Az eddigi budavári nyár abban különbözött minden eddigitől, hogy a helyi rendezvényszervezők olyan kulturális programokat hirdettek a Budavári Palota különböző színtereire, amelyek - a szokásos nyári turistadömping mellett - végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között a budavári kertmozi, ami egy igazi sikertörténet és most úgy tűnik, hogy folytatódni fog.
![Művészetrajongó borkedvelők figyelem: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/669fdf9a3a6575feccff7f24_borszerda.jpg)
A több mint tíz éve tartó programsorozat soron következő rendezvénye az Európai mesterek fantázianevet kapta. A népszerű eseménysorozat történetében idei újdonság, hogy a felkért hazai neves borászatok mellé minden alkalommal csatlakozik egy natúr borászat is az adott tájegységből. Számunkra mindig az emeleti terasz jelenti a legnagyobb élményt, amit immáron nem csak a Borszerdák alkalmával, hanem a múzeumi hétköznapokon is megcsodálhatunk.
![„A nyár az én szerelmem, érte égek…” – írta gyönyörű versében Kosztolányi](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/669e7eda308fa9f8f4fcffd6_kosztolanyi_starnd_fokep.jpg)
Éppen százhúsz évvel ezelőtt, 1904 nyarán született meg a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb mesterének tollából a Nyár című szonett, amely a Logodi utca egykori lakójának szerelmes ódája a legmelegebb évszakhoz, a nyárhoz.
![„Izzó vastrónon őt elégetétek” - ezen a napon végezték ki a nemest, aki parasztfelkelést vezetett](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/669bcb2e5607eef94df110bd_dozsa_gyorgy.jpg)
1470-ben a makfalvi Dósa-család sarjaként a székelyföldi Dálnokon látta meg a napvilágot Dózsa György, akit Bakócz Tamás esztergomi érsek a kereszteshadak vezérévé nevezett ki. Dózsa azonban végül a parasztsereg élén nem a balkáni törökök ellen, hanem saját urai ellen vezette hadait. Ma 510 éve halt kínhalált a lázadó seregek élére állt egykori végvári vitéz.
![Versbe rejtett obszcén poénnal üzent Kosztolányi Dezső legjobb barátjának, Karinthy Frigyesnek](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/669a299cb3789cb87b72e999_kosztolanyi_karinthy.jpg)
A magyar irodalomtörténet talán legszórakoztatóbb kapcsolata volt a két bohém budai zsúrpubi, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes legendás, elválaszthatatlan barátsága. Még a Négyesi-féle szemináriumokon kötöttek örök barátságot, s onnantól kezdve folyamatosan ugratták és megtréfálták egymást. A Nyár, nyár, nyár című költemény is ennek az élcelődésfolyamnak az egyik, s talán legviccesebb mementója.
![Mi volt az a kurtakocsma? És volt-e ilyen Budán?](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6697aea77ddce4a85040d5e6_tabani_kurta.jpg)
Történészek jól tudják, hogy a Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című versből ismert kurtakocsma nem csupán egy szellemes költői alliteráció, hanem a magyar vendéglátástörténet egykori időszakos italmérését jelenti. Kurtakocsmán elődeink a csak rövidített - tehát nem egész évre szóló - italmérési engedéllyel rendelkező, hanem megkurtított, időszakosan működtethető kocsmákat értették.
![A Budavári Palotanegyed is helyet kapott az európai történelmi uralkodói központokat tömörítő szervezetben](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6696e236c635bfc25ab84247_budavari_palotanegyed.jpg)
A napokban érkezett a hír, hogy az elmúlt években a Nemzeti Hauszmann Program keretében megújuló Budavári Palotanegyed is tagja lett a legnevesebb uralkodói központokat tömörítő European Royal Residences elnevezésű szervezetnek
![A színészdinasztia, akiknél eredeti Munkácsy-festmények lógtak a nappaliban](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6693d865f546a7ac2f930153_latyik.png)
A magyar közélet legnevesebb színészdinasztiája kétségtelenül a Latabár-família volt. Már az 1830-as években játszottak Latabárok a magyar színpadokon,ugyanis Latabár Endre (1811-1873) miskolci színigazgató és színésznő felesége, Török Mária (1822-1895) voltak a színészdinasztia alapítói, de ma is mulattatja a közönséget a család legfiatalabb színész tagja, ifj. Latabár Kálmán fia, Latabár Árpád (1963).
