A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

Weisz Erikként látta meg a napvilágot 1874. március 24-én a mai Csengery utcában Weiss-Mayer Sámuel rabbi, és felesége, Steiner Cecília fiaként.

1897-ben éppen ezen a napon született Hamvas Béla, filozófus, esztéta, esszéista, Kossuth-díjas író.

Ha cseresznyevirágzás, akkor Budai Vár. A Tóth Árpád sétány japán díszcseresznyefáinak virágzása már-már zarándokhellyé tette a budai Várnegyed nyugati peremén futó várfalat. Könnyű megközelíthetőség, pazar panoráma és hamisítatlan tavaszi zsongás várja azokat, akiknek fürdőzni támad kedvük a tavaszi napsütésben. Most ráadásul rengeteg érdekességet megtudhatnak az érdeklődők a Várban a szakuráról, azaz a cseresznyevirágzásról.

Az alkotás Pesten, egy a közönségtől elzárt, nem látogatható, lezárt területen került elő, egész pontosan a jelenleg luxusszállodaként működtetett New York Palota egyik raktári szárnyából nyíló kis udvarra helyezték át a szobrot.

Az elektronikus zene világában olykor feltűnnek olyan tehetségek, akik nemcsak hogy meghatározzák a műfaj irányát, de igazi ikonokká válnak. Ilyen alak a brit DJ és producer, Hot Since 82 is, akinek a fesztiválszezonok idején eléggé tele van a naptára, de idén Budapestre is ellátogat. Méghozzá a Budai Várba.

Fantasztikus, ahogyan megelevenednek előttünk az egykor élt emberek, az egykor volt hétköznapok. A történelmi nosztalgia egy olyan korba repít bennünket vágyakozva, amikor még nem is éltünk. Nézzék csak!

A középkorban itt, az akkor még Szent György térhez tartozó, a mainál jóval nagyobb terjedelmű területen volt a piac, amely a korabeli kivégzéseknek is helyet adott. Az 1686 előtt eredetileg Fő tér névre keresztelt köztér később - a díszszázad gyakori katonai parádéi, s a főőrség állandó őrségváltásai miatt - a Parádé tér elnevezést kapta, ami a XVIII. második felében Dísz térre finomodott. A Vár központi részén elhelyezkedő tér hangsúlyos része az egyész Várnegyedednek.

Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek – írta a bakonyi falvacska jobbágysorából, szlovák anyától és horvát apától született Táncsics egy helyütt. Az eredetileg takács, vagyis vászonszövő végzettségű Táncsics már felnőttfejjel végezte az iskoláit, így egyetemet is. Tehetsége, szorgalma és igazságkeresése addig repítette, hogy a forradalmi tömeg őt szabadította ki március 15-én budavári börtönéből.

Közeledik március idusa, ami nemzetünk egyik legfontosabb ünnepe, nemzetünk születésnapja. Petőfi Sándor mindösszesen 26 életéve alapján felfoghatatlan a jelentősége. Még elképzelni is nehéz, hogy valaki ilyen rövid idő alatt, hogyan tud ekkora szellemi örökséget hagyni az utókorra. Petőfi élete több szállal kötődött a Budai Várhoz. Mutatjuk!

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.

Jövőhéten szombaton, május 31-én ismét megrendezik a BTM Vármúzeumban a Régészet Napját, amelynek ezúttal a központi témája a mesterséges intelligenciához kapcsolódik. A Budavári Palotában található intézmény egész nap különleges programokkal, élményekkel várja a nagyközönséget. Az eseményhez kapcsolódva a BTM pályázatot is hirdetett történelmi témájú MI-képek készítésére, amelyeket szintén megismerhetünk a nap folyamán.

Programunkon Csapó Csaba történésszel közösen kalauzoljuk végig a sétára jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva - a budavári polgárvároson át - egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Ha szereted a XX. századi magyar irodalmat, akkor ez elég ok arra, hogy velünk tartsd május utolsó napján és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának! Biztosítsd most a helyedet!

2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Illyés Gyula a háború első néhány évében még itt élt a Várban, az Alagút utca és a Logodi utca sarkán álló ház legfelső emeletén második feleségével, Kozmutza Flórával. Az ostromot persze ők is légópincében vészelték át, de ekkor is születtek versek, ekkor is a nyelv, a szavak, az irodalom segített sokaknak, hogy emberek maradjanak a legnagyobb veszedelmek között.

Pontosan 80 éve, 1945. január 27-én verték agyon Szerb Antal szinte végkimerülésig legyengült testét nyilas keretlegények. Halálának évfordulóján szeretnénk bemutatni, hogy Ulpius Éva alakját Szerb Antal egy a valóságban is létező hölgyről; múzsájáról, egykori szerelméről mintázta. Még akkor is, ha ez későbbi feleségének nagyon fájhatott. Az író testét ugyan megtörhették névtelen gyilkosok, de Szerb Antal szelleme és emléke örökké él.

