Bolondos az áprilisi idő? Ezt is megírta Kosztolányi Dezső :)
Több mint száz évvel ezelőtt 1908-ban született meg a magyar próza és líra egyik legnagyobb mesterének tollából az Április bolondja című novella, ami a Logodi utca egykori lakójának bohókás ifjúi éveiből való csínytevését meséli el.
Hogy fikció vagy valóság volt-e az elbeszélés három fiatal férfiújának barátsága és áprilisi bolondos tréfálkozása, azt meghagyjuk megfejteni az irodalomtörténészeknek. Ami azonban bizonyos, hogy az Április bolondja című novella megírásakor Kosztolányi már túl volt első verseskötete megjelenésén és több folyóirat, köztük a Budapesti Napló és A Hét is rendszeresen hozta költeményeit, műfordításait, kritikáit.
És hogy miként kapcsolódnak az időjárás váratlan dühkitöréseivel felérő áprilisi frontok Kosztolányi Dezső novellájához? Az említett elbeszélésben is hasonlóan szeszélyes és bolondos áprilisról olvashatunk, akárcsak napjainkban:
Éles szelek zúgtak. Virágokat sodort a tavaszi vihar. Sütött a nap, esett az eső, az ég, mint egy hisztérika, kacagva hullatta eszelős könnyeit. Bizsergő viszketés bujkált a mellünkben, s mi is szerettünk volna sírni és nevetni.A fejfájós, ideges délelőttöt végtelen délután követte. Szüntelenül csetlettem-botlottam, kezemből kiesett a toll, poharakat, tányérokat törtem, nagyon szerencsétlennek éreztem magamat. Végül váratlanul jött az este. Kiderült. A nedves háztetőkön végigfeküdt a holdfény, s a kémény mellett felbukkant egy cirmos kandúr.
A novella történetét nem spoilerezzük tovább, úgysincs jó idő, vár a magyar elektronikus könyvtár, ahol el lehet olvasni a folytatást:
ITT
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
