Kányádi Sándor, Kossuth-díjas magyar költő 2018-ban ezen a napon távozott az élők sorából és alig három évtizede írta az egyik legszebb versét Valaki jár a fák hegyén címmel.

Éppen 100 éve, 1924. december 28-an jelent meg az újságokban, hogy a Budavári Koronázó templomban ünnepélyes mise keretében megnyitották a jubileumi Szentévet. XI. Pius (1857-1939) 1924-ben hirdette ki az 1925-ös, a följegyzett Szentévek sorában a huszonegyedik Szentévet.

A Várban a két világháború között még Werbőczyről elnevezett, majd a háború után Táncsics Mihályra átkeresztelt utca 13. számú házában egykor élt költő Karácsonyi emlék című verse sokkal inkább egy élcelődő, kissé gúnyos korrajz mintsem valami szentimentális költemény.

Éppen 80 évvel ezelőtt, 1944. december 26-án zárult be az szovjetek ostromgyűrűje Budapest körül. Innentől kezdve 51 napon keresztül - 1944. december 26. és 1945. február 13. között - tartott Budapest ostroma. Az irtózatos pusztítás egész Budapesten, de a Várnegyedben talán kiváltképp begyógyíthatatlan seb maradt.

A Krisztinavárosból 1948-ban Svájcba, Olaszországba, majd New Yorkba emigráló író 1951 és 1968 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. Az ötletéből valósult meg a „Vasárnapi Krónika" című rádiós műsorsorozat, s éveken át lehetett hallgatni az író saját hangján felolvasott vasárnapi leveleit. 1951. december 24-én visszaemlékezve egykor még szabad, európai hazájára, a polgári Magyarországra, és otthonára, a Krisztinavárosra, az alábbi írás hangzott el a rádióban.

Eredeti nevén Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach vagyis Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia (1854-1898) bajor hercegnőként a bajorországi Münchenben 1837. december 24-én, tehát e jeles napon, szenteste született.

Ön tudta, hogy a budai Várnegyed tövében elterülő Krisztinavároshoz kötődik az első pest-budai karácsonyfa-állítás eseménye is? Pedig igen, ugyanis itt, a Várkerületben, a mai Mikó utca 8. szám alatti Angyalkertben állíttatta fel az első karácsonyfát Brunszvik Teréz (1775-1861) grófnő 1828. december 24-én az itt megőrzött gyermekek nagy örömére.

A háborúval járó kegyetlenséget csak a tudatlan és kíméletlen emberi gyarlóság, a vér- és bosszúszomjas szociopata gyilkosok tudják még borzalmasabbá tenni. Igen, Bajcsy-Zsilinszky Endrét (1886-1944) 80 éve éppen ezen a napon, szenteste reggelén akasztották fel hóhérai. Noha a mai nap valami egészen másról szól, mégis azt gondoljuk, hogy ezen a napon - szemérmességünket félretéve - az ezen a napon mártírhalélt halt vértanúról is meg kell emlékeznünk. Emléke legyen áldott!

A Krisztinaváros egykori lakóját, a vers-és prózaírás egyik legnagyobb magyar mesterét is megidézte a tél. Kosztolányi Dezső (1885-1936), aki életének hosszú évein keresztül volt a Logodi utca lakója így írt a téli alkonyatról 1907 telén.

