Mécs László (1895-1978) premontrei szerzetesként írta verseit, s a két világháború között valódi „sztárturnékat” tartott határon innen és túl. Előadásain, felolvasóestjein a csilláron is lógtak, a hazai mellett főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki fiatalság között volt rendkívül népszerű. Már-már idolként tisztelték, valósággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival. Most egyik legszebb versével köszöntjük az édesanyákat.

Az elmúlt napokban több fellépő is szerepelt a Budavári Palotanegyedben, ezzel is színesítve a május eleji hosszúhétvége vári programjait. Az MNG előtti Savoyai Terasz néhány napig igazi táncterasszá változott a hazánkba látogató turisták legnagyobb örömére, akik szomjaznak arra, hogy megismerhessék Magyarország sokszínű kultúráját, illetve az autentikus folklórt. Felüdítő élmény volt, hogy a sok giccses, talmi és hazug kamufolklór helyett a valódi népi kultúrával ismerkedhetett meg a Várba látogató nagyközönség. Így a különböző műsoroknak köszönhetően az egykori Monarchia sokszínűségéből kaphatott ízelítőt az elmúlt napokban a vári közönség.

Két nagyon hasonló költemény két XX. századi magyar költőgéniusztól. Az egyik Tóth Árpád, aki a szépség zsoldosa volt, míg a másik a szenvedélyek költője, Szabó Lőrinc. Mindkét lírikus kapcsolható valamennyire a Várhoz. Az egyik itt élt a mai Táncsics Mihály utca 13. számú ház első emeletén, míg a másik szenvedélyesen szerette a Budát, illetve a Várnegyedet, „mikor a szemem lehúnyom, egyszerre Buda, egész Buda köröttem muzsikál” – írta egyik versében. Cikkünk címét a két impresszionista vers hasonlósága ihlette.

Éppen 1901. május elsején született a XX. századi egyik legnagyobb magyar írója, Szerb Antal. Noha a költők, írók szerelmi életének ismerete fontos az irodalmi művek keletkezése, illetve megértése szempontjából, ennek ellenére Szerb Antal életrajzából mintha szemérmesen hiányoznának múzsái és szerelmei. Sokszor szinte üresen maradtak ezek a lapok. Olvasóink megszokhatták, hogy időről időre újabb és újabb cikkekben publikáljuk Szerb Antal múzsáit. Alábbi írásunkban egy újabb hiátust szeretnénk – a műfaji korlátokat még éppen szem előtt tartva - némileg pótolni, az ifjú Szerb Antal plátói szerelmének bemutatásával. A valóságban Ő volt Violaine!

Idén is számtalan programlehetőség közül választhatunk országszerte május első napján, de kulturálisan talán ezen a napon is a legszélesebb kínálatot az I. kerület nyújtja a nagyérdemű közönségnek.

Ezen a héten pénteken, a Budai Borszalon rendezvénysorozatának legújabb állomásán az Illés együttes egykori frontembere, Szörényi Levente, illetve fia, Szörényi Őrs mutatta be badacsonyi családi pincészetük borait. A Kossuth- és Erkel Ferenc díjas zeneszerző 1945. április 26-án született, tehát éppen most töltötte be 80 életévét, ezért mind a szervezők, mind az I. kerület alpolgármestere, Fazekas Csilla is elsők között köszöntötte fel és méltathatta a művészt.

Az éppen ma 1045 éve, 980. április 23-án Velencében született bencés szerzetes egyben első királyunk, Szent István fiának, Szent Imre hercegnek a nevelője is volt. Az 1083-ban, I. László király kezdeményezésére szentté avatott püspök vértanúságának helyét, az egykori Kelen-hegyet később róla, Szent Gellért hegyének nevezték el, az ezen létrejött - részben elsőkerületi – városrész pedig a Gellérthegy nevet viseli. A csanádi püspöki széket betöltő szerzetes életéről a későbbi korokban több legenda is született.

Dr. Papp Adrienn és Dr. Sudár Balázs kötetének bemutatójára 2025. április 24-én, csütörtökökön 16 órától kerül sor a BTM Vármúzeumban. A történelmileg is fontos és autentikus helyszínen a könyv szerzőivel B. Szabó János, történész beszélget majd. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el most szombaton és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

Az Országos Széchényi Könyvtár szeretettel várja az érdeklődőket a kötet keddi bemutatójára.

A Magyar Nemzeti Galéria Az élet művészete. Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914) címmel rendezett legújabb kiállítása április 2-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. A kor legkiválóbb művészeinek plakátjain keresztül ismerhetjük meg a századforduló Monarchiájának sajátos hangulatát, olykor ma is köztünk lévő, s napjainkban is megvásárolható termékeit, reklámüzeneteit. Egy fantasztikus kiállítás előtt állunk, s mi már Nagyon Várjuk, hogy megtekinthessük!