Fekete István (1900-1970) József Attila-díjas író éppen ma százhuszonöt éve, 1900. január 25-én született. Budán élt, először a Sashegyen, az akkor Miasszonyunk útja 8. szám, ma Meredek utca 8. számú házban, majd később a Tárogató úton.

Éppen ezen a napon, 1458. január 24-én választották királlyá Budán Hunyadi Mátyást I. Mátyás néven. A legenda szerint a Duna jegén, de ez a valóságban nem így történt. Az elképzelhető, hogy az ominózus országgyűlésre érkező főurak a Duna jegén átkelve vonultak fel a Várba, még az sem lehetetlen, hogy a nemesség a befagyott Dunán ünnepelte meg Mátyás királlyá választását, de az biztos, hogy a fiatal király ekkor még nem lehetett a Duna jegén. Cikkünkből az is kiderül, hogy miért.

Fülep Lajos (1885-1970) művészettörténész, művészetfilozófus, kritikus méltatta elsőként Ady költészetét és líráját, de Szabó Dezső regényének nagyságát, Csontváry, Rippl-Rónai festészetét, Bartók zenéjét is az elsők között ismerte fel. A Nyugat legnagyobb esztétájának művészettörténeti szelleme és ereje abban rejlett, hogy messziről felismerte a tehetségeket, s az élet is végül őt igazolta.

A héten ünnepeltük Mécs László (1895-1978), szerzetes költő születésének 130. évi jubileumát, aki a két világháború között igazi sztárként tisztelték Magyarországon. Számtalan előadást, felolvasóesetet tartott az egykori közönségnek, főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki ifjúságnak. Valóssággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival.

Az utolsó Árpád-házi uralkodónkat, III. Andrást (1265-1301) 1290. július 23-án, alig 25 évesen koronázták királlyá. A korábban törvénytelen születésűnek bélyegzett, majd később mégis királyi hercegként nevelt, s trónra emelt uralkodó mindent elkövetett az ország békéjének megteremtéséért, hatalma megszilárdításáért. Hirtelen halála itt, Budaváron történt, s végső nyugalomra is ide helyezték.

II. Lajost még apjának, II.Ulászlónak (1456-1516) dinasztiaépítésének jegyében koronázták magyar királlyá két éves korában, s ekkor már megkötötték a Habsburg-Jagelló házassági szerződést is, amelynek értelmében a Brüsszelben 1505. szeptember 17.-én - I. Fülöp kasztíliai király, valamint Kasztíliai (Őrült) Johanna gyermekeként - megszületett Ausztriai Mária volt az ifjú király jövendőbelije. 1522. január 13-án, tehát több mint egy félévezreddel ezelőtt éppen ezen napon a két fiatal oltár elé állt Budán, s frigyüket királyi lakodalommal ünnepelték meg.

1938-ban jelent meg a Mikó utca-Logodi utca sarokházában élő író, Márai Sándor (1900-1989) A négy évszak című kötete, amely részben az öt évvel később kiadott Füves könyv előzményének tekinthető. A prózai epigrammákat, sztoikus bölcsességeket, lakonikus gondolatokat csokorba szedő gyűjtemény lírikus hangvétele prózaversekké hajlítják a költői igényességgel, mégis rím nélküli, de abszolút hallással megkomponált mondatokat. Ebből idézzük most Márai különleges, január kapcsán megfogalmazott gondolatait, amelyek elvezetnek bennünket az író legmélyebb, lételméleti fejtegetéseihez, amelyben arra próbál választ találni és adni, hogy mi az élet értelme.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.

Igen-igen, a Budai Várban. Az idő most még nem a kora nyarat idézi, de jövő héten már minden adott lesz ahhoz, hogy igazán felpörögjön a rövidgatyás, délután koktélozós, aperol spriccezős, tubi szódázós, fröccsözős napsütésben fürdőzés. A Savoyai terasz pedig erre komoly felhozatallal készül: május 1-jén durrantják be a kiülős szezont. Nem is akármilyen programmal.

Ne is akárhová, egyből a Budai Várba!

Onczay Zoltán neves magyar csellóművész nem csupán a hangszer varázslója, hanem a zene elkötelezett híve is. Számára a hangulatot a jó érzés és megfelelő környezet teszi felejthetetlenné. Ezért is találkozhat vele a Vibe & Wine közönsége ismét a Budai Várban. Az elismert művész a nagyonvar.hu-nak beszélt a rendezvénysorozat egyediségéről és arról is, mi inspirálja igazán.

Májusban az aktuális ukrán szupersztár, Korolova érkezik a Budavári Palotanegyedbe, júniusban pedig Christan Löffler társaságában jön Parra vor Cuva és Tylacine is.
Kinek ne jutna eszébe egy félelmetes ódon kastély a halloween szó hallatán? A Budai Vár ezt a hangulatot is képes hozni, a Pasha Café éppen erre készül október 28-án szombaton.