Éppen 80 éve 1944. december végén lendültek támadásba a Magyarországot elfoglaló szovjet csapatok a főváros bekerítésére, 23-án elfoglalták Bicskét, majd másnap Budakeszit, amellyel szabaddá vált az útjuk Budapest irányába, így még Szenteste ostrom alá vették a magyar fővárost. Miközben a főpolgármester, a nyilasok és családtagjaik egy része, valamint a Gestapo tagjai elhagyták a várost, addig a férfiak zsúfolásig telt légópincékbe menekítették le szeretteiket, ahol az emberek rettegve, nélkülözve, éhen-szomjan, egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a kegyetlen és kíméletlen ostromot.
A Budai Várnegyed alatti 10 kilométeres barlangrendszer legalább annyi történelmi érdekességet, izgalmat és látványosságot rejt, mint a felszín. Ezeket az alagutakat már a középkorban is használtak bortermelésre, de ostromkor szintén hasznos volt. A Sziklakórháznak itt fontos szerepe volt sürgősségi létesítményként a második világháborúban és az 1956-os forradalom során is. A hidegháború alatt atombunkerré fejlesztették, és szigorúan titkos volt egészen 2002-ig. Megmutatjuk, hogy néz ki most.

Immáron negyedik alkalommal hirdetik meg a tabáni Döbrentei utcai kultúrházba az úgynevezett Nagy Bolhapiacot. Tapasztalatból írjuk, hogy itt aztán tényleg mindent megtalál az ember, a Herendi porcelántól a régi art deco lámpáig, az eredeti retro plakátoktól a gyermekjátékokig, a régi és új könyvektől az új és használt ruhákig és még sorolhatnánk. Szóval, most szombaton ismét bolhapiac a Tabánban!

Az 1526. évi török hadjáratról és annak következményeiről szóló előadást a téma legkiválóbb szakértője, Dr. Fodor Pál, Széchenyi-díjas történész, turkológus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának címzetes főigazgatója, a Történettudományi Intézet kutatóprofesszora tartotta a budavári Szent István Kávéházban.

A Vízkereszttől kezdődő farsangi időszak hamvazószerdáig tart. Így 2023-ban a farsangi szezon január 6-án kezdődött és egészen február 23-ig, vagyis jövő csütörtökig tart. Február 19-én, tehát most vasárnap reggel 9 órától farsangi programokkal várják a családokat a Márai Sándor Művelődési Házban.

2023 első nagyszabású Дeva koncertjén a közönség egy különleges koncertműsorra számíthat február 24-én, a Várkert Bazárban. Az új dalok mellett a megszokott Дeva számok is másképp, átdolgozva szólalnak majd meg.
A Magyar Nemzeti Galéria nagy sikerű Vaszary-kiállítása a művész újonnan előkerült alkotásait mutatja be, melyeket eddig a szakma sem ismert. A 70 művet felvonultató válogatás ugyanakkor betekintést ad a művész életművének szinte minden korszakába. Valentin-napon a Vaszary házaspár kapcsolatának vonatkozásában mutatják be egy egyórás online tárlatvezetés keretein belül Vaszary János sokoldalú művészetét.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.
Pedig az intézménytörténeti kiállítás felújított környezetben, újrarendezve mutatja be a klasszikus könyvtári enteriőrt, a könyvtárosok és olvasók 1802 és 1985 közötti szellemi-tárgyi környezetét. A műemléki és könyvtártörténeti értékű bútorok, egykori intézményi feliratok, irodaszerek, a feldolgozó- és műhelymunkában használt gépek és eszközök, dokumentumok és fényképek láthatók.

Az éppen ma 455 éve elhunyt humanista műveltségű történész, Oláh Miklós (1493. január 10. 1568. január 15.) felvilágosultságáról árulkodik, hogy kora legkiválóbb elméivel levelezett, többek között Rotterdami Erasmusszal is jó kapcsolatot ápolt. Oláh Miklós nevéhez fűződik a nagyszombati Jezsuita Akadémia és az első egyetemi könyvtár 1561-es alapítása is. Oláh Miklós Hungaria és Athila című művét 1536. május 16-án fejezte be Brüsszelben.

A magyar kultúra napja alkalmából idézik meg a két éve elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, költő életművét. A január 23-i kulturális rendezvénynek - a Versünnep Irodalmi Szalon keretein belül - a Budavári Palotanegyedben található, az Oroszlános Udvarból nyíló Szent István Kávéház ad majd otthont.