Szeretnéd megtudni, hogy ki volt a valóságban Ulpius Éva és Tamás? Ki fizette Tóth Árpád esküvői számláját? Hol élt a Várnegyedben a két világháború közötti magyar irodalom legnagyobb mecénása? Érdekel, hogy Babits felesége és nevelt lánya miért váltak halálos ellenségekké? Mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán? Hol állt pontosan Kosztolányiék háza? Ki volt Kozmutza Flóra szeretője és a férfit milyen kapcsolat fűzte a nő férjéhez, Illyés Gyulához? Kivel élt Szabó Dezső a budai Várhegyen egy albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei? Nos, ezekre a kérdésekre mind választ fogsz kapni, ha velünk tartasz az első Nagyon Vár kultúrtörténeti sétánkon! Gyere el és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A „Közelről” címmel szervezett budavári beszélgető estek soron következő vendége Eperjes Károly, színművész, a Magyar Színház művészeti vezetője lesz. Turi Bálint, az est házigazdája április másodikán este hét órától beszélget a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésszel a szokásos helyen, a Budavári Palotanegyedben, a Lovarda mellett található Pasha Caféban.

Az Élőhely Természet- és tájkonstrukciók című időszakos tárlat hatvan műtárgyat felvonultatva mutatja be egészen a XIX. századtól napjainkig a különböző képzőművészeti ágak természethez kötődő látásmódjait. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ a klímaváltozás és a globális fenntarthatósági kérdések válságának idején, hogy hogyan lehet újraírni természet és kultúra viszonyát az előző századok természetfogásása és napjaink jóval urbánusabb világlátásának tükrében. A kiállítást 2025. március 21. – július 27. között nézhetik meg a téma iránt érdeklődök a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában.

László Gábor operatőr-rendező hiánypótló interjúsorozatából olyan ma is köztünk élő sváb, illetve német nemzetiségű felmenőkkel rendelkező emberek élettörténeteit ismerhetjük meg, akik szívesen mesélik el családjuk XX. századi - sokszor tragikus - történetét, illetve mutatják be saját sorsukat. Így mesél nekünk családtörténetéről, illetve saját életéről többek között Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke, Farkas Hoffmann Márta, író, újságíró, Dr. Manherz Károly nyelvész, germanista, egyetemi tanár, az ELTE egykori dékánja vagy éppen Dr. Seifert Tibor, történész, az ELTE egykori rektorhelyettese és még sokan mások.

Az elsősorban szőlő- és bortermelésből élő budaörsi svábok a két világháború között évről évre Európa-szerte híressé vált szabadtéri passiójátékokat adtak elő a Kő-hegyen. A közönség egy része a Kálvária dombra vezető keresztutat végig járva közelítette meg az ünnepi előadást. Akkor még nem sejthették, hogy néhány év múlva egy olyan szenvedéstörténetet élnek át, amely a XX. századi diktatúrák embertelenségének egyik iskolapéldája lesz. A rákosista ötvenes években még a kálváriát is lerombolták, mintegy letörölve a valaha itt élt, majd kitelepített svábok emlékét a dombról. De mindhiába: cikkünkkel és a rendezvénnyel rájuk emlékezünk.

Az Attila úti kézműves látványpékségben, minőségi és adalékanyag-mentes alapanyagokból készülnek a vadkovászos kenyerek és az egészséges pékáruk. És bár tudjuk, hogy a 16 órán át készülő kenyér nem annyiba kerül, mint a tömegben gyártott „társai”, de nem is olyan az íze. Nagyon nem!

Az ember elsősorban nem azért ül be egy kávézóba, hogy koffeint vegyen magához, hanem azért, hogy a kávézóban ülve vegye magához a koffeint. No meg persze minden mást, süteményt, szendvicset, ami a kávézás élményét még teljesebbé teszi. Ezt kaptuk meg a Budai Várban, a parányi 4minutes kávézóban is.

Szinte alig van olyan hely, amely még képes megidézni a Tabán egykori legendás hangulatát. Ahol újra magad előtt láthatod a hajdani utcákat és azok lakóit, ahol megelevenednek a régi fotók, a fényképekről ránk mosolygó karakterek mai alteregói: járnak, beszélgetnek, nevetnek. Pontosan úgy, ahogyan az egykori tabániak, azok az emberek, akik már nincsennek itt. Kevés ilyen időutazásos hely létezik a Tabánban, de az Asztalka pont ilyen. Gasztromán sorozatunk új cikke róluk szól.

