. 1872. év tavaszán a műemlékek országos bizottságának építészévé tették. Ez állásában volt alkalma behatóan értekezni romladozó templomokról és pusztuló várakról.

- foglalta össze életrajzát Szinnyei József (1830-1913) bibliográfus a Magyar írók élete és munkái című monumentális munkájában.

Házastársa Riecke Johanna (1850–1944) volt, akivel 1872. április 2-án Stuttgartban házasodott össze. Tíz gyermekük közül egy fiú és négy lány élte meg a felnőtt kort. Házassága évében, az ekkor létrejött létrejött Műemlékek Országos Bizottságának alapító tagja és építésze lett, s ország első restaurátorává. Az ő tervei nyomán állították helyre egyebek mellett a visegrádi Salamon-tornyot, amelynek tervrajzait Bécsben is kiállították, és a nemzetközi zsűri művészeti érmével tüntettek ki. Restaurátor építészként számos más épület mellett, elvállalta a budavári a budavári Nagyboldogasszony-templom helyreállítási munkálatait. A Mátyás-templom azóta is Budapest egyik leghíresebb nevezetessége.

Ekkor állt elő a Várhegyet azóta is meghatározó historikus díszével, a Halászbástya neoromán tervével, amelyet 1895 és 1902 között építettek meg.

Schulek munkaerejét a Koronázó Templom és a Halászbástya munkái teljesen igénybe vették. Úgy dolgozott, mint egy középkori céhmester, aki minden érzését, gondolatát művében akarja kifejezni.

- írta róla Ybl Ervin (1890-1965), művészettörténész 1941-ben születésének 100. évfordulóján Szépművészet című folyóirat hasábjain.

Nem a középkori formák a döntők Schulek építőművészetének megértésében, hanem a kő, az a körülmény, hogy szinte kivétel nélkül mindig ezzel a matériával dolgozott, ebből rakta össze falait, tornyai sisakját is lehetőleg ebből faragtatta és okunk van feltenni, hogy akkor volt a legboldogabb, amikor még a monumentális építkezésnél is elkerülhetetlen mellékanyagokat a minimumra leszorítva, hatalmas, szép fehér kőtömbökből megépíthette a Halászbástyát.

- írta róla Lengyel Géza (1881-1967)a Nyugatban.

1903-1911 között a Műegyetem középkori építészeti tanára volt. Élete utolsó éveit Balatonlellén töltötte, s végül itt is halt meg 105 évvel ezelőtt, 1919. szeptember 5-én. Földi maradványait 1959-ben a visegrádi családi kriptába helyezte át a család.

‍

‍