Tanár úr kérem, ma Karinthy Frigyes születésnapját ünnepeljük!
Az egyik legnagyobb XX. századi magyar írózseni, akiről egy kis valósághajlítással és némi túlzással azt írhatnánk, hogy a Budai Várban lakott, pedig valójában csak külön, dedikált párnája volt fent báró Hatvany Lajos Bécsi kapu téri palotájában arra az esetre, ha házsártos felesége, Böhm Aranka nem engedi be Verpeléti úti (ma Karinthy Frigyes út) lakásukba.
Karinthy tényleg ezer szállal kötődött a Várhoz, de senki, semelyik városrész sem sajátíthatja ki magának a múltszázad legnagyobb irodalmi homo ludensét, mer Ő ezer szállal kötődött ehhez az egész városhoz, amit Budapestnek hívunk. Egy kicsit Ő volt Budapest és a nagy Budapest szívének közepén egy kicsit Karinthy Frigyes is mindig ott volt, van.
Budapesti kispolgári zsidó családba született, eleinte a reáliák felé fordult, ezért fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató volt, de igazából már az érettségi utáni évben újságíróként dolgozott.
A két világháború Budapest legnépszerűbb magyar irodalmi alakja volt, akit szinte minden - magára valamit is adó - pesti és budai polgár ismert és felismert. Karinthy pedig fürdött a népszerűségben, tudott vele élni és úgy általában nagyon tudott élni. Az az író volt, aki itt a pesti és budai kávéházakban élte életét, legyen szó a Fehér Galambról, a Filáról, a Hadikról, aq Bródyról, a New Yorkról, a Centrálról vagy akár a Japánról. Ő mindenhol ott tudott lenni és ott is volt. És most „csakazértis” verssel emlékezünk rá a nagy íróra, aki legalább akkora költő is volt. A Nem mondhatom el senkinek című kötete 1930-ban jelent meg, az Üzenet a palackban pedig 1938-ban, a halála évében.
Legszebb verse egy „titokról” szól, amit nem mondhat el senkinek:
Ebből a verséből pedig megtudhatjuk, hogy mi volt a „titkot”:
Mécs László (1895-1978) premontrei szerzetesként írta verseit, s a két világháború között valódi „sztárturnékat” tartott határon innen és túl. