2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

A Krisztinaváros egykori lakóját, a vers-és prózaírás egyik legnagyobb magyar mesterét is megidézte a tél. Kosztolányi Dezső (1885-1936), aki életének hosszú évein keresztül volt a Logodi utca lakója így írt a téli alkonyatról 1907 telén.

Éppen 80 éve 1944. december végén lendültek támadásba a Magyarországot elfoglaló szovjet csapatok a főváros bekerítésére, 23-án elfoglalták Bicskét, majd másnap Budakeszit, amellyel szabaddá vált az útjuk Budapest irányába, így még Szenteste ostrom alá vették a magyar fővárost. Miközben a főpolgármester, a nyilasok és családtagjaik egy része, valamint a Gestapo tagjai elhagyták a várost, addig a férfiak zsúfolásig telt légópincékbe menekítették le szeretteiket, ahol az emberek rettegve, nélkülözve, éhen-szomjan, egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a kegyetlen és kíméletlen ostromot.

A Zsolnai Hédiként híressé vált Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő, színésznő volt az első igazi magyar sanzonénekesnő. Az iskola mellett Lakner bácsi színházában tanult, tőle kapta művésznevét is. 1935-ben, alig 10 évesen már filmszerepet kapott az Édes mostoha című mozifilmben. Az első magyar sanzonett 100 éve született és napra pontosan húsz éve búcsúzott el a földi világtól. Néhány általa énekelt sanzont is megidézve emlékezünk most cikkünkkel rá.

Az egykor a Várkerületben élő és alkotó Gyurkovics Tibor (1931–2008) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, nem mellesleg Budavár díszpolgára éppen ezen a napon született és mintegy másfél évtizede hagyta itt a földi világot. Rá emlékezünk.

1894. december 17-én jelent meg először a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új idők, amely a legnagyobb szépirodalmi hetilappá vált. A lap szellemisége elsősorban a két világháború között uralkodó reformkonzervatív irodalmi törekvéseknek felelt meg, azonban a szerkesztőség ajtaja minden tehetség előtt nyitva állt Márai Sándortól Szabó Magdán át egészen Radnóti Miklósig.

A több mint hétmillió főt számláló sztálini Vörös Hadsereg 1944. végére nem csak a Szovjetunió területeit foglalta vissza, de megindult a vele hadban álló német szövetséges államok területeinek meghódítására, így többek között Magyarországra is. Ennek hatására 1944. decemberében megkezdődött az állami vagyon nyugatra szállítása, s mire a szovjet csapatok elérték a fővárost, hazánk nemzeti kincsei már egy felső-ausztriai falu kolostorának kriptájában lapultak.

Gróf Széchenyi István (1791-1860) fia, a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyletet is megalapító Széchenyi Ödön (1839-1922) francia példa alapján álmodta meg a Budavári Siklót, aki párizsi útja során találkozott az Eiffel-torony gőzhajtású felvonójával. de az ötletet, hogy a Várhegy Dunára nyíló lejtőréje siklóvasút épüljön, feltehetően az akkor már működő lyoni Funiculaire de la rue Terme ihlette. Az UNESCO Világörökségi listáján is szereplő, ingajelleggel egymást váltó, Margit és Gellért névre keresztelt két kocsi ma is meghatározza Budapest látképét.

1941-ben írta meg az év minden hónapját rímekkel köszöntő Naptárat, amelyet egy évre rá jelentetett meg a Hungária Nyomda és Könyvkiadó Vállalat Lengyel Lajos (1904-1978) grafikusnak, mint felelős kiadónak és a nyomda igazgatójának, vitéz Bánó Lehelnek (1881-1945) köszönhetően.

A Savoyai Teraszon télen is különleges rendezvényekkel várják a vendégeket. Annyi a változás, hogy ezúttal forró italokkal és korcsolyapályával egészül ki a már jól ismert zenei rendezvények kínálata. Már most csütörtökön is lesz rendezvény az Erasmus Life szervezésében Castle Ice Skating & Grooves néven.
Kik azok a "magyar Habsburgok"? Milyen szerepet játszott István nádor 1848 márciusában? Milyen feladatai voltak 1848 nyarán? Miért tekintette mindkét fél árulónak? Mi lett a sorsa a későbbiekben? Ezekre a kérdésekre mind választ kapott a közönség március 13-án este a budavári Szent István Kávéházban rendezett Rubicon-esten.
A Budai Várnegyed alatti 10 kilométeres barlangrendszer legalább annyi történelmi érdekességet, izgalmat és látványosságot rejt, mint a felszín. Ezeket az alagutakat már a középkorban is használtak bortermelésre, de ostromkor szintén hasznos volt. A Sziklakórháznak itt fontos szerepe volt sürgősségi létesítményként a második világháborúban és az 1956-os forradalom során is. A hidegháború alatt atombunkerré fejlesztették, és szigorúan titkos volt egészen 2002-ig. Megmutatjuk, hogy néz ki most.

