All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

Mezőre hulló véreink: A Vérmező rövid története

Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?

Cikkeink

Ezen a napon történt a nagy budai lőporrobbanás
Ezen a napon történt a nagy budai lőporrobbanás

No, nem mostanában, hanem 1578. május 19-én. A krónikája szerint az éjszakai viharban villám csapott a budai vár úgynevezett „czímertornyába”. A pusztítás erejére jellemző, hogy több ezer ártatlan ember veszítette életét a robbanásban, a szerencsétlenségnek egyes feljegyzések szerint kétezer, míg más leírások szerint hatezer halálos áldozata volt. A korabeli leírások szerint még a pesti oldalon jó messzire található Rákos-mezejére is sűrű por szállt.

Kilátás a festő műterméből: egy Vaszary-festmény margójára
Kilátás a festő műterméből: egy Vaszary-festmény margójára

Vaszary János (1867-1939) a XX. századi magyar festészet „ezerarcú” mestere, aki igazi modern, európai látásmódjával nem csak a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, hanem az impresszionizmus, az expresszionizmus, illetve az art deco stílusában is maradandót, „ércnél maradandóbbat” alkotott. Most Pécsi Sándor (1922-1972) kétszeres Kossuth-díjas színművész gyűjteményéből került elő egy festmény Kilátás a festő műterméből címmel egy aukció erejéig, amely az egykori "látkép" miatt igen kedves a szívünknek.

A Budavári Palotában mutatják be az első hazai nyomtatott könyv, a Budai Krónika legújabb kiadását
A Budavári Palotában mutatják be az első hazai nyomtatott könyv, a Budai Krónika legújabb kiadását

Hess András 1473. júniusában nyomtatta ki Budán az első magyarországi ősnyomtatványt, A magyarok krónikáját vagy ismertebb nevén a Budai Krónikát. A feltehetően több történeti mű összeszerkesztéséből álló könyv több kódexben is ránk maradt. A magyarság történetét a hun-magyar eredettől egészen Mátyás király uralkodásáig bemutató krónika új, a Szent István Társulat gondozásában megjelenő kiadása igazi csemege a régi könyvek és általában a magyar történelem iránt érdeklődő nagyközönség számára. A kötet bemutatására május 19-én kerül sor a Budavári Palotában, a Szent György téren található Országos Széchenyi Könyvtárban.

Szereted a XX. századi magyar irodalmat? Szeretsz a Várban sétálni? - Van egy jó hírünk: maradt még néhány helyünk a május 31-i kultúrtörténeti sétánkra!
Szereted a XX. századi magyar irodalmat? Szeretsz a Várban sétálni? - Van egy jó hírünk: maradt még néhány helyünk a május 31-i kultúrtörténeti sétánkra!

Programunkon Csapó Csaba történésszel közösen kalauzoljuk végig a sétára jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva - a budavári polgárvároson át - egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Ha szereted a XX. századi magyar irodalmat, akkor ez elég ok arra, hogy velünk tartsd május utolsó napján és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának! Biztosítsd most a helyedet!

„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén
„Csodálatos borok királyi helyszínen” - Jásdi-borkostóló a Budavári Palota teraszán a Budai Borszalon legújabb rendezvényén

A Balaton-felvidék legszebb borpincéjének díját elnyert borászat lesz a Budai Borszalon soron következő borkóstolójának főszereplője. A gasztronómiai kaland május 16-án 19 órától kezdődik egy igazán különleges, szuperexkluzív helyszínen, a Budavári Palota Dunára néző, panorámás teraszán. Az est az Apák és Fiak tematikus sorozatunk következő eseménye, ahol egy különleges borkóstolón folytathatják a bor szerelmesei a gasztronómiai felfedezést a csopaki Jásdi Istvánnal és fiával, Attilával. A különleges helyszínre való tekintettel a jegyek korlátozott számban kaphatók!

Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben
Exkluzív tárlatvezetések, jazz-zene és pezsgőkóstoló - MÚZEUM+ Szecesszió az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria követői megszokhatták már, hogy a MÚZEUM+ estek akkor kezdődnek, amikor a múzeum bezár, s igazi éjszakába nyúló, különleges élményben lehet része azoknak, akik erre a rendezvényre vásárolnak maguknak jegyet. Május 14-én, szerdán ismét MÚZEUM+ este lesz, ahol a különleges tárlatvezetések mellett ezúttal könyvbemutató, plakátkészítő workshop, élő jazz-zene, valamint pezsgőkóstolóval várják a nagyközönséget.

„Plakátba zárt történetek” – Bakos István plakátkiállítás nyílik a Várnegyed Galériában
„Plakátba zárt történetek” – Bakos István plakátkiállítás nyílik a Várnegyed Galériában

2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

„Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok…” – Mécs László versével köszöntjük az édesanyákat
„Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok…” – Mécs László versével köszöntjük az édesanyákat

Mécs László (1895-1978) premontrei szerzetesként írta verseit, s a két világháború között valódi „sztárturnékat” tartott határon innen és túl. Előadásain, felolvasóestjein a csilláron is lógtak, a hazai mellett főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki fiatalság között volt rendkívül népszerű. Már-már idolként tisztelték, valósággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival. Most egyik legszebb versével köszöntjük az édesanyákat.

Hatalmas sikert aratott a néptánc a Savoyai Majálison
Hatalmas sikert aratott a néptánc a Savoyai Majálison

Az elmúlt napokban több fellépő is szerepelt a Budavári Palotanegyedben, ezzel is színesítve a május eleji hosszúhétvége vári programjait. Az MNG előtti Savoyai Terasz néhány napig igazi táncterasszá változott a hazánkba látogató turisták legnagyobb örömére, akik szomjaznak arra, hogy megismerhessék Magyarország sokszínű kultúráját, illetve az autentikus folklórt. Felüdítő élmény volt, hogy a sok giccses, talmi és hazug kamufolklór helyett a valódi népi kultúrával ismerkedhetett meg a Várba látogató nagyközönség. Így a különböző műsoroknak köszönhetően az egykori Monarchia sokszínűségéből kaphatott ízelítőt az elmúlt napokban a vári közönség.

Még van néhány helyünk: Már csak hármat kell aludni a budavári irodalomtörténeti sétánkig!
Még van néhány helyünk: Már csak hármat kell aludni a budavári irodalomtörténeti sétánkig!

Gyere és ismerd meg velünk a Várnegyed legérdekesebb látnivalóit, rejtett kincseit és legkülönlegesebb történeteit! Erről szólnak a Nagyon Vár kultúrtörténeti séták. Már tényleg csak néhány helyünk maradt, ezért minél gyorsabban vásárold meg a jegyed! Ráadásul így Early Bird kedvezménnyel mindösszesen 4.490 Ft/fő, amely tartalmaz még egy kávét vagy egy frissítőt a Budavári Palotanegyed egyik legszebb teraszán!

Exkluzív tárlatvezetések és városismereti séta: A Kulturális Örökség Napjai a BTM Vármúzeumban
Exkluzív tárlatvezetések és városismereti séta: A Kulturális Örökség Napjai a BTM Vármúzeumban

A BTM Vármúzeum idén csatlakozott partnerként a Kulturális Örökség Napjaihoz, amelyet idén Európa-szerte a szeptember 20-21-i hétvégén rendeznek meg. A BTM szeptember 20-án három különleges programmal is várja az érdeklődőket, amelyek mind ingyenesek, de jellemzően regisztrálni kell rájuk! Részletek a cikkben!

„A Vár Budapest ékszerdoboza, mi pedig szeretnénk megmutatni a kincseit” – interjú Csapó Csaba történésszel
„A Vár Budapest ékszerdoboza, mi pedig szeretnénk megmutatni a kincseit” – interjú Csapó Csaba történésszel

Dr. Csapó Csaba történész számos tematikus séta ötletgazdája és vezetője, feketeöves sétavezető. Ennek a hivatásnak az egyik legismertebb, leghitelesebb és legnépszerűbb képviselője, aki közel tíz éve mutatja meg a történelem, az építészet, az irodalom, a művészetek és a kultúra iránt fogékony magyar embereknek Magyarország kincseit. A NagyonVár tematikus séták tervezésekor kézenfekvő volt, hogy őt, mint céhbelit keressük meg szakmai partnerként.

