Ki volt a valóságban Szerb Antal plátói szerelme, a titokzatos Violaine?

Már csak azért is, mert Szerb Antal irodalomtörténeti műveiben szintén komoly jelentőséget tulajdonított a szerelemnek.

Az irodalom a lélek válasza a sorsra.

- írja A varázsló eltöri pálcáját című művében.

Akkor hibáznánk, ha nem követnénk szellemét és nem mutatnánk be az olvasóinknak az író szerelmeit. Szerb Antal érzelmi világa minden volt, csak nem üres és sivár. Szerb szerelmi élete jóval inkább nevezhető színesnek és gyümölcsözőnek, mintsem kopárnak.

Bár Szerb Antal Kristóf (1901-1945) életrajzírói kissé félénken, gátlásosan álltak az író érzelmi életéhez, testi, lelki vonzódáshoz, kötödéseihez, mégis azt kell mondanunk, hogy ennek nem az író szerelmi életének üressége az oka. Szerb Antal ugyanis – a tudósi racionalitása mellett - meglehetősen emocionális ember volt. Érzelmi kettőségét, lelki ambivalenciáját mi sem mutatja jobban, mint az, hogy bár tudományos igényességgel dolgozta fel a magyar és a világirodalom történetét, azonban mindeközben megihlették életének múzsái is, akiket saját szerelmes versekkel ostromolt.

A gimnáziumi években persze némi korlátot jelentett, hogy fiúiskolába járt, a Piaristákhoz, így nem igen találkozott lányokkal. Mégis azt mondhatjuk, hogy érzelmi élete szempontjából mégsem voltak semlegesek az itt töltött évek. A benne lévő érzelmi túltöltöttség le kellett, hogy csapódjon, így kényszerűen a barátság vált az átlagosnál sokkal mélyebbé, bensőségesebbé. A középiskolai évek utáni szabadság, az egyetem koedukált, felnőttes, a nemiség szempontjából is kitárulkozó világ meghozták számára az igazi férfi-nő kapcsolódásokat. Gimnáziumi éveire rácáfolva egyetemistaként sokszor egyszerre több lánynak is udvarolt, több vasat is tartott a tűzben. S az intellektuális beszélgetések mellett sokszor saját költeményeivel, szerelmes verseivel ajándékozta meg a lányokat, akiknek udvarolt.

Szerb Antal mindennapjait a Pázmány Péter Egyetem Múzeum körúti épületének „szereplői”, a bölcsészkar hallgatóinak, tanárainak és azok holdudvarának sajátos és egyedi miliője határozta meg.  Ebből kiemelkedik a híres, Négyesi László (1861-1933) nevével fémjelzett filológiai stílusgyakorlat szeminárium, amely egy szűkebb intellektuális kör volt a társadalmilag egyébként is meglehetősen szűk intellektuális közösségen belül, amit némileg leegyszerűsítve „budapesti bölcsészvilágnak” nevezhetünk. Ebben a közegben, a magát sokszor „kaméleonnak” tituláló Szerb sokféle komplexussal próbált érvényesülni, s ami ma utólagos nagysága alapján egyértelműnek tűnik, az a valóságban közel sem volt az. A magyar irodalom egyik legnagyobb alakja érzelmei számos alkalommal találtak elutasításra, irodalmi törekvései kritikákra, sokszor kudarcok kisérték az író mindennapjait, talán csak intellektuális fölénye és öntudata volt, amely sosem szenvedett a kétségektől, képes volt felülemelkedni a benne rejlő gátlásokon, kisebbségi komplexusokon.

Schultz Dóra legutolsó gyermeke volt tudós atyjának, aki 1901-ben költözött el városunkból, harminc évi küzdelmes, de áldásos tanári működése után. Még mint apró gyermek került új otthonába, Kőszegre, ahol szüleinél a legboldogabb évek derültek reá. Azonban az édesapa kedvence, (a kis Mörcike) váratlanul és igen korán árvasságra jutott. Elvesztette édesatyját, aki 1905 óta alussza siralmát a kőszegi temetőben, így került vissza az árvasságba maradt családdal régi hazájába, Pécsre. Itt folytatta az elemi osztályt a „Miasszonyunk“ intézetében, melyet a kőszegi dömös apácáknál kezdett meg. De nem sokáig maradt itt sem. Az elemi után felkerült Budapestre az „Angol kisasszonyok“ hírneves intézetébe Emília nővérével együtt. Ebben az intézetben, mint bentlakók Janka nővérük az akkor polgári képző igazgatója anyai gondnevelése mellett folytatták további kiképeztetésüket. A kisebbik, Dóra a felsőbb leányiskolát befejezve, megszerezte a tanítónői oklevelet. Ezzel sem érve be, tudományszomja magasabb kiképzésre sarkalta. A matúra sikeres elvégzése után beiratkozott a budapesti egyetemre. Itt kezdettől fogva eminensvolt és kedvenc tanítványa a már elhunyt Beöthy Riedl és Haraszti professzoroknak.

