A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

Feszty Árpád (1819-1914) a Felvidéken született. Iskoláit Komáromban, Pozsonyban, majd a Budai Főreáltanodában végezte.

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

Éppen ma 50 éve, 1974. május 28-án hagyta itt a földi világot Sztehlo Gábor, akinek áldozatos munkásságáról nem lehet elégszer írni és beszélni, különösen gyermeknap után. Közel kétezer gyermek életét próbálta szívvel-lélekkel, emberséggel szebbé tenni, egy aljas és embertelen világban, "mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek". Budavár-tematikus honlapunkon érintőlegesen már többször megemlékeztünk az evangélikus lelkész munkásságáról. Most egy cikkel ismét megtesszük, mert a jó emberekre emlékezni kell!

Az első gyermeknapot 1857 nyarán, június második vasárnapján tartották az Amerikai Egyesült Államokban és egy bizonyos Dr. Charles Leonard nevéhez fűződik, aki unitárius lelkészként eldöntötte, hogy egy egész napot fog áldozni különleges istentiszteletek formájában a gyermekek megünneplésének Massachusetts város Chelsea nevű negyedében. A rendhagyó ünnepet először Rózsák napjának, majd Virágnapnak, végül Gyermeknapnak nevezték el. De mi a helyzet a magyarországi gyermeknappal? Cikkünkben ennek próbáltunk utánajárni.

„Miénk a Vár, tiétek a lekvár!” – mondhatnák viccesen a Budai Várnegyedbe látogató gyerekek május 26-án, azaz most vasárnap délelőtt 10-órától egészen 17 óráig -. Ugyanis, ahogy minden évben, úgy idén is egész napos ingyenes programokkal várja a magyar családokat gyermeknap alkalmából a Nemzeti Hauszmann Program keretében már helyreállított történelmi helyszíneken, a Budavári Palotanegyedben.

175 éve történt, hogy a szabadságharc során Görgey Artúr (1818-1916) ezen a napon foglalta vissza - május 4-től tartó, háromhetes ostrom után - Buda várát. 1992 óta ez a nap a Magyar Honvédelem Napja.
Kozák Lajos a két világháború között az egyik legelismertebb, legfoglalkoztatóbbak fotográfus volt. 1934-ben készült fényképe ma már szinte érthetetlen a mai fiatalok számára. Egy letűnt világ mára eltűnt játékát örökítette meg az örökkévalóságnak, a karikázást. A világ egyik legszebb helyén.

A Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Savoyai Terasz rendezésében kap helyet a Várban első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Május 17-én eldördül a startpisztoly.

1995. május 14-én halt meg József Attila utolsó szerelme, verseinek múzsája, aki egyben Illyés Gyula felesége és Szabó Lőrinc titkos szerelme is volt.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.

Jövőhéten szombaton, május 31-én ismét megrendezik a BTM Vármúzeumban a Régészet Napját, amelynek ezúttal a központi témája a mesterséges intelligenciához kapcsolódik. A Budavári Palotában található intézmény egész nap különleges programokkal, élményekkel várja a nagyközönséget. Az eseményhez kapcsolódva a BTM pályázatot is hirdetett történelmi témájú MI-képek készítésére, amelyeket szintén megismerhetünk a nap folyamán.

Programunkon Csapó Csaba történésszel közösen kalauzoljuk végig a sétára jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva - a budavári polgárvároson át - egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Ha szereted a XX. századi magyar irodalmat, akkor ez elég ok arra, hogy velünk tartsd május utolsó napján és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának! Biztosítsd most a helyedet!

2025. május 8-tól látogatható a „Plakátba zárt történetek” című plakátkiállítás a budapesti Várnegyed Galériában. Az I. kerület egyik legjelentősebb művészeti galériája a Ferenczy Noémi-díjas festőművész és grafikus eddigi életművét mutatja be. Mi pedig - a plakátok szerelmeseiként - alig várjuk, hogy megnézzük azt.

