All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

„Egy olasz Pesten” - az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítóját bemutató időszaki kiállítás nyílik a BTM Vármúzeumban

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

Cikkeink

Most pénteken nyit az Advent Budán, a Szentháromság téren!
Most pénteken nyit az Advent Budán, a Szentháromság téren!

Idén is megnyit Európa egyik legszebb adventi vására a Budai Várban! Ez az egyik legjobb adottságokkal rendelkező karácsonyi forgatag a kontinensen. A lenyűgöző látkép, a történelmi miliő mind-mind garantálják, hogy a téli fagy ellenére a Mátyás templom és a Halászbástya közötti tér megtelik emberekkel, karácsonyi hangulattal és ünnepi melegséggel. Mi biztosan ott leszünk!

E napon született Babits Mihály
E napon született Babits Mihály

A magyar irodalom „poeta doctus”-itt a Krisztinavárosban élt, az Attila úton két házban is lakott, majd élete utolsó évében a Logodi utcában talált mentsvárra feleségével, Török Sophieval (1895-1955) illetve nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).

Kányádi Sándor és a Novemberi szél
Kányádi Sándor és a Novemberi szél

Az idén 95 éve született Kossuth-díjas költő, Kányádi Sándor (1929-2018) verse a novemberről szól a költő utánozhatatlan és összetéveszthetetlen játékosságával.

A Budai Borszalon következő rendezvényén a szekszárdi Heimann család borait kóstolhatjuk meg
A Budai Borszalon következő rendezvényén a szekszárdi Heimann család borait kóstolhatjuk meg

Buda egyik leghangulatosabb boros gasztronómiai-kalandjának soron következő, december 5-i állomásán - az „Apák és fiúk” elnevezésű tematika keretében - egymás egyeneságon követő borásznemzedékek tagjai mutatkoznak be. Ezúttal a mindig nívós rendezvényen a szekszárdi Heimann Családi Birtok két Zoltánja, apa és fia mutatják be csodálatos boraikat a budai borbarátok legnagyobb örömére.

Így ünnepelték a magyarok Sissit Erzsébet-napon!
Így ünnepelték a magyarok Sissit Erzsébet-napon!

Az Erzsébet név nem véletlenül ennyire népszerű Magyarországon. Az Erzsébet-kultusznak elég nagy szerepe volt abban, hogy a leghíresebb Erzsébetről nem csak városrészt, dunai hidat és teret neveztek el a fővárosban, de sok magyar számára a névválasztásban is jelentős szerepet játszott. November 19-én ünnepeljük az Erzsébeteket!

Ha egy nap csak egy videó, akkor ez legyen az: Párperces csodafilm a régi Erzsébet hídról (1903-1945)
Ha egy nap csak egy videó, akkor ez legyen az: Párperces csodafilm a régi Erzsébet hídról (1903-1945)

Lélegzetelállító és különleges ahogyan az egykori régi fotók megmozdulnak az Animatiqua stúdió Erzsébet-hídról szóló filmjében. A több mint százéves képek életre kelnek, és ott állnak előttünk a régmúlt emberei, ott zajlik a száz évvel ezelőtti élet, szinte ugyanolyan elevenen, amikor még annak szereplői, főhősei éltek és éreztek. A kisfilmben többször is láthatjuk a Várdombot és az egykori Királyi Palota épületét.

Idén is lesz Hadik Bál a főváros legrégebbi középiskolájában
Idén is lesz Hadik Bál a főváros legrégebbi középiskolájában

Egy hét múlva, november 23-án rendezik meg – idén immáron tizenkettedik alkalommal - a Hadik András Hagyományőrző Jótékonysági Bált a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium falai között. A jövő hét szombaton, 18 órától kezdődő Bál a Várkerület egyik fontos kulturális és jótékonysági eseménye. A Bál vendégei számos izgalmas program mellett megkóstolhatják az egykori híres huszártiszt, Hadik András kedvenc ételét a budavári Szent István Kávéház tálalásában, illetve megnézhetik a gimnáziumról szóló, általunk készített kisfilmet is.

A 175 éves Lánchídról és annak kőoroszlánjainak anekdotájáról is mesél Csorba László, történész - videó!
A 175 éves Lánchídról és annak kőoroszlánjainak anekdotájáról is mesél Csorba László, történész - videó!