– szól Schultz Dóra  (1898–1996) addigi életútjának sűrítménye a Trianon után elsőként megítélt francia állami tanulmányi ösztöndíjak odaítélése kapcsán. Fontos és érdekes adalék, hogy ő volt az első nő, aki francia állami ösztöndíj keretében tanulhatott Párizsban.

Íme a katholikus leány - vajon megadatik nekem közelébe jutnom? Mennyit tanulhatnék tőle, és született tanítvány-lelkem milyen odaadó tudna lenni? De ez a beteges félelem a keresztény leányoktól… majd kialakul

– írta Szerb Antal 1923 elején naplóbejegyzésében, nem sokkal megismerkedésük után.

Szerb Antalt 1922 őszén ismertem meg, akkor harmadikosok voltunk az egyetemen. Harmadikosoknak megengedték, hogy belépjenek egy szemináriumba. A szeminárium egy-két teremből állt, ott tölthettük a szünperceket, a lyukasórákat, akár az egész napot is. Amikor mind a ketten beléptünk a szemináriumba, ő már látásból ismert engem, magyar–német szakos volt, később letette az angolt. Én magyar–francia szakos voltam, tehát magyarórákon láthatott. (…) Eltelt a tél, jól éreztük magunkat, mi szeminaristák, fiúk, lányok összeszoktunk, itt-ott egy-egy lánynál volt zsúr, oda hivatalosak voltunk én és Tóni is, és aztán szabadnak éreztük magunkat, mert az alapvizsgát letettük, és a szakvizsga még messze volt. Egy kicsit többet tudtunk olvasni a kötelezőn kívül is, de az például nem volt szokás, hogy a fiúk minket hazakísérjenek (…), vagy pláne beüljünk egy cukrászdába vagy moziba, az nem létezett.

- nyilatkozta Kacziány Aladárné Schultz Dóra 1993-ban Petrányi Ilonának Szerb Antalról és Hevesi Andrásról szóló interjúban, amely a Műhely című folyóirat 1998. évi első számában jelent meg.

Szerb Antal beleszeretett a lányba, egy alkalommal a Négyesy-szeminárium előtt a székére csempészte hozzá írt szerelmes versét.

‍

Violaine

‍

A távolságot szeretem miköztünk.

Mit ér az otthon medve-heverője

zarándokok nem jutnak deleidre,

én űzött nyájam, perc időt se vesztünk

‍

fulladozók bár portól, pihenőre,

a messzeségtől új erőt szereztünk és

száz mérföldről integet keresztünk,

a széles föld magasztos hívő őre.

‍

Te meg én, világ két sarkáról jövök,

a testünk más - szőke a Te hajad,

a vérünk más - az enyém nyugtalan

‍

és integetnek idegen jövők –

a vágyunk mégis egyfelé halad,

a Scala Regian magasba untalan.

‍

A szerelmes szonett Szerb Schultz Dórához való vonzódását teszi mezítelenné, a költőt pedig sebezhetővé. A vers címét Paul Claudel (1868-1955) drámaíró és költő Angyali üdvözletű című művének a hősnője ihlette. A misztériumdráma a középkori Francia Királyságban játszódik, két főszereplője Violaine az életét Istennek szentelő fiatal lány, „aki tiszta, mint az arany”, s az építész, Pierre de Craon, aki meg akarja az ártatlan lányt erőszakolni. Pierre később ugyan bűnbánatot gyakorol, s a lány jó keresztényként megbocsát neki, de gaztette nem maradhat misztikus büntetés nélkül, így leprássá válik.

Ki vagy te, lány, és milyen részt tartott fenn benned az Úristen magának, hogy a kéz, amely mohón nyúlt feléd, és a test, ilyen szörnyű bélyeget kapott, mintha Isten égi székhelyének titkához merészelt volna közelíteni?

- mondja a drámában a beteg építész. Szerb Antal analógiája és párhuzama tehát nem mindennapi, de a viszonzatlan szerelmet még plasztikusabban érzékelteti Schultz Dóra később tett nyilatkozata a neki írt költemény kapcsán:

Rajongtunk Violaine-ért, Paul Claudel Angyali üdvözletének a hősnője, az elérhetetlen szent, szőke, kékszemű Violaine. Ezt a címet biztosan azért választotta Tóni, mert tudta, hogy elérhetetlen vagyok. (…) Ugyanis ő százszázalékos zsidó, bár rögtön megkeresztelték, és Prohászka volt a keresztapja. Én egy ősi német, bajor családból származó szőke, kékszemű lány voltam, érezte a kettőnk közötti különbséget.