Az Attila úti kézműves látványpékségben, minőségi és adalékanyag-mentes alapanyagokból készülnek a vadkovászos kenyerek és az egészséges pékáruk. És bár tudjuk, hogy a 16 órán át készülő kenyér nem annyiba kerül, mint a tömegben gyártott „társai”, de nem is olyan az íze. Nagyon nem!

Az ember elsősorban nem azért ül be egy kávézóba, hogy koffeint vegyen magához, hanem azért, hogy a kávézóban ülve vegye magához a koffeint. No meg persze minden mást, süteményt, szendvicset, ami a kávézás élményét még teljesebbé teszi. Ezt kaptuk meg a Budai Várban, a parányi 4minutes kávézóban is.

Szinte alig van olyan hely, amely még képes megidézni a Tabán egykori legendás hangulatát. Ahol újra magad előtt láthatod a hajdani utcákat és azok lakóit, ahol megelevenednek a régi fotók, a fényképekről ránk mosolygó karakterek mai alteregói: járnak, beszélgetnek, nevetnek. Pontosan úgy, ahogyan az egykori tabániak, azok az emberek, akik már nincsennek itt. Kevés ilyen időutazásos hely létezik a Tabánban, de az Asztalka pont ilyen. Gasztromán sorozatunk új cikke róluk szól.

Az eredetileg itt álló, 1944-ben elpusztult klasszicista épületet a méltán híres építész, Ybl Miklós tervezte gróf Lónyay Menyhért, dualizmus kori pénzügy-, honvédelmi miniszter, illetve miniszterelnök számára. A ’20-as években a báró hatvani Hatvany család vásárolta meg, azonban ’44-ben bombatalálatot kapott, majd lebontották. Az épület ma újra eredeti pompájában tündököl, melyben a Batthyány Alapítvány és az Aranybástya étterem kapott helyet.

A Budavári Gasztromán cikksorozatunkban felkeressük a Várkerület vendéglátóhelyeit. Megmutatjuk, hogy hova érdemes beülni egy jó menüre, egy romantikus vacsorára, néhány hűsítő koktélra, esetleg csak egy finom kávéra. I. kerületi gasztrotúránk első állomása a Marischka volt, amely a Budai Várhegy tövében, a Vérmezővel szemben található a Bugát lépcső és az Attila út sarkán, és ami 2021 ősze óta várja vendégeit.

1890. június 24-én született erdőbaktai Baktay Ervin (1925-ig eredeti nevén Gottesmann Ervin Adolf Sándor Alfréd János, 1890-1963), akit számos európai egyetemre – többek között a Londoni Egyetemre, a Stockholmi Egyetemre – is meghívtak előadásokat tartani Indiáról, India kultúrájáról és művészetéről. 1956-ban, a Buddha születésének 2500. évfordulójára megrendezett indiai állami ünnepségsorozaton cikkünk főszereplője egyike volt azon néhány, alig egy tucatnyi nem buddhista személynek a világból, akit hivatalosan is meghívtak a nagyszabású ünnepségre.

A magyar irodalom egyik legnagyobbja, Weöres Sándor (1913-1989) 1913. június 22-én született Szombathelyen. S noha a fővárosban a II. kerületben – először a Törökvész út 3/c- ben , majd a Muraközi utca 10/a-ban - éltek szintén költő és műfordítő feleségével, Károlyi Amyval (1909-2003), mindezek ellenére a nyelvzsonglőr poéta a Budai Várban is rendszeresen megfordult. Róla emlékezünk.

Idén lenne 95 éves Kányádi Sándor, Kossuth-díjas magyar költő, aki 2018-ban ezen a napon távozott az élők sorából és aki éppen 30 éve írta az egyik legszebb versét Valaki jár a fák hegyén címmel. Az idei középszintű magyar érettségi műveltségi tesztjében is szerepelt belőle részlet.

Valamikor régen, vasárnap délutánonként hatalmas tömegek várták a Budai Várban, hogy megnézhessék a zenével kísért őrségváltást. Most a Kapisztrán téren éled újra a hagyomány.

Június 16-a az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapja. Emlékezzünk mindazokra, akik életüket áldozták a nemzetért és a hazájukért! A Várban is sokan harcoltak az elnyomás ellen.

