Élőhely, avagy a természet ábrázolásának évszázadokon átívelő változásait bemutató kiállítás az MNG-ben

Vitathatatlan tény, hogy az emberiség az elmúlt kétszáz évben jelentős mértékben eltávolodott a természettől. Az urbánus közeg, a betondzsungel kiszakította az embert, mint természeti lényt a természetből, a valódi dzsungelből. A természet szinte utcáról utcára, háztömbről háztömbre szorult ki a városi létből, s a „természet” egyre inkább a városokon kívül eső vidéket jelentette. Az ember azonban nem menekülhet el a természet elől, ahogyan Raszkolnyikov sem menekülhetett saját lelkiismerete elől, hiszen a városi embernek is ugyanúgy a Föld maradt az élőhelye. Két évszázad kellett, hogy felismerjük, hogy saját magunkat csapjuk be, a saját jövőnket tesszük kockára, ha az urbánus környezetben nem a természetet látjuk és a várost nem a természet részeként képzeljük el és kezeljük a XXI. században. Miközben a fejlett világban egyre nagyobb a jelentősége, hogy vissza tudjuk-e csempészni a természetet a XXI. századi városfejlesztési koncepciókba, addig a minket körülvevő világ, akár tőlünk távoli, fejlődő országok döntései nagymértékben és globálisan befolyásolják az egész bolygó létét. Oswald Spengler (1880-1936) Ember és gép című, 1931-ben megjelent könyvében olyan profetikus, korát meghaladó nyilatkozatokat tett ember-gép-természet triászának viszonylatában, amelyek ma a mindennapi valóság részét képezik, s amelyek nagymértékben meghatározzák jelenünket. A minket körülvevő természet pusztulása, az ember természethez történő hozzáállásának változásai mind-mind jelentős mértékben befolyásolták a művészeti, így a képzőművészeti látásmódokat. A világ napjainkban olyan kihívásokkal néz szembe, amely a XIX. században, az ipari forradalom idején még nem látszódhatott, nem volt megjósolható. Anakronizmus lenne a minket megelőző nemzedékek döntéseit megítélnünk, azonban saját döntéseink következményeit már igenis látnunk kell. Az ipari forradalmat követő évtizedek optimista világlátásától a szocializmus utópisztikus félévszázados világnézetén keresztül jutunk el napjaink válságos időszakáig ezúttal a Magyar Nemzeti Galéria képzőművészeti tárlatán keresztül.

‍

A klímaváltozás, a természeti erőforrások túlhasználatának problémája, az egyre fenyegetőbbé váló ökológiai válság az elmúlt tíz évben mindinkább meghatározó téma a nemzetközi és a hazai képzőművészeti diskurzusokban. A 21. század nagy kihívása az emberiséget kiszolgáló mezőgazdasági és ipari termeléssel, áru- és személyforgalommal és a hozzájuk kapcsolódó energiafogyasztással járó rendkívül súlyos, bolygónk ökológiai egyensúlyát felborító környezeti hatások csökkentése. Egyre nyilvánvalóbb mindenki számára, aki felelősséget érez az emberiség jövője iránt, hogy a globális ökológiai katasztrófa csak elkötelezett és mélyreható közös erőfeszítéssel kerülhető el. A tárlat hat, egymásba fonódó szekción keresztül vázolja fel az emberiség és a művészet természethez való viszonyát. Megjelenik a romantikus, fenséges tájkép, az ember által megalkotott környezetek, a land art kísérletek által művészeti eszközzé vált táj, a természet és az emberi kultúra hierarchiájának megkérdőjelezése, valamint a tájban élő nem emberi létformák nézőpontja.

- írják magyarázatként az Élőhely Természet- és tájkonstrukciók című kiállítás szervezői.

‍

A tárlat az első ipari forradalomtól egészen napjainkig próbálja felölelni a különböző művészeti látásmódokat, amelyek a műveken keresztül ember és természet viszonyát helyezték középpontba. A két évszázad képzőművészetén átívelő kiállítás - akarva-akaratlanul - a természet fogalmának organikus változását is nyilvánvalóvá teszi a látogatók számára.

‍

Ezt az összetett problémakört olyan művészek munkáin keresztül mutatja be, mint például Mednyánszky László vagy Gustave Courbet, a hetvenes években már az ökológiai művészet egyik úttörőjének számító Alan Sonfist, és a Pécsi Műhely alkotói. Ezekkel az alkotásokkal kortárs magyar alkotók, többek között Dezső Tamás, Gosztola Kitti, Hatházi László András, Horváth Gideon, Kaszás Tamás, Rózsa Luca Sára, Süveges Rita, Tranker Kata és Trapp Dominika művei lépnek párbeszédbe.

‍

A kiállítás kurátorai: Harangozó Katalin, Major Sára, Petrányi Zsolt, illetve Tarr Linda Alexandra voltak.

‍

A kiállításon szereplő művészek: Attalai Gábor, Bajkó Anikó, Baranyai Levente, Joseph Beuys, Böröcz András, Bukta Imre, Gustave Courbet, Cséfalvay András, Dezső Tamás, Ólafur Elíasson, Ember Sári, Ex-Artists’ Collective (Kaszás Tamás Tibor, Loránt Anikó Erzsébet), Ferenczy Noémi, Fuzzy Earth (Gedeon Tekla, Sebastian Gschanes), Gecser Lujza, Gosztola Kitti, Gyenis Tibor, Haris László, Hatházi László András, Horváth Gideon, iski Kocsis Tibor, Járitz Józsa, Kaszás Tamás Tibor, Kismányoki Károly, Koronczi Endre, Ladik Katalin, Barbara Leisgen, Michael Leisgen, Lovas Ilona, Mednyánszky László, Mokry Mészáros Dezső, Adelsteen Normann, Nyári Lóránt, Rózsa Luca Sára, Sebastião Salgado, Alan Sonfist, Süveges Rita, Szabó Ádám, Szíjártó Kálmán, Szőnyi István, Tranker Kata, Trapp Dominika, Ulbert Ádám.

‍

A különleges kiállítást tehát egészen 2025.  július 27.  megtekinthető a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában.

‍

‍