All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

115 éve hunyt el a romantika mestere, Székely Bertalan

1910-ben éppen ezen a napon, augusztus 21-én - 75 évesen - hunyt el a XIX. századi magyar romantikus festészet európai rangú művésze, s a hazai historikus festészet egyik legkiválóbb alakja. Budavári kötödése nem csak abban merül ki, hogy festményeinek jelentős része a Magyar Nemzeti Galériában található, hanem a Mátyás-templom belsejét is többek között az munkájának gyümölcse, s Ferenc József budavári megkoronázását is több képén megfestette.

Cikkeink

Szent István ünnepe és a Budai Vár
Szent István ünnepe és a Budai Vár

A magyar történelemben mindig jelentős szerepet játszott Szent István emlékezete. Szent István emlékezetében pedig mindig fontos szerep jutott a Budai Várnak. Már csak azért is, mert a hagyományos augusztus 20-i Szent Jobb körmeneteket valójában mindig itt a Várnegyedben tartották. De mióta és hogyan is ünneplik a magyarok Szent Istvánt? És miért pont augusztus 20-án van Szent Istvánt napja? Hogyan változott az ünnep az évszázadok alatt? Mióta van tűzijáték? Ezekre a kérdésekre is próbálunk válaszolni az alábbi cikkben!

„Adj helyet magad mellett”: Retro Tabán koncertsorozat ma és holnap is!
„Adj helyet magad mellett”: Retro Tabán koncertsorozat ma és holnap is!

A magyar könnyűzene ikonikus fővárosi helyszínén, az I. kerületi Tabánban idén is a magyar pop- és rocktörténet egykori nagyágyúi hozzák el a több napon át tartó fesztiválhangulatot. A Szent István Naphoz kapcsolódó Retro Tabán koncertsorozat még ma és holnap is igazi hazai legendákkal szórakoztatja a nagyérdeműt. A nosztalgikus életérzés, illetve a retró élmény biztosan garantált!

Ezen a napon született az utolsó magyar király, aki végül Madeirán halt meg száműzetésben
Ezen a napon született az utolsó magyar király, aki végül Madeirán halt meg száműzetésben

1887-ben éppen ezen a napon, augusztus 17-én született meg a Habsburg–Lotaringiai-ház sarja, IV. Károly (1887-1922), az utolsó magyar király, akit 1916-ban hitvesével, Bourbon-Pármai Zitával (1892-1989) együtt a Budavári Nagyboldogasszony-templomban koronáztak meg. Ekkor még senki sem sejthette, hogy a tragikus sorsú uralkodót megfosztják trónjától, s Horthy segítségével Portugáliába száműzik Magyarországról, ahol meghalt. Karmikus, de mindenképpen a sors fintora, hogy egy világháborúval később a kormányzót szintén Portugáliába száműzik, ahonnan már csak halála után térhet vissza Magyarországra.

A 125 éve született Márai Sándor így írt az augusztusról
A 125 éve született Márai Sándor így írt az augusztusról

Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei vigaszt jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A római császárról, Augusztus elnevezett hónapról szóló írása először 1937. augusztus elsején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni!

Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban
Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban

Már csak néhány nap és idén is megünnepeljük a hagyományos mesterségeket, illetve azok kézműves alkotóit, iparművészeit a Budai Várban. Idén augusztus 17-20. között kerül megrendezésre hazánk legrangosabb népművészeti fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe. A közel ezer magyar, illetve külföldi kézműves mester nem csak bemutatja portékáit, de sokan közülük bemutatják azok elkészítésének folyamatait is a látványműhelyekben. A Szent István napi rendezvénysorozat részeként, idén ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe.

„Fehérek közt egy európai” – a 70 éve elhunyt Thomas Mannra emlékezünk
„Fehérek közt egy európai” – a 70 éve elhunyt Thomas Mannra emlékezünk

Thomas Mann (1875–1955) legalább féltucatszor járt Budapesten, s találkozott a magyar művészvilággal, írókkal, költőkkel, valamint tartott teltházas felolvasóesteket. Az író feltehetően minden alkalommal járt a Várnegyedben, de négy alkalommal biztosan: egyszer ugyanis ünnepélyes fogadást rendezett tiszteletére gróf Bethlen István miniszterelnök a Budavári Palotában, három alkalommal pedig a Bécsi kapu téri Hatvany-palota volt az otthona. Alábbi cikkünkkel Thomas Mann budapesti látogatásait idézzük meg, természetesen a Várhoz kapcsolódóan.

„Az erkély már hallgat árván, zeng a kertből édes ének..." – így írt Kosztolányi a kánikuláról
„Az erkély már hallgat árván, zeng a kertből édes ének..." – így írt Kosztolányi a kánikuláról

Augusztus elején még tombol a nyár, s noha július a legmelegebb hónap, mégis sokszor az aratás hónapjára esnek a legmelegebb napok a nyáron. A szinte minden nyelvben ismert és élő kánikula szó a latin kiskutya (canicula) kifejezésből ered, amely egyszerre jelentette a Nagy Kutya (Canis Maior) csillagkép legfényesebben ragyogó csillagát, a Szíriuszt, valamint a nyári hőséget, amely az ókori Rómában jellemzően a nevezett csillagkép jegyében köszöntött be.

Palotaőrből Burgzsandár: Királyi lakomák vendéglője
Palotaőrből Burgzsandár: Királyi lakomák vendéglője

Kabon József (1833-1904) bécsi palotaőrből avanzsált ismert budai korcsmárossá. Még fehér köpenyeges, daliás burgzsandár volt, amikor beleszeretett egy budai vendéglős özvegyébe, Menner Teréziába, s feleségül vette. Az ifjú párnak nem csak a Gellérthegyen, de a Németvölgyben, sőt még Kelenföldön is volt szőlője. Az Attila utca, illetve körút 32. számú házban éltek hitvesével, s 1884-ben itt, a ház földszintjén nyitották meg vendéglőjüket, amelyet a budaiak szimplán csak Burgzsandárnak neveztek el annak tulajdonosáról. A vendéglő elsősorban a nyugalmazott katonatisztek, s Ferenc József budai tartózkodásakor az itt szolgáló húsvér burgzsandárok egyik találkozó helye volt.

„A harsány napsütésben oly csapzott már a rét” – Radnóti versével köszöntjük az augusztust
„A harsány napsütésben oly csapzott már a rét” – Radnóti versével köszöntjük az augusztust

Ilyenkor augusztus elején még a strandok medencéibe, a Balaton hűs hullámaiba vagy a tenger sós vizébe vágyakozunk, de az andalító nyári szellő ölelése, s a fényektől lüktető, kivilágított esti égbolt már jelzi: csillagfordulás lesz megint. Hamarosan ránk kacsintanak a domboldalon, a tőkék között megbújó, napfény-hizlalta szőlőszemek, de még itt a pillanat, amit meg kell élni: ezt kell, a mostot kell megélni! S az augusztusi szellő csiklandó simogatása is azt üzeni - mit üzeni? egyenesen rikoltozza -, hogy az emberi élet minden viszontagság ellenére mégiscsak szép. Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940. július 21-én megírt költeményével köszöntjük a nyár utolsó hónapját.

Tárlatvezetés, zene, borkóstoló - ismét Múzeum+ a Nemzeti Galériában
Tárlatvezetés, zene, borkóstoló - ismét Múzeum+ a Nemzeti Galériában

Április 2-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Vaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítása. A márciusi Múzeum+ est középpontjában éppen ezért az időszakos tárlat áll. Aki szereti a művészetet, a finom bort és a képzőművészeti izgalmak közötti kellemes esti ejtőzést, annak ott a helye március 22-én 18 órától a Budai Várban.

Hogy lehet egy Habsburg főherceg magyar nádor?
Hogy lehet egy Habsburg főherceg magyar nádor?

Kik azok a "magyar Habsburgok"? Milyen szerepet játszott István nádor 1848 márciusában? Milyen feladatai voltak 1848 nyarán? Miért tekintette mindkét fél árulónak? Mi lett a sorsa a későbbiekben? Ezekre a kérdésekre mind választ kapott a közönség március 13-án este a budavári Szent István Kávéházban rendezett Rubicon-esten.

Volt, mikor 700 beteget is kezeltek a Budai Vár alatt lévő Sziklakórházban
Volt, mikor 700 beteget is kezeltek a Budai Vár alatt lévő Sziklakórházban

A Budai Várnegyed alatti 10 kilométeres barlangrendszer legalább annyi történelmi érdekességet, izgalmat és látványosságot rejt, mint a felszín. Ezeket az alagutakat már a középkorban is használtak bortermelésre, de ostromkor szintén hasznos volt. A Sziklakórháznak itt fontos szerepe volt sürgősségi létesítményként a második világháborúban és az 1956-os forradalom során is. A hidegháború alatt atombunkerré fejlesztették, és szigorúan titkos volt egészen 2002-ig. Megmutatjuk, hogy néz ki most.

Piacra fel! – szombaton ismét Nagy Bolhapiac a Virág Benedek Házban
Piacra fel! – szombaton ismét Nagy Bolhapiac a Virág Benedek Házban

Immáron negyedik alkalommal hirdetik meg a tabáni Döbrentei utcai kultúrházba az úgynevezett Nagy Bolhapiacot. Tapasztalatból írjuk, hogy itt aztán tényleg mindent megtalál az ember, a Herendi porcelántól a régi art deco lámpáig, az eredeti retro plakátoktól a gyermekjátékokig, a régi és új könyvektől az új és használt ruhákig és még sorolhatnánk. Szóval, most szombaton ismét bolhapiac a Tabánban!

Mit vesztettünk Mohácsnál? – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunk
Mit vesztettünk Mohácsnál? – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunk

Az 1526. évi török hadjáratról és annak következményeiről szóló előadást a téma legkiválóbb szakértője, Dr. Fodor Pál, Széchenyi-díjas történész, turkológus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának címzetes főigazgatója, a Történettudományi Intézet kutatóprofesszora tartotta a budavári Szent István Kávéházban.

Gyerekholmi vásár, táncos előadás és kézműveskedés - családi farsang a Máraikultban
Gyerekholmi vásár, táncos előadás és kézműveskedés - családi farsang a Máraikultban

A Vízkereszttől kezdődő farsangi időszak hamvazószerdáig tart. Így 2023-ban a farsangi szezon január 6-án kezdődött és egészen február 23-ig, vagyis jövő csütörtökig tart. Február 19-én, tehát most vasárnap reggel 9 órától farsangi programokkal várják a családokat a Márai Sándor Művelődési Házban.

„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep
„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon
Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége
Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!
Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban
Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal
Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

„Semmiért egészen” - 125 éve született a modern magyar irodalom egyik óriása, Szabó Lőrinc
„Semmiért egészen” - 125 éve született a modern magyar irodalom egyik óriása, Szabó Lőrinc

Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.

140 éve született a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobbja, Kosztolányi Dezső
140 éve született a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobbja, Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső (1885-1936) éppen ma 140 évvel ezelőtt, virágvasárnapon született Szabadkán. A XX. század egyik legnagyobb magyar lírikusa és egyben prózai írója egykor itt - a háborúban sajnos bombatalálatot kapott - családi házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). A zöld kerítéses földszintes ház a Tábor utca és a Logodi utca sarkán állt, egy kőhajításra Márai Sándortól, két kőhajításra Schöpflin Aladártól, s három kőhajításnyira Babits Mihálytól.

Ezen a napon sújtott le a hóhér Hunyadi Lászlóra a budavári Szent György piacon
Ezen a napon sújtott le a hóhér Hunyadi Lászlóra a budavári Szent György piacon

A királyi tanács minden törvényes formaságot mellőzve politikai alapon ítélte fővesztésre gyilkosságért és felségárulásért Hunyadi Lászlót. Az ifjút 1457. március 16-án estefelé végezték ki a budavári Szent György piacon, a mai Dísz téren. A bakónak csak negyedszerre sikerült László fejét elválasztania a testétől. A szokásjog alapján kegyelem járt volna Hunyadinak, a hóhér azonban -parancsra ugyan - negyedszer is lesújtott.