Érdekes, hogy a Petrányi Ilona által 1993-ban készített interjúban saját magát helyezi előtérbe, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy személye elsősorban csak Szerb Antal kapcsán fontos az utókor számára.

Bár Szerb Antal vonzalma csillapodott ugyan, hiszen rátalált a Lakner Klára iránti még nagyobb szerelem, de levelezésük a párizsi ösztöndíj alatt is – az író kérésére - folyamatos maradt. Sőt, később is sokszor találkoztak itthon, majd Párizsban is, amikor Szerb Antal szülei a harmincas években ideiglenesen a francia fővárosba költöztek. Kapcsolatuk feltételezhetően mindvégig plátói maradt. Erről az időszakról, s arról, hogy miért nem látogatta meg a Szerb-családot párizsi lakásukban, így vallott az író ifjúkori múzsája:

Kollégának, nagyon kedves kollégának. Barátnak éreztem, de udvarlónak vagy férjnek nem tudtam elképzelni. (…) Azért is nem mentem ki, mert tudtam, hogy az édesanyját megviselné még egy uzsonna is, annyira gyönge anyagi körülmények között voltak. És gondoltam, az apja, az olyan valaki lehetett, akinek én egész biztosan nagyon megtetszettem volna. Egész biztos, hogy ilyen valakit kívánt a fiának, és én nem mertem kimenni, mert ezt el akartam kerülni, mert a barátságnál többet nem kívántam, és amikor Párizsban találkoztunk, én már a jövendőben férjemet is ismertem...

Érdekes véletlen, hogy Schultz Dóra említett vőlegénye, a későbbi festőművész, Kacziány Aladár (1887-1978) is Szerb Antal már említett nagy-nagy szerelmének, Lakner Klárának udvarolt. A későbbi időszakról így beszélt Schultz Dóra:

Szerb Antallal még többször találkoztunk. Egyszer [1925-ben] végigsétáltunk a pesti Duna-parton - szokásunk ellenére, mert sohase sétáltunk együtt. És akkor elmondta, hogy megkapta a tanári állást Kőbányán, a kereskedelmi iskolában, és megnősült. Sokáig töprengett azon, hogy kit kérjen meg, engem vagy pedig Lakner Lilit, egy ismerősüket. Hát a Lakner Lili olyan kis gyöngécske, annak támaszra van szüksége. El is vette. Tulajdonképpen Tóni a Lakner Klárinak i1 udvarolt, azt hiszem. Az nagyon szép lány volt, de az egyetemre igazán talán egyszer vagy kétszer jött be, mert a színiiskolát végezte. Férjhez ment és azt hiszem, színésznő lett belőle. És ő terelte Tóninak a figyelmét a húgára, a Lilire. A násznagyok a mi professzorunk, Császár Elemér lett, és a Császár Erzsikével elmentünk az esküvőre, az itt volt a városmajori régi kistemplomban. Pár év múlva a Császáréknál vagyok vendégségben és beállít a Tóni, és az Erzsikének meg nekem elmeséli a szerencsétlen házasságának a történetét. Elváltak, megint összementek, született a Judit kislányuk, azt a Lilinek a szülei nevelték tulajdonképpen.

‍

Nagyon megrendített bennünket, amikor később megtudtuk, hogy elhurcolták. És hogy nem tudták megmenteni.”

– mesélte közel ötven év után Szerb Antal egykori múzsája.

A már említett Kacziány Aladár festő, tanár felesége 2015-ben jelent meg Kettesben: Kacziány Aladár a szecessziós művészet kiemelkedő alakjának és feleségének, Schultz Dórának naplója, amely egy házaspár tagjainak kultúrtörténeti visszaemlékezése a XX. század első̋ feléből.

1978-ban megözvegyült a zugligeti Angolkisasszonyok egykori tanára, de 1994-ben Ezüstmadarak címmel még megjelentetett egy saját verseskötetet, melyben így ír egykori férje kapcsán:

„Lelked ragyog az arcomon!/Kettőnk élete ez a kép, / S kettőnk életében összefogtuk / A mindenség titkos életét.”

Végül, Dóra néni - ahogyan a tanítványai hívták - 1996. február 29-én, életének 98. évében hunyt el. Így halt meg a valóságban Violaine.

‍