A napokban lesz 175 éve annak, hogy felavatták a Széchenyi lánchidat. 1849-ben, éppen a hídépítést finanszírozó bankár, báró Sina György (1783-1856) születésnapján, vagyis november 20-án adták át az azóta a magyar főváros egyik jelképévé vált Lánchidat. Dr. Csorba László, a BTM Vármúzeum főigazgatója Budapest egyik legnépszerűbb építményének történetéről mesél a múzeum legújabb videójában. Íme!

Édes Bécs, még édesebb Budapest avagy a Monarchia leghíresebb cukrászdái és süteményei
Édes Bécs, még édesebb Budapest avagy a Monarchia leghíresebb cukrászdái és süteményei

Az 1867. évi kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia égisze alatt Magyarország egész eddig történetének egyik legvirágzóbb korszakát élte. Ebben az időben épültek fel Pest és Buda emblematikus középületei, a városképet meghatározó bérházai, gyönyörű hídjai, s pazar villái; egy szó, mint száz: ekkor vált világvárossá a magyar főváros. A Béccsel versenyre kelt Pest-Buda olyan urbanisztikai fejlődésen indult el, s ment keresztül a dualizmus néhány évtizedes időszakában, ami után azóta is csak áhítozunk. Az európai nagyvárossá avanzsált Budapesten megjelentek – részben bécsi mintára – az elegáns cukrászdák, kávéházak, éttermek, mindez ötvözve az osztrákok konyhaművészeténél jóval sokszínűbb magyar gasztronómiai kultúrával. Cikkünkben elsősorban a Monarchia legfontosabb cukrászdáit, s azok békebeli süteményeit mutatjuk be röviden.

„Egy olasz Pesten” - az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítóját bemutató időszaki kiállítás nyílik a BTM Vármúzeumban
„Egy olasz Pesten” - az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítóját bemutató időszaki kiállítás nyílik a BTM Vármúzeumban

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

"Ulpius Évától Esti Kornélig" - jelentkezz most a nyár utolsó NagyonVár-kultúrtörténeti sétájára!
"Ulpius Évától Esti Kornélig" - jelentkezz most a nyár utolsó NagyonVár-kultúrtörténeti sétájára!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

Márain keresztül az ehető virágokon át a halálos tavaszig –várkerületi kultúrprogramok júniusban
Márain keresztül az ehető virágokon át a halálos tavaszig –várkerületi kultúrprogramok júniusban

A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.

"A régészet a mesterséges intelligencia korában" – Régészet Napja a BTM Vármúzeumban
"A régészet a mesterséges intelligencia korában" – Régészet Napja a BTM Vármúzeumban

Jövőhéten szombaton, május 31-én ismét megrendezik a BTM Vármúzeumban a Régészet Napját, amelynek ezúttal a központi témája a mesterséges intelligenciához kapcsolódik. A Budavári Palotában található intézmény egész nap különleges programokkal, élményekkel várja a nagyközönséget. Az eseményhez kapcsolódva a BTM pályázatot is hirdetett történelmi témájú MI-képek készítésére, amelyeket szintén megismerhetünk a nap folyamán.

Szereted a XX. századi magyar irodalmat? Szeretsz a Várban sétálni? - Van egy jó hírünk: maradt még néhány helyünk a május 31-i kultúrtörténeti sétánkra!
Szereted a XX. századi magyar irodalmat? Szeretsz a Várban sétálni? - Van egy jó hírünk: maradt még néhány helyünk a május 31-i kultúrtörténeti sétánkra!

Programunkon Csapó Csaba történésszel közösen kalauzoljuk végig a sétára jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva - a budavári polgárvároson át - egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Ha szereted a XX. századi magyar irodalmat, akkor ez elég ok arra, hogy velünk tartsd május utolsó napján és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának! Biztosítsd most a helyedet!

„Plakátba zárt történetek” – Bakos István plakátkiállítás nyílik a Várnegyed Galériában
„Plakátba zárt történetek” – Bakos István plakátkiállítás nyílik a Várnegyed Galériában

2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

Egy pékség, ahol a kenyérnek is lelke van
Egy pékség, ahol a kenyérnek is lelke van

Az Attila úti kézműves látványpékségben, minőségi és adalékanyag-mentes alapanyagokból készülnek a vadkovászos kenyerek és az egészséges pékáruk. És bár tudjuk, hogy a 16 órán át készülő kenyér nem annyiba kerül, mint a tömegben gyártott „társai”, de nem is olyan az íze. Nagyon nem!

