Széchenyi Ödön a siklóvasút megépítését a Budai Gőzsikló Részvénytársulat valósította meg a XIX. század utolsó harmadában. De hogyan is került ide a Várhegyre és mi a története?
Gr. Széchenyi Ödön tegnap kapta meg a Budavárba vezető sikló felállítására vonatkozó engedélyt, és pedig 40 évre.
– írta meg a Budapesti Közlöny, 1868. június 3-án.
Augusztusban pedig már meg is alakult a korábban „Budai Hegypálya Társaság“-nak, németül „Ofner Bergbahn Gesellschaft“-nak nevezett, később Budai Gőzsikló Részvénytársulatként bejegyzett cég, amelynek alapítótagjai között ott található az ötletgazda is.
A munkálatok már megkezdődtek: a földmunka, pályaépítés és helyiségek építése Neuschlosz vállalkozóra, a gépezet kiállítása Schulze Tivadarra Bécsben van bízva.
– tudósított 1868. augusztusában szintén a Budapesti Közlöny.
A Széchenyi-féle gőzsikló építésénél a legnagyobb kihívás a pályaépítést megelőző földmunka volt. A körülbelül száz méteres nyomtáv kiépítéséhez hatalmas mennyiségű földet kellett elhordani, ráadásul az építkezést nehezítette, hogy a miniszterelnökségnek helyet adó, a sikló tervezett nyomvonalától szinte néhány méterre lévő Sándor-palota ekkor már állt, így a munkák statikailag is tűpontos előkészítést igényeltek. A lépcsőzetesen épült, három elemből álló 24-24 férőhelyes, panorámaüveges kocsikat a bécsi Spiering-féle kocsi- és pályaépítő gyár készítette el, a 30 lóerős gőzgépet szintén Bécsből, Theodor Schulz üzeméből hozták, a kazánokat pedig az Első Magyar Gépgyár szállította.
Közel két évnyi kemény munka után a gőzsiklót 1870. március 2-án avatták fel. A fővárosiak azonnal megkedvelték az új járművet és bár 4 krajcáros viteldíj ide vagy oda rögtön az indulástól elkezdték a kényelmükre használni, hiszen számos közhivatal itt a Budai Várban székelt, ahova sokak számára már csak a szintkülönbség miatt is komoly kihívás volt feljutni ügyeket intézni, s amelyet a kedvezőtlen időjárási körülmények – mint a hó, az eső vagy a sár – sokszor tovább nehezítettek.
Azt a Budai Gőzsikló Rt. jelentéséből egészen pontosan tudjuk, hogy az újonnan elkészült Sikló a nyitás utáni áprilisban már több mint negyvenezer személyt szállított és akkori értéken 7.358 forintnyi bevételt realizált a részvényesek számára. Szeptemberben pedig már arról számoltak be, hogy a féléves működési beszámolóban, hogy a Sikló 6 hónap alatt várakozáson felül, több mint egymillió személyt vitt fel a Várba, illetve hozott le a Várhegyről. A sikló tehát nem csupán a fővárosi polgárok és a fővárosba látogatók kényelmét szolgálta, de komoly jövedelmet is jelentett a befektetők számára.
A „legnagyobb magyar” fia azonban nem csak ezt adta a magyarságnak, 1862-ben, amikor a londoni világkiállításra utazott, szembesült először a szervezett tűzoltással, amikor felkereste az angol Tűzbrigádot. Hazaérkezése után a hazai önkéntes tűzvédelem megszervezésére törekedett., s 1863-ban már meg is alakulhatott a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egylet. Néhány évre rá, az 1870-es évek elején megalakult Magyar Országos Tűzoltó Szövetségnek, amelynek természetesen az ötletgazda lett az első elnöke.
Széchenyi a hetvenes években többször is járt az általa megkedvelt török fővárosban, Konstantinápolyban. Ahol maga a szultán bízta meg Széchenyit a török tűzoltóság megszervezésével. Az évekig tartó munka olyannyira elhúzódott, hogy a gróf végül Konstantinápolyban ragadt. Sőt, a Galata városrészben megépítette a siklót, ami ott egy földalatti alagútban közlekedik. Ő volt az első keresztény, akinek a török szultán pasa címet adományozott, ezután ő lett a „Tűzpasa”.
Számos más úttörő kezdeményezés fűződik még a nevéhez, többek között
a Budapesti Hajósegylet, az Újpesti Hajógyár, a már említett Várszínház, az első magyar Népszálló, a Magyar Kereskedelmi és Iparegylet, valamint az Első Magyar Utazási Társaság.
Széchenyi Ödön 1922. március 24-én hunyt el nyolcvankét éves korában. síremléke ma is az isztambuli Feriköy keresztény temetőben található.