![Éppen 35 éve látogatott hazánkba, George W. H. Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/66928114cf91180dd15e410d_bush.jpg)
Óriási jelentősége volt akkor, hogy az amerikai elnök Magyarországra érkezett. Ő volt az, aki a hidegháború végén és a kommunizmus bukása után megfogalmazta az Új Világrend politikáját, amely azóta is meghatározza az Egyesült Államok nemzetközi színtéren betöltött szerepét. George W. H. Bush a magyarok barátja volt, akinek tevékenysége kedvezően befolyásolta hazánk sorsát.
![Tanulj meg fiacskám komédiázni! – ezen a napon született a slágerkirály, Zerkovitz Béla](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/668ff0f3055cce7d654e5280_zerkovitz_fokep.jpg)
"Ha egyáltalán lehet beszélni különleges budapesti utcai költészetről, ennek a költészetnek Zerkovitz volt a klasszikusa." – írta róla a költő, Ady Endre.
![Művészetrajongó borkedvelők figyelem: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/669fdf9a3a6575feccff7f24_borszerda.jpg)
A több mint tíz éve tartó programsorozat soron következő rendezvénye az Európai mesterek fantázianevet kapta. A népszerű eseménysorozat történetében idei újdonság, hogy a felkért hazai neves borászatok mellé minden alkalommal csatlakozik egy natúr borászat is az adott tájegységből. Számunkra mindig az emeleti terasz jelenti a legnagyobb élményt, amit immáron nem csak a Borszerdák alkalmával, hanem a múzeumi hétköznapokon is megcsodálhatunk.
![Szuper boros program vasárnapra: Babarczi-borkóstoló a magyar-skót meccs előtt a Várban!](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6676eee60f619b68faac9b87_wineup_borkostolo.jpg)
Június 23-án, azaz holnap a Magyarország-Skócia meccs előtt a pannonhalmi borvidék egyik legjobb borászata, a Babarczi Szőlőbirtok és Pince borait kóstolhatja meg a Budavári Palotában található Szent István Kávéházban. A frissítő borok kostolása mellett a pincészet borászával és tulajdonosával, Babarczi Zsuzsannával is lehet találkozni és beszélgetni a borok világáról, mindezt a magyar-skót EB-meccs előtt.
![Vasárnap este még biztosan szurkolhatunk a magyar csapatnak](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6675e373b1551079053921af_nyit%C3%B3l.jpg)
Fent a Várban is.
![Óriáskivetítőn nézheted az Eb-meccseket a Várban!](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/666ee36b3775e80811a2ef3c_eb1.jpg)
Ilyen helyszínen még biztos soha nem szurkoltál a magyar válogatottnak, úgyhogy ha még nem tudod, hol nézed a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit, ne is keresgélj tovább!
![Dankó Pista emléknap lesz a Budai Várban is](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/666b1a95baafb899e875e353_c2.jpg)
Június 15-én számos étterem, kávézó és cukrászda teraszán gondoskodik majd élő zene a vendégek szórakoztatásáról. A Dankó Pista Emléknap célja, hogy felélessze a kávéházi és éttermi cigányzene hagyományát és felhívja a figyelmet az unikális műfaj kulturális és turisztikai jelentőségére. A Budai Vár több helyszíne is csatlakozott a kezdeményezéshez.
![A Várkert Bazárban koncertezik vasárnap az Európa Kiadó](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/666374d5931559d2e201768b_ek.jpg)
Nem csak Európai parlamenti választás lesz vasárnap, hanem az Európa Kiadó ad koncertet a Várkert Bazárban
![Történelmi szőlőfajták a vártoronyban – különleges borkostóló lesz a Budavári Palotanegyedben](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/65e21448555bbbdd6d4ae3e4_pasha_torony_epiteszforum_02.jpg)
A tavalyi, Balatoni Borászok Budán címmel megrendezett négy alkalmas rendezvénysorozat sikerén felbuzdulva a szervezők idén már nagyobbat álmodtak. A magyar borászokkal történő pódiumbeszélgetés-sorozat után 2024-ben egy komplexebb boros rendezvénysorozattal várja vendégeit a Budavári Palotanegyed. Történelmi borfajták történelmi környezetben történő bemutatásával kezdődik az évad.
![Ilyen borkóstoló még nem volt a Budai Várban!](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/65df66cb909a2b9ea96d3daf_V%26W.jpg)
Ráadásul Buda legújabb boros gasztrokalandja nem is egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek.
![Sörfesztivál télen? A Várban ilyen is lesz!](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/65d70484fc060efa2a14f178_s%C3%B6rfeszt2.png)
A Serfőző szervezésében péntektől korlátlan sörkóstolás várja a folyékony kenyér kedvelőket, meg azokat, akik már nagyon élnék már a fesztiválszezont és egy kicsit előre innának a medve bőrére.
