Kik érted ültek szent világszabadság – rabok a Várnegyed börtönében

Ma már tudjuk, hogy az osztrák császárság az orosz cári seregekkel összefogva erősebbnek bizonyult a magyar politikai akaratnál és az is köztudott, hogy a szabadságharc alatt és leverése után rengeteg magyar „hű kebel szakadt meg a honért”. De arról is érdemes olykor szót említeni, hogy a forradalom előtt és után hány tucat embert zártak börtönökbe az igazság kimondása miatt. Az egyik ilyen „vendéglátóhely” volt az egykori budavári József-kaszárnya, mely épületet március idusának forradalmi eseményei a magyar történelem márványtáblájára véstek.

Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek

– írta a bakonyi falvacska jobbágysorából, szlovák anyától és horvát apától született Táncsics egy helyütt. Az eredetileg takács, vagyis vászonszövő végzettségű író és politikus már felnőttfejjel végezte az iskoláit, így az egyetemet is. Tehetsége, szorgalma és igazságkeresése addig repítette, hogy a forradalmi tömeg az ő szabadságát fogalmazta meg egyik első követeléseként.

Politikai röpiratainak kiadását a hatalom általi üldöztetése külföldre száműzte, így került 1843-ban németországi kiadásra a híres Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című írása. Az ellene kiadott körözés miatt végül ő maga is külföldre kényszerült, Horvátországba szökött innen írta úgynevezett népkönyveit, amelyet a cenzorok „ismerve azt veszélyesnek s minden jó rend, s szabadság aláásójának bélyegezték”. 1847-ben végül elfogták és sajtóvétség miatt Budán bírói ítélet nélkül bebörtönözték.

Elérkezett azonban 1848. március 15-e, amikor a korabeli értelmiség a fiatalokkal összefogva arra kényszerült a túlságosan magabiztos és meglehetősen gőgös hatalommal szemben, hogy szinte egy emberként álljon ki jogai érvényesítése mellett.

Budára, a Helytartótanácsba! Nyittassuk meg Táncsics börtönét!

- kiáltotta szinte egy emberként a pesti forradalmi tömeg és meg is indult a Várba.

A Nemzeti Múzeumnál megtartott nagygyűlés a több tízezressé duzzadt tömeg átvonult Budára, ahol kikényszerítették a Helytartótanácstól a 12 pontban megfogalmazott követeléseik kihirdetését, valamint a budavári börtönben raboskodó Táncsics szabadon bocsátását. Követeléseik 11. pontja ugyanis éppen a polikai foglyok szabadon bocsátása volt.

A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak

- hangzott a proklamációként kinyomtatott követelés. Nos, nem véletlenül, hiszen számos magyar hazafi cellája priccsén várta a szabadulást.

‍

Táncsics állítólag annyira kimerült volt a jeles napon, hogy már a hintóban elaludt és Jókaiék az ünnepi Bánk Bán előadásra sem tudták magukkal vinni.

‍

A Várnegyed polgárvárosának északkeleti részén, a Mátyás-templomtól lefelé vezető utca, a Fortuna utca és a Babits-sétány között a Bécsi kapu térig lejtő utca rejtette az egykori börtönt. Ez a középkorban a Szombat, illetve Zsidó utca nevet viselte, majd a József-bástyáról Joseph Gasse-nak, később Bécsi kapu utcának, 1874-től pedig Werbőczynek, végül 1948-tól pedig - annak leghíresebb foglyáról „keresztelve” - Táncsics Mihály utcának nevezték. Az utca közepénél áll az egykori József-kaszárnya épülete, amelynek földszinti szobájában – a bedeszkázott ablakok mögött - tartották fogva „Stáncsicsot”. A kaszárnyában egyébként a szabadságharc után néhány kivégzést is feljegyeztek, azonban azt kevesen tudják, hogy az épület foglyaiból egy komolyabb történelmi, reformkori arcképcsarnok lenne megfesthető. Cikkünkkel elsősorban az ő emléküknek áldozunk.

Itt ült ugyanis többek között „a nemzet atyjaként” emlegetett Kossuth Lajos is, amiről még emléktábla is tanúskodik, valamint még számos olyan reformpolitikus, akiknek elhallgattatása érdekében a hatalom nem riadt vissza a bebörtönzéstől sem.

