
140 éve született a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobbja, Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső (1885-1936) éppen ma 140 évvel ezelőtt, virágvasárnapon született Szabadkán. A XX. század egyik legnagyobb magyar lírikusa és egyben prózai írója egykor itt - a háborúban sajnos bombatalálatot kapott - családi házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). A zöld kerítéses földszintes ház a Tábor utca és a Logodi utca sarkán állt, egy kőhajításra Márai Sándortól, két kőhajításra Schöpflin Aladártól, s három kőhajításnyira Babits Mihálytól.
Kosztolányi Dezső (1885-1936) néhány év pesti élet után költözött át a Duna bal partjára, Budára. Itt három helyen is lakott. Ebből két lakása – köztük a család végleges otthona – a Krisztinavárosban volt.
Örült a lakásnak, mert mindig Budára vágyott.
– írta Kosztolányiról felesége, Harmos Ilona (1885-1967), írói álnevén Görög Ilona.
A pesti „bolyongás” után a mai Bartók Béla útra (akkor még Fehérvári út 15., később Horthy Miklós út) költöztek át színésznő feleségével. E rövid kitérőt követően, gyermekük születése után és okán költöztek át a Krisztinavárosba, a Logodi utca 1- számú házba albérletbe. A Bartókon ugyanis egyrészről az ötödik emeleten laktak, ami meglehetősen kényelmetlennek bizonyult egy újszülöttel, másrészről fiúkkal, Ádámmal (1915-1980) már korántsem volt komfortos a sokszor - az alacsony víznyomás miatt - csak földszinti vízvételi lehetőség.
1916-tól éltek a krisztinavárosi Logodi utcában, amely meg sajnos túl vizesnek bizonyult. Így a család átköltözött a Tábor utca és a Logodi utca sarkán álló kertes házba.
Nem messzire. A Logodi utca 21- be, a Tábor utca sarkán, Tábor utca 12-es bejárattal találunk egy másik ódon kis házat, négy aprócska hajópadlós szobával, villany, gáz nélkül. De legalább fürdőszoba van benne.
- írta visszaemlékezésében felesége.
De néhány év után a hitelből vásárolt ház kicsinek bizonyult elsősorban a megszaporodott számú könyvek miatt. Ma már kissé furán hangzik, de írók, költők esetében sokszor volt oka a költözésnek a könyvtár bővülése. Ezért a család úgy dönt, hogy a kert kárára bővíti a házat.
Építkezni fogunk. Két nagy szobával s egy személyzeti szobával lesz többünk, jókora terasz és hall is jut, csak persze, a kert lesz sokkal kisebb. (…) A nyár építkezéssel telik, magam hordom lovaskocsival a Dunapartról a homokot, kavicsot, telepről a márványkockákat, ágyunk úgyszólván az utcán áll, állványok között, úgy alszunk, féljem maga megy Fótra, hogy kiválassza és megrendelje a hall magyaros-virágos piros bútorait, vagy harmincezer pengőt ráköltünk, de minden nagyon szép. Akadtak túlzók, akik azt mondogatták, hogy ez a legszebb otthon Budapesten…
Az pedig egészen hátborzongató, hogy Kosztolányi szinte váteszként énekelte meg 1933-ban a Hajnali részegség című versében Logodi utcai otthonuk későbbi – jóval a költő 1936-ban bekövetkező halála utáni – sorsát:
"A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla."
Kosztolányi időközben beteg lett, szájában daganat képződött. A költő három éves kálváriája, számtalan kínzóan fájdalmas műtéttel, sugárterápiával és szenvedéssel nem bizonyult elegendőnek, s 1936. november 3-án meghalt a Szent János Kórházban. Még az év decemberében a Nyugat egy egész számot szentelt emlékének, amellyel az ekkor már szintén beteg - kórházak és szanatóriumok árnyékában élő- Babits elégtételt próbált adni egykori barátjának és kollegájának.
Az egykori Kosztolányi-házat végül 1945. január 2-án bombatalálat érte, amely azonban elegendőnek bizonyult arra, hogy 1946-ban lebontásra ítéljék.

Igaz, csak ideiglenesen. A Királyi Várkert száz esztendővel ezelőtt nyílt meg átmenetileg a sokaság számára addig, amig Horthy Miklós kormányzó családjával a gödöllői Grassalkovich-kastélyban töltötte nyári szabadságát. Kevesen tudják, de a Duna szintjén található mai Várkert Bazárt elsősorban Várbazárnak hívták, s a ma Savoyai Terasznak nevezett, Magyar Nemzeti Galéria előtt elterülő rész volt maga a Várkert.
135 éve, 1890. június 24-én született erdőbaktai Baktay Ervin, aki éppen száz évvel ezelőtt, 35 évesen magyarosította nevét Gottesmann Ervinről, s aki számos európai egyetemen tartott előadásokat India kultúrájáról. Baktay 1956-ban egyike volt azon néhány Kelet-kutató közül a világból, akiket az indiai állam hivatalosan is meghívott a Buddha születésének 2500. évfordulójára megrendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. Egy ideig itt a Vízivárosban, a Szilágyi Dezső téren élt.

„Nagy szerencsénkre…” – írtuk a címben, nem véletlenül, hiszen ez a skót mérnök volt a budapesti Széchenyi lánchíd építésének vezetője, valamint a budai Váralagút tervezője és főmérnöke is. S, aki 1866. június 23-án, tehát ezen a napon halt meg Budán. Ma már annyira evidens, hogy van, de a Lánchíd a skót mérnök főművével, a váralagúttal vált teljes értékűvé, ez teremtett valóban közvetlen kapcsolatot Pest és Buda között. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől és fordítva.