A Várkert Irodalom Aposztróf sorozata különleges évfordulóval indítja az újesztendőt. A magyar kultúra napját ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban – éppen 200 éve – ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén. Két évszázad múltán pedig ma már minden idők egyik legfontosabb magyar verse Magyarország alaptörvénybe iktatott állami himnusza.

Január 15. helyett április 2-ig lesz látogatható a Magyar Nemzeti Gaéria (MNG) Vaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítása. Vaszary a 20. századi magyar művészet egyik legsokoldalúbb alakja, a szecesszió egyik első hazai képviselője, aki később az impresszionizmus, az expresszionizmus, majd az art deco stílusában is alkotott.

„Nekem az nagyon tetszik, hogy tulajdonképpen egy kőből épült képeskönyvé változott így a vár.” – fogalmazott a népszerű költő. De a vadonatúj videóból megtudhatjuk azt is, hogy miért fűzte és fűzi meglehetősen szoros kapcsolat a Budai Várhoz. Sőt, még az is kiderül, hogy életének mely fontos eseményei kötődnek hozzá.

A Várfok Galéria 2023-as éve A Munkácsy-díjas Várady Róbert A bizonytalansági állandó, valamint Herman Levente Beépített természet című kiállításával kezdi az idei esztendőt a Várfok Galéria. A kiállítások 2023. január 13. és február 18. között tartanak nyitva, keddtől szombatig 11 és 18 óra között látogathatók.

A Budai Vár egyik legnagyobb látványossága, legismertebb turisztikai desztinációja és legintimebb tere az Oroszlános Udvar. A Budavári Palotanegyedben található egyedülálló adottságokkal rendelkező udvar az egyik legszebb, legegyedibb hangulatú magyar történelmi helyszín, amely látványával képes megidézni a régmúlt korok hangulatát, a történelmi Magyarország emlékét. De vajon mikor, miért és miről kapta a nevét?
Fénykép- és kultúrtörténeti album jelent meg Tabán – fényképek, történetek címmel a Bellibro kiadó gondozásában. A kiadvány közel 150 régi fényképen és korabeli íráson keresztül mutatja be a városrész múltját. Sok közülük még soha, sehol nem volt látható.

„Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:/egy ködbe olvadt álom és való,/ha hullt a hó az égből, porcukor volt/s a porcukor az abroszon a hó." – írta Kosztolányi Dezső Gyerekkor című versében. De vajon honnan ered a gyerekek ünnepe, a gyereknap? Hol és mikor tartották az elsőt? A cikkünkben erre is választ kapnak, s persze arra is, hogy miért érdemes ma a Budai Várba látogatni!

A Balaton-felvidék legszebb borpincéjének díját elnyert borászat lesz a Budai Borszalon soron következő borkóstolójának főszereplője. A gasztronómiai kaland május 16-án 19 órától kezdődik egy igazán különleges, szuperexkluzív helyszínen, a Budavári Palota Dunára néző, panorámás teraszán. Az est az Apák és Fiak tematikus sorozatunk következő eseménye, ahol egy különleges borkóstolón folytathatják a bor szerelmesei a gasztronómiai felfedezést a csopaki Jásdi Istvánnal és fiával, Attilával. A különleges helyszínre való tekintettel a jegyek korlátozott számban kaphatók!

A Magyar Nemzeti Galéria követői megszokhatták már, hogy a MÚZEUM+ estek akkor kezdődnek, amikor a múzeum bezár, s igazi éjszakába nyúló, különleges élményben lehet része azoknak, akik erre a rendezvényre vásárolnak maguknak jegyet. Május 14-én, szerdán ismét MÚZEUM+ este lesz, ahol a különleges tárlatvezetések mellett ezúttal könyvbemutató, plakátkészítő workshop, élő jazz-zene, valamint pezsgőkóstolóval várják a nagyközönséget.

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.