4minutes cafe: parányi kávézó a Várban, ahová érdemes betérni
4minutes cafe: parányi kávézó a Várban, ahová érdemes betérni

Az ember elsősorban nem azért ül be egy kávézóba, hogy koffeint vegyen magához, hanem azért, hogy a kávézóban ülve vegye magához a koffeint. No meg persze minden mást, süteményt, szendvicset, ami a kávézás élményét még teljesebbé teszi. Ezt kaptuk meg a Budai Várban, a parányi 4minutes kávézóban is.

Egy asztalka az Asztalkában avagy egy különleges krémes a Tabánban
Egy asztalka az Asztalkában avagy egy különleges krémes a Tabánban

Szinte alig van olyan hely, amely még képes megidézni a Tabán egykori legendás hangulatát. Ahol újra magad előtt láthatod a hajdani utcákat és azok lakóit, ahol megelevenednek a régi fotók, a fényképekről ránk mosolygó karakterek mai alteregói: járnak, beszélgetnek, nevetnek. Pontosan úgy, ahogyan az egykori tabániak, azok az emberek, akik már nincsennek itt. Kevés ilyen időutazásos hely létezik a Tabánban, de az Asztalka pont ilyen. Gasztromán sorozatunk új cikke róluk szól.

Gasztromán: a Budai Vár új ékköve, az Aranybástya
Gasztromán: a Budai Vár új ékköve, az Aranybástya

Az eredetileg itt álló, 1944-ben elpusztult klasszicista épületet a méltán híres építész, Ybl Miklós tervezte gróf Lónyay Menyhért, dualizmus kori pénzügy-, honvédelmi miniszter, illetve miniszterelnök számára. A ’20-as években a báró hatvani Hatvany család vásárolta meg, azonban ’44-ben bombatalálatot kapott, majd lebontották. Az épület ma újra eredeti pompájában tündököl, melyben a Batthyány Alapítvány és az Aranybástya étterem kapott helyet.

Étterem a Budai Vár tövében: Marischka
Étterem a Budai Vár tövében: Marischka

A Budavári Gasztromán cikksorozatunkban felkeressük a Várkerület vendéglátóhelyeit. Megmutatjuk, hogy hova érdemes beülni egy jó menüre, egy romantikus vacsorára, néhány hűsítő koktélra, esetleg csak egy finom kávéra. I. kerületi gasztrotúránk első állomása a Marischka volt, amely a Budai Várhegy tövében, a Vérmezővel szemben található a Bugát lépcső és az Attila út sarkán, és ami 2021 ősze óta várja vendégeit.

A 10 évvel ezelőtt eltávozó színészóriásra, Bárdy Györgyre emlékezünk
A 10 évvel ezelőtt eltávozó színészóriásra, Bárdy Györgyre emlékezünk

Felejthetetlen orgánuma, erős maszkulin kisugárzása, sármja miatt bolondultak érte a nők. Már tizenévesként eldöntötte, hogy színész lesz. Várkonyi Zoltán 16 évesen fedezte fel egy darabban diákszínészként, s noha Bárdy a háborúban vadászpilótaként többször megsebesült, a legendás rendező nem mondott le arról, hogy színésznek szerződtesse. A Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész éppen 10 évvel ezelőtt, 2013. május 27-én távozott az élők sorából. Rá emlékezünk!

Ulpius Éva és Tamás nyomában a Várnegyedben
Ulpius Éva és Tamás nyomában a Várnegyedben

Álmaink Ulpius háza valóban létezik? Avagy hogyan kapcsolódik az Utas és holdvilág című regény a Budai Várhoz? Erről szól legújabb cikkünk.

Gulácsy Lajos tiszteletére dedikált bor várta a Múzeum+ látogatóit a Nemzeti Galériában
Gulácsy Lajos tiszteletére dedikált bor várta a Múzeum+ látogatóit a Nemzeti Galériában

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállításainak dedikálnak egy-egy különleges bort. A Gulácsy Lajos életmű-kiállítás sem kivétel ez alól, a tiszteletére ezúttal a szekszárdi Frankos Borház palackozott limitált darabszámban a száraz vörösborukból.

Jeles nap: Beethoven 1800. május 7-én adott koncertet a Várban
Jeles nap: Beethoven 1800. május 7-én adott koncertet a Várban

„A Budai Theatruntban Concert tartatott, a mellyben egy Beethoven nevű híres muzsikus a Forte-Pianón való mesterséges jádzása által mindeneknek magára vonta a figyelmetességét" – írta a korabeli Magyar Kurír.