Az eredetileg itt álló, 1944-ben elpusztult klasszicista épületet a méltán híres építész, Ybl Miklós tervezte gróf Lónyay Menyhért, dualizmus kori pénzügy-, honvédelmi miniszter, illetve miniszterelnök számára. A ’20-as években a báró hatvani Hatvany család vásárolta meg, azonban ’44-ben bombatalálatot kapott, majd lebontották. Az épület ma újra eredeti pompájában tündököl, melyben a Batthyány Alapítvány és az Aranybástya étterem kapott helyet.

A Budavári Gasztromán cikksorozatunkban felkeressük a Várkerület vendéglátóhelyeit. Megmutatjuk, hogy hova érdemes beülni egy jó menüre, egy romantikus vacsorára, néhány hűsítő koktélra, esetleg csak egy finom kávéra. I. kerületi gasztrotúránk első állomása a Marischka volt, amely a Budai Várhegy tövében, a Vérmezővel szemben található a Bugát lépcső és az Attila út sarkán, és ami 2021 ősze óta várja vendégeit.

200 éve, január 22-én tisztázta le a Himnusz szövegét Kölcsey Ferenc. Erre emlékezve tartották meg a Várkert Irodalom Aposztrófsorozatának évadnyitó alkalmát, amelynek fókuszában a zene, az irodalom és izgalmas,humoros, egyben a kulisszák mögé való betekintést engedő személyes történetek által megvilágított Himnusz állt.

A magyar kultúra napja alkalmából telt ház előtt idézték meg a két éve elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, költő életművét. A január 23-án, hétfőn 18 órakor kezdődő kulturális rendezvénynek - a Versünnep Irodalmi Szalon keretein belül - a Budavári Palotanegyedben található Oroszlános Udvarból nyíló Szent István Kávéház adott otthont.
A Magyar Nemzeti Galériában működő Kortárs Kávéház egy fiatal, feltörekvő művésznek adott lehetőséget, hogy bemutassa alkotásait a modern művészet iránt érdeklődőknek. Fekete Dávid az absztrakt, a modern, a posztmodern, illetve a trash irányzat kedvelője, művei benyomások kivetülései. Az ifjú alkotó kiállításának megnyitójára nagyon sokan kíváncsiak voltak január 20-án este, de aki erről az eseményről lemaradt, február 10-ig pótolhatja. Akár egy finom kávé elfogyasztása közben.

„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk/ Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?/ Itt van a város, vagyunk lakói/ Maradunk itt, neve is van: Budapest” – énekelte Cseh Tamás számtalanszor Budapest című dalának kezdősorait. Nos, a ’70-es évek legelején másfél évig itt, a budai Várhegy lábánál fekvő Vízivárosban éltek és írták ikonikus dalaikat barátjával és szerzőtársával, Bereményi Gézával.

Noha Madách Imre vidéken, jellemzően Nógrádban töltötte életét, azonban áttételesen mégis több szálon kapcsolódott a Budai Várhoz. S noha a „sztregovai remete” élete sokak számára tragikusnak tűnhet, azonban Az ember tragédiájában saját maga adja meg a választ az emberi életen sajnálkozóknak: „Tragédiának nézed? nézd legott Komédiának, s múlattatni fog.” Éppen ma 200 éve született a legnagyobb magyar drámaíró.

Nincs miért panaszkodnunk, hiszen itt a Várnegyedben meglehetősen sokszínű kulturális program közül választhatunk a magyar kultúra napján és válogathatunk úgy egyébként és általában. És persze kinek másnak a szellemét idézhetnénk meg a magyar kultúra kapcsán, mint a Mikó utca egykori lakójának, a polgári ethosz, egy letűnt kor szinte utolsó prófétájának, Márai Sándornak a szellemét.
Pedig az intézménytörténeti kiállítás felújított környezetben, újrarendezve mutatja be a klasszikus könyvtári enteriőrt, a könyvtárosok és olvasók 1802 és 1985 közötti szellemi-tárgyi környezetét. A műemléki és könyvtártörténeti értékű bútorok, egykori intézményi feliratok, irodaszerek, a feldolgozó- és műhelymunkában használt gépek és eszközök, dokumentumok és fényképek láthatók.

Az éppen ma 455 éve elhunyt humanista műveltségű történész, Oláh Miklós (1493. január 10. 1568. január 15.) felvilágosultságáról árulkodik, hogy kora legkiválóbb elméivel levelezett, többek között Rotterdami Erasmusszal is jó kapcsolatot ápolt. Oláh Miklós nevéhez fűződik a nagyszombati Jezsuita Akadémia és az első egyetemi könyvtár 1561-es alapítása is. Oláh Miklós Hungaria és Athila című művét 1536. május 16-án fejezte be Brüsszelben.

A magyar kultúra napja alkalmából idézik meg a két éve elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, költő életművét. A január 23-i kulturális rendezvénynek - a Versünnep Irodalmi Szalon keretein belül - a Budavári Palotanegyedben található, az Oroszlános Udvarból nyíló Szent István Kávéház ad majd otthont.

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.