![Lencse brunch Újév első napján a Budai Várban!](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/658ef5f56cacc9a11d3d51af_lencsebrunch.jpg)
Január 1-jén általában még az is eszik lencsét, aki annyira nem hisz a babonákban. Aki sok pénzre pályázik 2024-ben, annak az Újévet érdemes a Várban indítania, ahol kapásból igen gazdaságosan lakmározhat az ilyenkor hagyományos ételből.
![Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/65095791657ef53ee6fd1560_borszerda_4.jpg)
Ha programról van szó, akkor a képzőművészet és a bor egyik legjobb párosítása a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában újra és újra megrendezésre kerülő Borszerda elnevezésű rendezvény. Az MNG legnépszerűbb eseményének számító Borszerda esteken minden szerdán más és más borászat képviselteti magát Magyarország legváltozatosabb borrégióiból. Hangulatos élőzene, kultúra és csúcsgasztronómia és persze fantasztikus panoráma. Mi kellene még? Szóval, kalandra fel!
A Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Cafe a Nemzeti Hauszmann Program célkitűzéseit szem előtt tartva, valamint kihasználva a Budavári Palotanegyed nyugati oldalának közvetlen kapcsolódását a város lakóövezetéhez, a hazai közönség számára is elérhető, vonzó célponttá kíván válni. Erről is szó esett szerdán, a Vár új ékkövének sajtóeseményén.
![Kányádi Sándorra emlékezünk egyik legszebb versével](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/667443754e5edbb8c65df90b_kanyadi.jpg)
Idén lenne 95 éves Kányádi Sándor, Kossuth-díjas magyar költő, aki 2018-ban ezen a napon távozott az élők sorából és aki éppen 30 éve írta az egyik legszebb versét Valaki jár a fák hegyén címmel. Az idei középszintű magyar érettségi műveltségi tesztjében is szerepelt belőle részlet.
![Szép katonai hagyomány éled újjá a budavári Kapisztrán téren](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6671604aaea25cd3cb6c753f_diszorseg_fortepan_01.jpg)
Valamikor régen, vasárnap délutánonként hatalmas tömegek várták a Budai Várban, hogy megnézhessék a zenével kísért őrségváltást. Most a Kapisztrán téren éled újra a hagyomány.
![Ma van az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapja](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/666eee2f10e9a8dd7022e90c_fuggetlenseg_fortepan_129855_123.jpg)
Június 16-a az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapja. Emlékezzünk mindazokra, akik életüket áldozták a nemzetért és a hazájukért! A Várban is sokan harcoltak az elnyomás ellen.
![715 évvel ezelőtt koronázták meg Károly Róbertet a budavári Nagyboldogasszony-templomban](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/666dccbc73cfe6e06f617aff_koronazas_04.jpg)
Van abban valami transzcendentálisan is különleges, hogy a Budai Várban nyolc évszázadon átívelő évfordulókról emlékezhetünk meg. Ahhoz sem férhet kétség, hogy a több száz évig koronázótemplomként funkcionáló budavári Nagyboldogasszony-templom - ismertebb nevén Mátyás-templom - számára helyet adó mai Szentháromság tér Budapest egyik legrégebbi és legszebb tere. Sőt, az egykori Pénzügyminisztérium épületének újraépítésével mára a magyar főváros igazi ékszerdoboza lett. Ezen a téren, ami sokszáz éve tér, egyszerűen szubjektívvá válik az idő…
![145 éve született az elsodort író, Szabó Dezső](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6669e0d1acf7a8926ca5c744_szd_konyvhet.jpg)
A kolozsvári születésű Szabó Dezső megítélése mindig is ellentmondásos volt, ő volt az a magyar író, akit elsodort a politika. Ő volt az, akit a kommunisták és a nyilasok is falhoz állítottak volna. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy a két világháború közötti sztáríró - akiért rajongtak az akkori fiatalok - igazi őstehetség volt. A XX. század egyik legnagyobb hatású, tragikus sorsú írójáról van szó, akit még ellenfelei sem tudtak teljesen elhallgatni, sőt sokszor még idézni is kénytelenek voltak. Rá emlékezünk.
![Lesznek olyanok, akik a hagyományainkat tovább tudják vinni – interjú Lávinger Ildikóval](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/66620bab6ee5e954e6eddb82_2.jpg)
A Budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az egyik legfontosabb feladatának a fiatalok megszólítását tekinti, és ehhez nagyon jó eszköznek bizonyult az Alpenrose táncegyüttes, ami Magyarországra olyan dolgot hozott, ami korábban nem volt. A Budai Várban, a Savoyai teraszon megrendezett Salvator Budapest Sörfesztiválon is nagy sikert arattak. Lávinger Ildikó ráadásul Budakalászon polgármesterjelöltként megméretteti magát a vasárnapi választáson is.
