
Kilátás a festő műterméből: egy Vaszary-festmény margójára
Vaszary János (1867-1939) a XX. századi magyar festészet „ezerarcú” mestere, aki igazi modern, európai látásmódjával nem csak a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, hanem az impresszionizmus, az expresszionizmus, illetve az art deco stílusában is maradandót, „ércnél maradandóbbat” alkotott. Most Pécsi Sándor (1922-1972) kétszeres Kossuth-díjas színművész gyűjteményéből került elő egy festmény Kilátás a festő műterméből címmel egy aukció erejéig, amely az egykori "látkép" miatt igen kedves a szívünknek.
Nemcsak azért, mert a festőművész egykor itt, az Attila körút 2. szám (ma Attila út 35.) alatti házban az úgynevezett „Vágó-házban” élt egészen 1939-ben bekövetkezett haláláig, hanem a kép tartalma miatt is.

A festmény ugyanis egy fentebbi perspektívából, budavári kilátásból festette meg a Tabánt, a Naphegyet és a Gellérthegyet is magába ölelő festményét. Egykori otthonának - a Vágó-fivérek által tervezett hatemeletes társasház – tetőteraszát a Művésztársaság című festményből ismerhetjük, amelyen a művész a hangulatos és fényűző tetőkertet festette meg.

A medencés, tetőkertes hatemeletes ház csodás kilátást nyújtott a festő számára.

Vaszary János (1867–1939) a 20. századi magyar művészet egyik legsokoldalúbb alakja volt. Az akkor kevésbé megértett művészetét ma már nagyra értékeljük.
(...) a megváltozott városi térben a klaszszikus, reneszánsz és barokk paloták mint idejétmúlt anakronizmusok bámulnak az autókra, gépomnibuszokra (...) a bulvárok megszázszorosodott forgalma mindenkit gyors új ritmusra kényszerít, ha akarja, hanem — a tömegek átformálódnak igényeikben, táncaikban, sportolásukban...
- idézik a róla írtakat az 1930-as Ernst Múzeumi kiállítás katalógusának bevezetőjéből.

Az élet ma sebesebben rohan és zajlik, mint a középkorban vagy — 1914-ben, és a művészet szinte képtelen ezt az iramot oly gyorsan követni és formailag kifejezni. Az élet már megelőzi a művészi formát. New York és Detroit felhőkarcolói és mamutpalotái, mint a túlzsúfoltság megoldása, tisztán szükségszerűségek, mérnöki konstrukciók, melyeknek csak keresztmetszeteik vannak külső kiképzés nélkül: vas és beton. A kép és szobor sorsa jobb ebben az ütemben: egyelőre csak a nagy eltávolodást lehet lemérni attól az esztétikától, mely Hammurabitól, a fáraó-dinasztiákon, Periklész korán, a Medicieken keresztül napjainkig élt. Amennyire különbözik formakiképzésben egy Rolls-Royce- vagy Levassor-autó Amenofisz hordszékétől, éppen úgy megváltozott művészi élményünk. A verseny tehát áll, de megállás nincs. Nemzeti létünk attól függ, hogy menynyire tudjuk felvértezni kultúrával. És itt nemcsak a védettekről van szó, hanem a nagy, sokrétegű társadalomról: mert hiába a szellem megnyilatkozása, ha nincs, aki befogadja, hiába a remekmű, ha nincs megértő közönsége. A felvilágosító munka mindenki érdekében történik. Tán megkönnyezzük Homérosz hexametereit és Mürón plasztikáját, Paestum oszlopait és az Olimposz csodálatos istenségeit, mert azt hittük, örökre szívünkbe zártuk, — de a mi napunk másutt kel fel és ragyogó sugarai más színű szivárvánnyal kötik össze a földet az éggel.
– fogalmazta meg ars poetica-ját maga Vaszary 1927-ben Pesti Napló március 13-i számában.

De Vaszary János budavári kötődése nem csak otthona kapcsán és a festményein érhető tetten, hanem a mában, művészeti hagyatékának ápolásában is jelen van. Ugyanis a Magyar Nemzeti Galéria mindig is élen járt Vaszary János munkásságának bemutatásában. A háború utáni első gyűjteményes kiállítása is itt volt, 1961-ben. A 2007-ben megrendezett nagyszabású kiállítása és az akkor megjelent katalógus az életmű minden korábbinál teljesebb feldolgozását eredményezte. Vaszary János sokszínű festészetét mutatta be az MNG 2022-ben a Vaszary. Az ismeretlen ismerős című tárlatával, amelyen mintegy 70 műből 24 teljesen ismeretlen festményt mutattak be a nagyközönség számára.
A modern humanista és tanítómester sokrétű igényével kezelte, s irányította növendékeit. Előadásaiban a művészet kérdéseinek megvilágításához a zene, irodalom és tudomány analóg kérdéseivel gyakran vont párhuzamot, hogy a tárgyra vonatkozó megjegyzése minél gazdagabb és világosabb legyen tanítványai előtt. (…) Tanterembe léptekor minden növendéke érezte, hogy egy nagy művész és nagy pedagógus lép elébük, s érezte, hogy az küldetésének teljes felelősségével van jelen növendékei közt. Modorában volt valami hűvös és tartózkodó, és valami rendkívüli gyöngédség. Mindenkivel szemben figyelmes és figyelmet keltő volt.
- nyilatkozta róla egykori tanítványa, Hincz Gyula (1904-1986). S noha politikai okokból ugyan eltávolították a tanári katedráról, ennek ellenére hireteln bekövetkező halálakor, 1939-ben egy a kritikusok és hozzáértők által ünnepelt, nemzetközi sikereket is elérő festőként hunyt el itt az Attila úti házában...

Ma, ezen a fáradt június végi napon, a nyár közepe felé közeledve három képpár által mutatjuk be kedves olvasóinknak az emberi élet mulandóságát és az ember által teremtett értékek, alkotások mozdulatlanságát. Mert míg az emberi élet törékeny, történelmi távlatokból illékonynak, egy pillanatnak tekinthető hamis tündöklés, addig az ugyanazon ember által megvalósított alkotás, értékteremtés - legyenek azok épületek, szobrok, festmények, versek, regények vagy tárcák - az örökkévalóságnak készülnek.

"Nagy volt a nyüzsgés tegnap a Hiltonban rendezett fogadáson... A díszvendég persze a világsztár volt: Tony Curtis, aki ezúttal Michelle-t egészen fiatal és kimondottan gyönyörű barátnőjét, meg hat gyermekének egyikét, a színésznő Kellyt is magával hozta." - írták 1988. júniusában az Esti Hírlap hasábjain, a hollywoodi színészlegenda hazalátogatásának alkalmával, aki őszintén vallotta magáénak ősei magyar-zsidó gyökereit. Ekkor mesélte el, hogy a magyar nyelvet gyermekkorában valami varázslatnak, mély titkok hordozójának hitte, amit csak az ő szorosabb környezete, szülei és testvérei ismertek. A 100 éve született színészlegendára emlékezünk.

Ady budai dorbézolásai alatt a krisztinavárosi Philadelphiába vagy az Alkotás úti Délivasút Kávéházba járt. Előbbibe barátja, Szabó Dezső invitálására jött, s a költő meg is szerette a Horváth-kert melletti kávéházat. De más is kötötte ide, az I. kerülethez az egyik legnagyobb magyar költőt. Nézzék csak!