Van abban valami transzcendentálisan is különleges, hogy a Budai Várban nyolc évszázadon átívelő évfordulókról emlékezhetünk meg. Ahhoz sem férhet kétség, hogy a több száz évig koronázótemplomként funkcionáló budavári Nagyboldogasszony-templom - ismertebb nevén Mátyás-templom - számára helyet adó mai Szentháromság tér Budapest egyik legrégebbi és legszebb tere. Sőt, az egykori Pénzügyminisztérium épületének újraépítésével mára a magyar főváros igazi ékszerdoboza lett. Ezen a téren, ami sokszáz éve tér, egyszerűen szubjektívvá válik az idő…

A kolozsvári születésű Szabó Dezső megítélése mindig is ellentmondásos volt, ő volt az a magyar író, akit elsodort a politika. Ő volt az, akit a kommunisták és a nyilasok is falhoz állítottak volna. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy a két világháború közötti sztáríró - akiért rajongtak az akkori fiatalok - igazi őstehetség volt. A XX. század egyik legnagyobb hatású, tragikus sorsú írójáról van szó, akit még ellenfelei sem tudtak teljesen elhallgatni, sőt sokszor még idézni is kénytelenek voltak. Rá emlékezünk.

A Budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az egyik legfontosabb feladatának a fiatalok megszólítását tekinti, és ehhez nagyon jó eszköznek bizonyult az Alpenrose táncegyüttes, ami Magyarországra olyan dolgot hozott, ami korábban nem volt. A Budai Várban, a Savoyai teraszon megrendezett Salvator Budapest Sörfesztiválon is nagy sikert arattak. Lávinger Ildikó ráadásul Budakalászon polgármesterjelöltként megméretteti magát a vasárnapi választáson is.

Az új és a régi táncokra is nagy szükség van, leginkább a fiatalok miatt. A tiroli parasztos táncokkal el tudunk hozzájuk is jutni. Ha a helyi németség és svábság szeretné, hogy hagyományok sokáig fennmaradjanak, akkor a régit ápolni kell, az újnak pedig teret kell adni - mondta a Nagyon Várnak Reich Tamás táncos, koreográfus. Az Alpenrose Tanzgruppe alapítója több mint 40 éve foglalkozik nemzetiségi tánccal, Magyarországra pedig egy olyan dolgot hozott, ami korábban nem volt. A Savoyai teraszon megrendezett Salvator Budapest Sörfesztiválon is nagy sikert arattak.

„Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:/egy ködbe olvadt álom és való,/ha hullt a hó az égből, porcukor volt/s a porcukor az abroszon a hó." – írta Kosztolányi Dezső Gyerekkor című versében. De vajon honnan ered a gyerekek ünnepe, a gyereknap? Hol és mikor tartották az elsőt? A cikkünkben erre is választ kapnak, s persze arra is, hogy miért érdemes ma a Budai Várba látogatni!

A Balaton-felvidék legszebb borpincéjének díját elnyert borászat lesz a Budai Borszalon soron következő borkóstolójának főszereplője. A gasztronómiai kaland május 16-án 19 órától kezdődik egy igazán különleges, szuperexkluzív helyszínen, a Budavári Palota Dunára néző, panorámás teraszán. Az est az Apák és Fiak tematikus sorozatunk következő eseménye, ahol egy különleges borkóstolón folytathatják a bor szerelmesei a gasztronómiai felfedezést a csopaki Jásdi Istvánnal és fiával, Attilával. A különleges helyszínre való tekintettel a jegyek korlátozott számban kaphatók!

A Magyar Nemzeti Galéria követői megszokhatták már, hogy a MÚZEUM+ estek akkor kezdődnek, amikor a múzeum bezár, s igazi éjszakába nyúló, különleges élményben lehet része azoknak, akik erre a rendezvényre vásárolnak maguknak jegyet. Május 14-én, szerdán ismét MÚZEUM+ este lesz, ahol a különleges tárlatvezetések mellett ezúttal könyvbemutató, plakátkészítő workshop, élő jazz-zene, valamint pezsgőkóstolóval várják a nagyközönséget.

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.