"Ulpius Évától Esti Kornélig" - szeptemberben ismét tematikus séta a Várnegyedben!
"Ulpius Évától Esti Kornélig" - szeptemberben ismét tematikus séta a Várnegyedben!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja majd végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen a legendás krisztinavárosi irodalmi kávéházakig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol élt a magyar irodalom legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt valaha a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, s kik voltak a Philadelphia Kávéház törzsvendégei. Tarts velünk szeptember 14-én, vasárnap a délelőtti vagy délutáni sétánkon, mi pedig garantáljuk, hogy egy izgalmas és tartalmas budavári séta élményével gazdagodsz majd!

„Budavár története – A török kor (1526–1686)” – könyvbemutató az Országos Széchenyi Könyvtárban
„Budavár története – A török kor (1526–1686)” – könyvbemutató az Országos Széchenyi Könyvtárban

A frissen megjelent kiadványról - Dr. Papp Adrienn és Dr. Sudár Balázs könyvéről - 2025. szeptember 2-án, tehát Budavár visszafoglalásának ünnepén, Kasza Péter beszélget a történelmileg is autentikus helyszínen, az Országos Széchényi Könyvtárban.

Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban
Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban

Már csak néhány nap és idén is megünnepeljük a hagyományos mesterségeket, illetve azok kézműves alkotóit, iparművészeit a Budai Várban. Idén augusztus 17-20. között kerül megrendezésre hazánk legrangosabb népművészeti fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe. A közel ezer magyar, illetve külföldi kézműves mester nem csak bemutatja portékáit, de sokan közülük bemutatják azok elkészítésének folyamatait is a látványműhelyekben. A Szent István napi rendezvénysorozat részeként, idén ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe.

Egy korty Badacsony, jazz és exkluzív tárlatvezetések: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!
Egy korty Badacsony, jazz és exkluzív tárlatvezetések: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!

A 2025-ben immáron tizennegyedik alkalommal megrendezett gasztrokulturális kaland, a legszínvonalasabb ilyen jellegű program a hazai piacon. A különleges helyszín és a még különlegesebb exkluzív programok olyan színvonalat nyújtanak, amellyel nem igazán lehet versenyezni bor és kultúra kombinációjában. Az MNG egyik legnépszerűbb programsorozata holnap is várja a magas kultúra és a magas minőségű borok szerelmeseit. Mi biztosan ott leszünk!

Gasztrománia: A Budavári Palota történelmi teraszán jártunk
Gasztrománia: A Budavári Palota történelmi teraszán jártunk

Nem csak finom kávék és egzotikus limonádék, de különleges koktélok, pezsgők és borok is vártak bennünket a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti történelmi teraszán, amelynek pazar, az egész magyar fővárost felölelő történelmi panorámája bizonyos tekintetben minden más teraszt kenterbe ver.

Budai Borszalon: Szörényi-borkóstoló a Budai Várban
Budai Borszalon: Szörényi-borkóstoló a Budai Várban

A Budai Borszalon soron következő gasztronómiai kalandján Szörényi Leventét és fia, Szörényi Örs borait kóstolhatjuk meg. A 2025. április 25-én, pénteken este hét órára meghirdetett borkóstoló ezúttal is a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb helyén, a a Karakas Pasa Tornyában található Pasha Caféban kerül megrendezésre.

„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep
„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon
Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége
Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

A királyfi három bánata - Mécs László versével köszöntjük az Édesanyákat
A királyfi három bánata - Mécs László versével köszöntjük az Édesanyákat

Mécs László (1895-1978) költő igazi sztár volt a két világháború közötti Magyarországon. Turnéin számtalan előadást, felolvasóesetet tartott az akkori közönségnek, főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki ifjúságnak. Valóssággal rajongtak érte hívei. Papköltőként lírájában igazán mély és szép érzések és gondolatok érnek eggyé a modernkori prédikációk szónoklataival.