115 éve született minden idők legnagyobb vívózsenije, Gerevich Aladár
115 éve született minden idők legnagyobb vívózsenije, Gerevich Aladár

1910. március 16-án született a hétszeres olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok, harmincnégyszeres magyar bajnok sportlegenda. Minden idők legeredményesebb magyar sportolója a Krisztinavárosban élt, otthona itt volt az Attila úton. Cikkünkkel a halhatatlan sportolóra emlékezünk.

„Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek” – az író, akit a forradalom szabadított ki börtönéből
„Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek” – az író, akit a forradalom szabadított ki börtönéből

Ácsteszér, egy bakonyi falvacska jobbágysorából, ráadásul szlovák anyától és horvát apától született. Eredetileg takács vagyis vászonszövő volt, majd Budán immáron felnőttfejjel kezdte meg iskoláit, huszonnégy évesen lett elsőéves gimnazista, így egyetemi tanulmányait közel harmincéves korábban kezdte el. Tehetsége, szorgalma és igazságkeresése azonban egészen a forradalom csúcspontjára repítette, amikor a forradalmi hevület és a hatalom ellen összefogott, újjáéledő nemzet kiszabadította március idusán budavári börtönéből, s diadalmenetet tartva ünnepelte őt. Cikkünkkel a napjainkban méltatlanul keveset említett Táncsics Mihályra emlékezünk.

Jókai halhatatlan hőse, Ráday Gedeon és a Budai Vár
Jókai halhatatlan hőse, Ráday Gedeon és a Budai Vár

A neves arisztokrata családból származó Ráday Gedeont (1829-1901) a magyar történeti hagyomány az alföldi betyárvilág felszámolójaként ismeri, de kevesen tudják, hogy élete több ponton kapcsolódik a Budai Várhoz. 1829-ben született, tehát egy olyan nemzedék tagja, akik felnőttkoruk hajnalán megtapasztalták 1848-49 nemzeti összetartozását, de ezt a lelkesedést két évtized abszolutista elnyomása és csendje követte.

„Haló napoknak avarából vergődök a halhatatlanságba!” - 80 éve halt meg az igazság zsoldosa, Sárközi György
„Haló napoknak avarából vergődök a halhatatlanságba!” - 80 éve halt meg az igazság zsoldosa, Sárközi György

A magyar költő, író, műfordító, a Válasz folyóirat egykori szerkesztője 1945. március 8-án éhezve és legyengülve halt meg – a szintén ugyanott és ekkor elpusztult barátjához, Halász Gábor esztétához hasonlóan - sosem tisztázott körülmények között Balfon; nem messze onnan, ahol néhány héttel korábban közös barátjukat, Szerb Antalt gyilkolták meg a nyilas gyilkosok. Sárközi György - akit Babits egyik legtehetségesebb tanítványának tartottak - nem csupán a szépséghez értett, de egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot is.

Ötven éve halt meg a minőség forradalmára, Németh László
Ötven éve halt meg a minőség forradalmára, Németh László

A Kossuth- és József Attila-díjas magyar orvos, író és műfordító 1901. április 18-án született értelmiségi család sarjaként az erdélyi Nagybányán. Az orvosi végzettségű író a „minőség forradalmára” volt. Hitte, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb társadalmi rétegekhez történő eljuttatása a nemzet javára válik, szemben a romboló politikai eszmékkel. Nehéz ember volt, olyan, akinek elhivatottsága, igazságkeresése sokszor kizárta a megalkuvást. Éppen félévszázada hagyta itt a földi világot, cikkünkkel az egykor a Krisztinavárosban élt íróra emlékezünk.

„Szellőkkel jár a fák alatt, s zajong a március.” – Radnóti Márciusával hívogatjuk a tavaszt
„Szellőkkel jár a fák alatt, s zajong a március.” – Radnóti Márciusával hívogatjuk a tavaszt

Az igaz ugyan, hogy a tragikus sorsú magyar költő, Radnóti Miklós (1909-1944), sosem élt a Budai Várban, azonban rengeteg szabadidőt töltött kedvesével, Fannival Budán és a budai Hegyvidéken. Így Fif és Mik - ahogyan egymást, illetve magukat becézték - számtalanszor megfordult itt, a Várnegyedben is. A 80 éve meggyilkolt, magát következetesen „magyar költőnek” nevező Radnóti a modern magyar költészet egyik legkiválóbb képviselője volt. Ezennel Március címmel megjelent költeményével hívogatjuk a tavaszt.