Immáron negyedik alkalommal hirdetik meg a tabáni Döbrentei utcai kultúrházba az úgynevezett Nagy Bolhapiacot. Tapasztalatból írjuk, hogy itt aztán tényleg mindent megtalál az ember, a Herendi porcelántól a régi art deco lámpáig, az eredeti retro plakátoktól a gyermekjátékokig, a régi és új könyvektől az új és használt ruhákig és még sorolhatnánk. Szóval, most szombaton ismét bolhapiac a Tabánban!

Az 1526. évi török hadjáratról és annak következményeiről szóló előadást a téma legkiválóbb szakértője, Dr. Fodor Pál, Széchenyi-díjas történész, turkológus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának címzetes főigazgatója, a Történettudományi Intézet kutatóprofesszora tartotta a budavári Szent István Kávéházban.

A Vízkereszttől kezdődő farsangi időszak hamvazószerdáig tart. Így 2023-ban a farsangi szezon január 6-án kezdődött és egészen február 23-ig, vagyis jövő csütörtökig tart. Február 19-én, tehát most vasárnap reggel 9 órától farsangi programokkal várják a családokat a Márai Sándor Művelődési Házban.

2023 első nagyszabású Дeva koncertjén a közönség egy különleges koncertműsorra számíthat február 24-én, a Várkert Bazárban. Az új dalok mellett a megszokott Дeva számok is másképp, átdolgozva szólalnak majd meg.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Mécs László (1895-1978) premontrei szerzetesként írta verseit, s a két világháború között valódi „sztárturnékat” tartott határon innen és túl. Előadásain, felolvasóestjein a csilláron is lógtak, a hazai mellett főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki fiatalság között volt rendkívül népszerű. Már-már idolként tisztelték, valósággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival. Most egyik legszebb versével köszöntjük az édesanyákat.

Két nagyon hasonló költemény két XX. századi magyar költőgéniusztól. Az egyik Tóth Árpád, aki a szépség zsoldosa volt, míg a másik a szenvedélyek költője, Szabó Lőrinc. Mindkét lírikus kapcsolható valamennyire a Várhoz. Az egyik itt élt a mai Táncsics Mihály utca 13. számú ház első emeletén, míg a másik szenvedélyesen szerette a Budát, illetve a Várnegyedet, „mikor a szemem lehúnyom, egyszerre Buda, egész Buda köröttem muzsikál” – írta egyik versében. Cikkünk címét a két impresszionista vers hasonlósága ihlette.

Éppen 1901. május elsején született a XX. századi egyik legnagyobb magyar írója, Szerb Antal. Noha a költők, írók szerelmi életének ismerete fontos az irodalmi művek keletkezése, illetve megértése szempontjából, ennek ellenére Szerb Antal életrajzából mintha szemérmesen hiányoznának múzsái és szerelmei. Sokszor szinte üresen maradtak ezek a lapok. Olvasóink megszokhatták, hogy időről időre újabb és újabb cikkekben publikáljuk Szerb Antal múzsáit. Alábbi írásunkban egy újabb hiátust szeretnénk – a műfaji korlátokat még éppen szem előtt tartva - némileg pótolni, az ifjú Szerb Antal plátói szerelmének bemutatásával. A valóságban Ő volt Violaine!

Az éppen ma 1045 éve, 980. április 23-án Velencében született bencés szerzetes egyben első királyunk, Szent István fiának, Szent Imre hercegnek a nevelője is volt. Az 1083-ban, I. László király kezdeményezésére szentté avatott püspök vértanúságának helyét, az egykori Kelen-hegyet később róla, Szent Gellért hegyének nevezték el, az ezen létrejött - részben elsőkerületi – városrész pedig a Gellérthegy nevet viseli. A csanádi püspöki széket betöltő szerzetes életéről a későbbi korokban több legenda is született.

A Budai Vár tövében, a Mikó utca-Logodi utca sarkán álló ház egykori lakója néhány lépésre lakott a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomtól. Bizonyára sokszor szemtanúja lehetett az ünnepi menetnek, amely ilyenkor indult meg a Roham utca felé, majd az Alagút utcán tért vissza. Az idén április 11-én éppen 125 éve született Márai Sándor alábbi verse több mint száz évvel ezelőtt, csupán 22 éves korában jelent meg a Kassai Naplóban.

Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.

A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.

Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.

Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.
Dallamos deep house és progresszív partival indul a 2023-as szezon az ország egyik legszebb táncparkettjén, a Halászbástyán. A Vár ikonikus helyszínére márciusban ezúttal Roy Rosenfeld érkezik, akit a műfaj kedvelői már jól ismernek.
A tizennégy karátos autó tizenkét dallal kísért groteszk kalandjain szórakozhat a közönség január 28-án. Az előadás a TRIP koncertszínházi sorozatának egyik szenzációja, a kulcsjeleneteihez a Budapest Bár zenészei és a dalszerzője írták a dalokat.
A Savoyai terasz a Budai Vár egyik legszebb része, ahol nem csak nyáron pezseg az élet.

Tegnap este a folyómentő teherautó című film akadálymentesített verziójának levetítésének adott otthont a Szent István Kávéház, amelyet a Narradívák csapatának köszönhetően hallás- és látássérültek is élvezhettek.