Szerb Antal nyomába eredtünk a Várnegyedben
Szerb Antal nyomába eredtünk a Várnegyedben

Igen, Szerb Antal (1901-1945) is szeretett a budai éjszakai élet egyik híres kocsmájába, a tabáni Mélypincébe járni, de most nem ezen a nyomon fogunk haladni, hanem az Utas és holdvilág két szereplőjének, az Ulpius testvérpárnak a nyomába eredünk. Ugyanis ők is itt, a Budai Várban laktak. Nem hiszik? Akkor tartsanak velünk!

A "magyar Frida Kahlo", aki a Budai Vár tövében született és ma már milliárdokat érnek festményei
A "magyar Frida Kahlo", aki a Budai Vár tövében született és ma már milliárdokat érnek festményei

A Sher-Gil család a budapesti Szilágyi Dezső téren élt egy gyönyörű szecessziós házban, éppen abban, amelyikben 1922 és 1928 között Bartók Béla is lakott második feleségével, Pásztory Dittával. Amrita Sérgil vagy ahogyan a világ leginkább ismeri Amrita Sher-Gil (1913-1941) és akit sokan magyar vagy indiai Frida Kahlonak neveznek itt született ebben a Kopeczek György (1877-1927) műépítész által tervezett és 1912-ben megépült házban, pont szemben a Szilágyi Dezső téri református templom templommal.

A mai napon született a költő, akiről a legszebb budavári sétány a nevét kapta! Nem véletlenül...
A mai napon született a költő, akiről a legszebb budavári sétány a nevét kapta! Nem véletlenül...

A Budai Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő Tóth Árpád sétány, korábbi nevén Bastei Promenád, 1879-től Bástya sétány, majd Horthy Miklós, Gróf Bethlen István, valamint Bástya sétány amolyan romantikus, világközepe zarándokhely. Szinte mindenki ismeri, ha másról nem, akkor a tavaszi japáncseresznyefa-virágzás különlegesen szép látványa miatt. De miért nevezték el 1946-ban ezt a csodahelyet a XX. századi magyar irodalom egyik nehéz sorsú költőzsenijéről?

Márai Sándor születésnapját is ma ünnepeljük!
Márai Sándor születésnapját is ma ünnepeljük!

Márai Sándor (1900-1989) egykori otthona, itt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán állott, ahol 1928-től 1945-ig feleségével, Matzner Ilonával, alias Lolával (1899-1986) élt. És mivel mással, mint az egyik legszebb magyar verssel köszönthetnénk mai követőit? Lássátok, feleim!

A költészet napján nem feledkezhetünk meg a legnagyobb magyar mecénásról sem!
A költészet napján nem feledkezhetünk meg a legnagyobb magyar mecénásról sem!

A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.

Himnusz Budavárához
Himnusz Budavárához

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. A magyar líra előtti tisztelgésül Juhász Gyula Himnusz Budavárához c. versét hoztuk Önöknek.

A Budai Borszalon borkóstolóján ezúttal a hölgyeké volt a főszerep
A Budai Borszalon borkóstolóján ezúttal a hölgyeké volt a főszerep

Ahogyan arról korábban már írtunk a Budai Borszalon szakmai csapata komoly rendezvénysorozattal készül a tavaszi/nyári szezonban a Budavári Palota legújabb vendéglátóhelyének számító Pasha Caféban, ahol a szervezőknek nem titkolt célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklubot alapítsanak a kincset érő nedű kedvelőinek. Ezúttal – az erre a hétre csütörtökre meghirdetett rendezvényen – a hölgyeké volt a főszerep és ez nagyon jót tett neki.

Április 4 – a megszállás ünnepe
Április 4 – a megszállás ünnepe

Felszabadulás vagy felszabadúlás? – kérdezhetnénk félig viccesen, ha nem lenne végtelenül szomorú, hogy évtizedeken keresztül ezen a napon, április 4-én ünnepeltették velünk a megszállók hazánk elfoglalását.