Gasztrománia: A Budavári Palota történelmi teraszán jártunk
Gasztrománia: A Budavári Palota történelmi teraszán jártunk

Nem csak finom kávék és egzotikus limonádék, de különleges koktélok, pezsgők és borok is vártak bennünket a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti történelmi teraszán, amelynek pazar, az egész magyar fővárost felölelő történelmi panorámája bizonyos tekintetben minden más teraszt kenterbe ver.

Egri borok, jazz és a barbizoni iskola – itt egy újabb Borszerda!
Egri borok, jazz és a barbizoni iskola – itt egy újabb Borszerda!

Az idei Borászok Borásza díj nyertesének, Gál Tibornak fantasztikus boraival, különleges kurátori tárlatvezetésekkel, hangulatos egész estés jazz zenével és persze fantasztikus panorámával várják a szervezők a holnapi, tehát a július 16-i Borszerda vendégeit 18 óra és 22 óra között. Nincs is jobb feltöltekezés a nyár közepén, mint egri borokat ízlelgetve Budapest legszebb teraszán élvezni, ahogyan elénk tárul az egész város látképe. Ha szerda, akkor Borszerda! Mi ott leszünk, gyertek Ti is!

Holnap ismét Borszerda: A Nőké lesz a főszerep!
Holnap ismét Borszerda: A Nőké lesz a főszerep!

Kurátori tárlatvezetések, hangulatos élő zene, borkóstoló és csodálatos panoráma vár mindenkit július 9-én, tehát holnap 18 óra és 22 óra között. Érdemes legalább egyszer egy évben, a látképpel feltöltekezni és élvezni a csodálatos panorámát a Budavári Palota panorámás teraszán teraszáról egy-két pohár finom bor társaságában, amelyről ezúttal a badacsonyi Borbély Családi Pincészet gondoskodik. Ha szerda, akkor Borszerda: exkluzív tárlatvezetések, vulkanikus, tüzes borok, kirobbanó hangulat!

Még a nap is kisütött: Itt a gyereknap, irány a Vár!
Még a nap is kisütött: Itt a gyereknap, irány a Vár!

„Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:/egy ködbe olvadt álom és való,/ha hullt a hó az égből, porcukor volt/s a porcukor az abroszon a hó." – írta Kosztolányi Dezső Gyerekkor című versében. De vajon honnan ered a gyerekek ünnepe, a gyereknap? Hol és mikor tartották az elsőt? A cikkünkben erre is választ kapnak, s persze arra is, hogy miért érdemes ma a Budai Várba látogatni!

„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén
„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén

A Balaton-felvidék legszebb borpincéjének díját elnyert borászat lesz a Budai Borszalon soron következő borkóstolójának főszereplője. A gasztronómiai kaland május 16-án 19 órától kezdődik egy igazán különleges, szuperexkluzív helyszínen, a Budavári Palota Dunára néző, panorámás teraszán. Az est az Apák és Fiak tematikus sorozatunk következő eseménye, ahol egy különleges borkóstolón folytathatják a bor szerelmesei a gasztronómiai felfedezést a csopaki Jásdi Istvánnal és fiával, Attilával. A különleges helyszínre való tekintettel a jegyek korlátozott számban kaphatók!

Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben
Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria követői megszokhatták már, hogy a MÚZEUM+ estek akkor kezdődnek, amikor a múzeum bezár, s igazi éjszakába nyúló, különleges élményben lehet része azoknak, akik erre a rendezvényre vásárolnak maguknak jegyet. Május 14-én, szerdán ismét MÚZEUM+ este lesz, ahol a különleges tárlatvezetések mellett ezúttal könyvbemutató, plakátkészítő workshop, élő jazz-zene, valamint pezsgőkóstolóval várják a nagyközönséget.

"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában
"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!
Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.