Kilátás a festő műterméből: egy Vaszary-festmény margójára
Vaszary János (1867-1939) a XX. századi magyar festészet „ezerarcú” mestere, aki igazi modern, európai látásmódjával nem csak a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, hanem az impresszionizmus, az expresszionizmus, illetve az art deco stílusában is maradandót, „ércnél maradandóbbat” alkotott. Most Pécsi Sándor (1922-1972) kétszeres Kossuth-díjas színművész gyűjteményéből került elő egy festmény Kilátás a festő műterméből címmel egy aukció erejéig, amely az egykori "látkép" miatt igen kedves a szívünknek.
Nemcsak azért, mert a festőművész egykor itt, az Attila körút 2. szám (ma Attila út 35.) alatti házban az úgynevezett „Vágó-házban” élt egészen 1939-ben bekövetkezett haláláig, hanem a kép tartalma miatt is.
A festmény ugyanis egy fentebbi perspektívából, budavári kilátásból festette meg a Tabánt, a Naphegyet és a Gellérthegyet is magába ölelő festményét. Egykori otthonának - a Vágó-fivérek által tervezett hatemeletes társasház – tetőteraszát a Művésztársaság című festményből ismerhetjük, amelyen a művész a hangulatos és fényűző tetőkertet festette meg.
A medencés, tetőkertes hatemeletes ház csodás kilátást nyújtott a festő számára.
Vaszary János (1867–1939) a 20. századi magyar művészet egyik legsokoldalúbb alakja volt. Az akkor kevésbé megértett művészetét ma már nagyra értékeljük.
(...) a megváltozott városi térben a klaszszikus, reneszánsz és barokk paloták mint idejétmúlt anakronizmusok bámulnak az autókra, gépomnibuszokra (...) a bulvárok megszázszorosodott forgalma mindenkit gyors új ritmusra kényszerít, ha akarja, hanem — a tömegek átformálódnak igényeikben, táncaikban, sportolásukban...
- idézik a róla írtakat az 1930-as Ernst Múzeumi kiállítás katalógusának bevezetőjéből.
Az élet ma sebesebben rohan és zajlik, mint a középkorban vagy — 1914-ben, és a művészet szinte képtelen ezt az iramot oly gyorsan követni és formailag kifejezni. Az élet már megelőzi a művészi formát. New York és Detroit felhőkarcolói és mamutpalotái, mint a túlzsúfoltság megoldása, tisztán szükségszerűségek, mérnöki konstrukciók, melyeknek csak keresztmetszeteik vannak külső kiképzés nélkül: vas és beton. A kép és szobor sorsa jobb ebben az ütemben: egyelőre csak a nagy eltávolodást lehet lemérni attól az esztétikától, mely Hammurabitól, a fáraó-dinasztiákon, Periklész korán, a Medicieken keresztül napjainkig élt. Amennyire különbözik formakiképzésben egy Rolls-Royce- vagy Levassor-autó Amenofisz hordszékétől, éppen úgy megváltozott művészi élményünk. A verseny tehát áll, de megállás nincs. Nemzeti létünk attól függ, hogy menynyire tudjuk felvértezni kultúrával. És itt nemcsak a védettekről van szó, hanem a nagy, sokrétegű társadalomról: mert hiába a szellem megnyilatkozása, ha nincs, aki befogadja, hiába a remekmű, ha nincs megértő közönsége. A felvilágosító munka mindenki érdekében történik. Tán megkönnyezzük Homérosz hexametereit és Mürón plasztikáját, Paestum oszlopait és az Olimposz csodálatos istenségeit, mert azt hittük, örökre szívünkbe zártuk, — de a mi napunk másutt kel fel és ragyogó sugarai más színű szivárvánnyal kötik össze a földet az éggel.
– fogalmazta meg ars poetica-ját maga Vaszary 1927-ben Pesti Napló március 13-i számában.
De Vaszary János budavári kötődése nem csak otthona kapcsán és a festményein érhető tetten, hanem a mában, művészeti hagyatékának ápolásában is jelen van. Ugyanis a Magyar Nemzeti Galéria mindig is élen járt Vaszary János munkásságának bemutatásában. A háború utáni első gyűjteményes kiállítása is itt volt, 1961-ben. A 2007-ben megrendezett nagyszabású kiállítása és az akkor megjelent katalógus az életmű minden korábbinál teljesebb feldolgozását eredményezte. Vaszary János sokszínű festészetét mutatta be az MNG 2022-ben a Vaszary. Az ismeretlen ismerős című tárlatával, amelyen mintegy 70 műből 24 teljesen ismeretlen festményt mutattak be a nagyközönség számára.
A modern humanista és tanítómester sokrétű igényével kezelte, s irányította növendékeit. Előadásaiban a művészet kérdéseinek megvilágításához a zene, irodalom és tudomány analóg kérdéseivel gyakran vont párhuzamot, hogy a tárgyra vonatkozó megjegyzése minél gazdagabb és világosabb legyen tanítványai előtt. (…) Tanterembe léptekor minden növendéke érezte, hogy egy nagy művész és nagy pedagógus lép elébük, s érezte, hogy az küldetésének teljes felelősségével van jelen növendékei közt. Modorában volt valami hűvös és tartózkodó, és valami rendkívüli gyöngédség. Mindenkivel szemben figyelmes és figyelmet keltő volt.
- nyilatkozta róla egykori tanítványa, Hincz Gyula (1904-1986). S noha politikai okokból ugyan eltávolították a tanári katedráról, ennek ellenére hireteln bekövetkező halálakor, 1939-ben egy a kritikusok és hozzáértők által ünnepelt, nemzetközi sikereket is elérő festőként hunyt el itt az Attila úti házában...
Ilyenkor augusztus elején még a strandok medencéibe, a Balaton hűs hullámaiba vagy a tenger sós vizébe vágyakozunk, de az andalító nyári szellő ölelése, s a fényektől lüktető, kivilágított esti égbolt már jelzi: csillagfordulás lesz megint. Hamarosan ránk kacsintanak a domboldalon, a tőkék között megbújó, napfény-hizlalta szőlőszemek, de még itt a pillanat, amit meg kell élni: ezt kell, a mostot kell megélni! S az augusztusi szellő csiklandó simogatása is azt üzeni - mit üzeni? egyenesen rikoltozza -, hogy az emberi élet minden viszontagság ellenére mégiscsak szép. Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940. július 21-én megírt költeményével köszöntjük a nyár utolsó hónapját.
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