Idén is nagyágyúkat hoz a Historical Tales az Oroszlános udvarba
Idén is nagyágyúkat hoz a Historical Tales az Oroszlános udvarba

Májusban az aktuális ukrán szupersztár, Korolova érkezik a Budavári Palotanegyedbe, júniusban pedig Christan Löffler társaságában jön Parra vor Cuva és Tylacine is.

Halloween buli készül Karakas pasa tornyában
Halloween buli készül Karakas pasa tornyában

Kinek ne jutna eszébe egy félelmetes ódon kastély a halloween szó hallatán? A Budai Vár ezt a hangulatot is képes hozni, a Pasha Café éppen erre készül október 28-án szombaton.

A Budai Várba is beköltözik egy hétvégére az Oktoberfest
A Budai Várba is beköltözik egy hétvégére az Oktoberfest

Nem is akárhogy: október 13-tól 15-ig fesztiválsörrel a kezükben gyönyörködhetnek Budapest egyik legszebb panorámájában a sörkedvelők. De még azok is, akik amúgy nem is kedvelik a sört. Eredeti Festbierek egyenesen Münchenből, bajor hangulat és dallamok, valamint Oktoberfest ajándékok várnak mindenkit a Savoyai Teraszon.

Tavasszal tartják meg a Be Massive bulit
Tavasszal tartják meg a Be Massive bulit

Nagy bulival készült a 20. születésnapjára a Várban a Be Massive Horizon, de az időjárás közbeszólt.

A 20. születésnapját ünnepli a Várban a Be Massive
A 20. születésnapját ünnepli a Várban a Be Massive

Szeptember 23-án szombaton a Savoyai teraszon az idén 20 éves, dj. Metha által alapított Be Massive Horizon komoly bulival és ünnepi hangulattal készül. A pazar panoráma és az exkluzív környezet már adott ehhez.

Június 21-én a zenét ünneplik a Savoyai Teraszon
Június 21-én a zenét ünneplik a Savoyai Teraszon

"Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig" - vallotta Kodály Zoltán. Cáfolni nem tudjuk, sőt mélységesen egyetértünk vele. Ezért is hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a Budavári Palotanegyedben a június 21-én a zenét fogják ünnepelni.

Koccintás, láblógatás, naplementében gyönyörködés
Koccintás, láblógatás, naplementében gyönyörködés

Ahogy melegszik az idő, úgy sűrűsödnek a programok a Budavári Palotanegyedben is. És ahogy a nap is egyre később megy le, úgy egyre később érdemes hazamenni is. A Savoyai terasz péládul egy hangulatos lounge programmal készül a nyár első napjára.

A hétvégén beköszönt a nyár, az Oroszlános Udvar pedig egy hatalmas bulival ünnepel
A hétvégén beköszönt a nyár, az Oroszlános Udvar pedig egy hatalmas bulival ünnepel

Az előrejelzések szerint szombaton 27 fokkal köszön be a jó idő az esős napok után. Ennél jobb alkalom nem is lehetne, hogy a Budai Várban is bedurranjon a nyári szezon. A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj, Worakls érkezik ugyanis az Oroszlános Udvarba, a produkció pedig igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.

Különleges, egész estés összművészeti program a Magyar Nemzeti Galériában
Különleges, egész estés összművészeti program a Magyar Nemzeti Galériában

Na’Conxypan hercegének, azaz Gulácsy Lajosnak a nagyszabású életmű-kiállítása kerül fókuszba a Magyar Nemzeti Galéria május 17-én, szerdán 18 órakor kezdődő Múzeum+ programján. A különc zsenit nem kell bemutatni a művészetszerető közönségnek: a modern magyar festészet egyik legegyedibb hangú, különleges alakja ő, akinek a nyár végéig látható életmű-kiállítása eddig sosem vizsgált összefüggéseket tár fel és mutat be átfogóan.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.