Havas Boldogasszony-plébániatemplom: építészeti bravúr és történelem a Krisztinavárosban
Havas Boldogasszony-plébániatemplom: építészeti bravúr és történelem a Krisztinavárosban

Egészen elképesztő technikai megoldás nyomán nyerte el mai formáját a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom. Az építészeti bravúr sikeres kivitelezéséről korabeli filmhíradó részlet is tanúskodik, az pedig az épület falára helyezett emléktábláról is kiderül, hogy melyik híres magyar történelmi személyiség tartotta itt az esküvőjét.

Egy palota a Várban, amely két család nevét viseli a nevében
Egy palota a Várban, amely két család nevét viseli a nevében

Izgalmas történetet mesél el a Budavárban található De la Motte-Beer-palota, amely május 24-én egy különleges eseménynek, egy lakásszínház előadásnak ad majd otthont. A kulturális program részleteit is tartalmazó írásunk után most magát a Dísz téren álló épületet mutatjuk be.

Tényleg így nézhetett ki a budai várpalota Mátyás király korában? – Képekkel!
Tényleg így nézhetett ki a budai várpalota Mátyás király korában? – Képekkel!

A budai várhegy királyi palotája mindig is közbeszéd tárgya volt, szakmai disputák középpontjában állt. Különböző korok különböző megjelenését kutatók próbálták elképzelni és közvetíteni a közönség felé. Ilyen volt Lux Kálmán építész is, aki A budai várpalota Mátyás király korában című díszes kötetével élvezetes és esztétikus módon tárta fel a 15. századi palota képét.

A császárnő látogatása - Mária Terézia 250
A császárnő látogatása - Mária Terézia 250

A budavári Haydneum által meghirdetett rendezvénysorozat Mária Terézia (1717-1780) kétszázötven évvel ezelőtti, fertődi látogatásának állít méltó emléket. Az Esterházy-kastélyban vendégeskedő királynőt itt ejtette ámulatba az aktív alkotói korszakát Eszterházy Miklós herceg szolgálatában álló világhírű zeneszerző, Joseph Haydn (1732-1809) zsenije.

Mesél a Bécsi kapu
Mesél a Bécsi kapu

Bécsi kapu tér; Bécsi kapu téri evangélikus templom; Akkora a szája, mint a bécsi kapu – közszájon forgó kifejezések, elnevezések. De vajon mikor, és hol épült az első Bécsi kapu, és hogyan hívták akkor? Az évszázadok alatt milyen tervek születtek, mi az, ami megvalósult, mi az ami nem, vagy máshogy. Történeti áttekintés korabeli és mai fotókkal egy építményről, amely nemcsak arra alkalmas, hogy áthaladjunk alatta, hiszen a tetejéről csodálatos panoráma nyílik.

Még a nap is kisütött: Itt a gyereknap, irány a Vár!
Még a nap is kisütött: Itt a gyereknap, irány a Vár!

„Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:/egy ködbe olvadt álom és való,/ha hullt a hó az égből, porcukor volt/s a porcukor az abroszon a hó." – írta Kosztolányi Dezső Gyerekkor című versében. De vajon honnan ered a gyerekek ünnepe, a gyereknap? Hol és mikor tartották az elsőt? A cikkünkben erre is választ kapnak, s persze arra is, hogy miért érdemes ma a Budai Várba látogatni!

„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén
„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén

A Balaton-felvidék legszebb borpincéjének díját elnyert borászat lesz a Budai Borszalon soron következő borkóstolójának főszereplője. A gasztronómiai kaland május 16-án 19 órától kezdődik egy igazán különleges, szuperexkluzív helyszínen, a Budavári Palota Dunára néző, panorámás teraszán. Az est az Apák és Fiak tematikus sorozatunk következő eseménye, ahol egy különleges borkóstolón folytathatják a bor szerelmesei a gasztronómiai felfedezést a csopaki Jásdi Istvánnal és fiával, Attilával. A különleges helyszínre való tekintettel a jegyek korlátozott számban kaphatók!

Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben
Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria követői megszokhatták már, hogy a MÚZEUM+ estek akkor kezdődnek, amikor a múzeum bezár, s igazi éjszakába nyúló, különleges élményben lehet része azoknak, akik erre a rendezvényre vásárolnak maguknak jegyet. Május 14-én, szerdán ismét MÚZEUM+ este lesz, ahol a különleges tárlatvezetések mellett ezúttal könyvbemutató, plakátkészítő workshop, élő jazz-zene, valamint pezsgőkóstolóval várják a nagyközönséget.

"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában
"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!
Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk
Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!
Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában
Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.