‍

‍

Kossuth, akit négy év szabadságvesztésre ítéltek, 1837 májusától 1840 májusáig ült itt börtönben. Ő még szerencsésebb, mert neki még jutott – Táncsics mellett - az épület falán külön emléktábla.

De itt raboskodott az árvízi hajósként is ismert erdélyi arisztokrata, báró Wesselényi Miklós. A „sibói bölényt” 1835 elején előbb az erdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta sajtóvétség vádjával, egészen pontosan az országgyűlési napló nyomtatása és terjesztése, valamint egy a kormányt bíráló filippikája, 1834-ben a megyegyűlésen elmondott vádbeszéde miatt. A perben egyébként a magyar himnusz szerzője, Kölcsey Ferenc volt a védője.

‍

Végül három év börtönbüntetésre ítélték, amelynek letöltését itt a Budai Várban kezdte meg. A látása elvesztésével viaskodó Wesselényit két hónap után egy morvaországi szanatóriumba engedték. A börtönben történő megvakulása tehát csupán legendárium, vakságát egyik szemén egy kifejlődő szürkehályog, másikon egy idegsorvadás okozta. Gräfenbergből 1843-ban tért haza, majd Kolozs vármegye alispánjaként élt Zsibón. 1848-ban már vakon ugyan, de még kimondatta a kolozsvári országgyűléssel - a 12 pont egy másik, egész pontosan annak 12. követelését - Erdély és Magyarország unióját. Igaz, ezután a már jól ismert morvaországi szanatóriumába menekült vissza, végül tüdőgyulladásban Pesten halt meg 1850 áprilisában.

Batthyány Lajost, a tragikus sorsú magyar miniszterelnököt 1849. január 8-án fogták el a pesti oldalon található Károlyi-palotában. Először őt is ide, a budavári József-kaszárnyába szállították, s tartották fogva kihallgatás céljából. Itt ugyan nem sok időt töltött, mert a magyar seregek közeledtével átszállították Pozsonyba, Laibachba, majd Olmützbe. A magyarok első szabadon választott miniszterelnökét egy nyilvánvalóan koncepciós perben ítélték végül halálra, amelynek eredményeként a pesti Újépület (Neugebäude) udvarán, a mai Szabadságtéren lőtték agyon. Emlékét a Batthyány-örökmécses őrzi örök mementóként az utókor számára.

‍

De itt raboskodott Czuczor Gergely magyar bencés szerzetes, költő, nyelvtudós, a győri bencés Jedlik Ányos természettudós unokatestvére is.

1848 december 21-én jelent meg Riadója Kossuth Hírlapjában, ami miatt a császári seregek 1849. január 18-án elfogták és várfogságra ítélték, amelyet budai fogságra enyhitettek. Itt ült tehát ő is egészen május 21-ig, amikor is a magyar seregek előretörése és Buda elfoglalása után kiszabadult. Egy rövid tihanyi lábadozás után a pesti cellájából Haynau 1850. február 15-én először az Újépületbe, majd újra Budára, végül Bécsbe, majd áprilisban Kufsteinba szállíttatta. 1851. májusában uralkodói kegyelemmel szabadult, végül másfél évtizedre rá, 1866. szeptemberében halt meg Pesten kolerában.

‍

De nem Czuczor volt az egyetlen író, aki itt töltötte büntetését. Jókai Mór rabosítása egy 1863-ban - az általa alapított és főszerkesztett A Hon című lapban - megjelent írás miatt történt.

1863. február 6-án gróf Zichy Nándor „Alapkérdéseink” című publicisztikájában élesen bírálta a Schmerling-féle kormányzatot. A korabeli törvények alapján azonban nem csak őt vonták felelősségre. A „közcsendháborítás” vádjával bíróság elé állított írót és főszerkesztőt jogerősen félévre letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Jókai 1863. április 23-án vonult be „börtönébe”, ami sokkal inkább hasonlított egy budavári panzióra, mint valódi börtönre. Többek között túrázni járt a budai hegyekbe, feleségével találkozhatott és vacsorázhatott a Svábhegyen, s ezek mellett még az íráson kivüli kedvtelésének, a fafaragásnak is áldozhatott. Jókai végül uralkodói kegyelemmel - alig egy hónap után - május 24-én szabadult.

‍

Ugye, hogy milyen sokan élvezhették a Vár „vendégszeretetét”?

‍