![A régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni - interjú Reich Tamással, az Alpenrose tánccsoport alapítójával](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6662097d6eb5dd8fecdec89f_1.jpg)
Az új és a régi táncokra is nagy szükség van, leginkább a fiatalok miatt. A tiroli parasztos táncokkal el tudunk hozzájuk is jutni. Ha a helyi németség és svábság szeretné, hogy hagyományok sokáig fennmaradjanak, akkor a régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni - mondta a Nagyon Várnak Reich Tamás táncos, koreográfus. Az Alpenrose Tanzgruppe alapítója több mint 40 éve foglalkozik nemzetiségi tánccal, Magyarországra pedig egy olyan dolgot hozott, ami korábban nem volt. A Savoyai teraszon megrendezett Salvator Budapest Sörfesztiválon is nagy sikert arattak.
![Ez történt a Budai Várban 1920. június 4-én](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/665f3b374483f07d3c7604ef_kormenet.jpg)
A Kárpátoktul le az Al-Dunáig/ Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!/ Szétszórt hajával, véres homlokával/ Áll a viharban maga a magyar./ Ha nem születtem volna is magyarnak,/ E néphez állanék ezennel én,/ Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb/ Minden népek közt a föld kerekén. – írta Petőfi. Sorait halála után több, mint hetven évvel sokan idézték. Így telt a Várban a trianoni békediktátum gyalázatos napja.
![Éppen 110 évvel ezelőtt hunyt el a Feszty-körkép névadó festője](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/665b8b7080a0ca00eb54d2da_Arpadfeszty.jpg)
Feszty Árpád (1819-1914) a Felvidéken született. Iskoláit Komáromban, Pozsonyban, majd a Budai Főreáltanodában végezte.
![Nyugágyba huppanva nézhetünk kultfilmeket a csillagos ég alatt a Várban](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6686dc41b582ffcb099681ec_nyit%C3%B32.jpg)
Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.
![Elindult itt valami, ami hiánypótló – interjú Mirmurral, a fiatalokat a Várba csábító dj-vel](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/6656e2795ab88fcbd2d90f35_2.jpg)
Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.
![Oktoberfest hangulat májusban? Simán!](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/662ff5d46afe21e7be340d0f_oktf.jpg)
A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.
![Finom ütemek nyitják meg a szezont a város felett](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/66290cc120d9d27124f34fb7_stm.jpg)
Igen-igen, a Budai Várban. Az idő most még nem a kora nyarat idézi, de jövő héten már minden adott lesz ahhoz, hogy igazán felpörögjön a rövidgatyás, délután koktélozós, aperol spriccezős, tubi szódázós, fröccsözős napsütésben fürdőzés. A Savoyai terasz pedig erre komoly felhozatallal készül: május 1-jén durrantják be a kiülős szezont. Nem is akármilyen programmal.
![Biztosítsd már most be a helyed a nyári foci-Eb-re!](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/661fa5739d4d6693c9169dea_eb.jpg)
Ne is akárhová, egyből a Budai Várba!
![A cselló nagymestere a Budai Várban - interjú Onczay Zoltánnal](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/660c4916d6fd37dbb53775e7_onczay2.jpg)
Onczay Zoltán neves magyar csellóművész nem csupán a hangszer varázslója, hanem a zene elkötelezett híve is. Számára a hangulatot a jó érzés és megfelelő környezet teszi felejthetetlenné. Ezért is találkozhat vele a Vibe & Wine közönsége ismét a Budai Várban. Az elismert művész a nagyonvar.hu-nak beszélt a rendezvénysorozat egyediségéről és arról is, mi inspirálja igazán.
![Idén is nagyágyúkat hoz a Historical Tales az Oroszlános udvarba](https://cdn.prod.website-files.com/634fbfa602ed21b83fda471d/65dcceea895242ffa6237032_HT.jpg)
Májusban az aktuális ukrán szupersztár, Korolova érkezik a Budavári Palotanegyedbe, júniusban pedig Christan Löffler társaságában jön Parra vor Cuva és Tylacine is.
Kinek ne jutna eszébe egy félelmetes ódon kastély a halloween szó hallatán? A Budai Vár ezt a hangulatot is képes hozni, a Pasha Café éppen erre készül október 28-án szombaton.
Nem is akárhogy: október 13-tól 15-ig fesztiválsörrel a kezükben gyönyörködhetnek Budapest egyik legszebb panorámájában a sörkedvelők. De még azok is, akik amúgy nem is kedvelik a sört. Eredeti Festbierek egyenesen Münchenből, bajor hangulat és dallamok, valamint Oktoberfest ajándékok várnak mindenkit a Savoyai Teraszon.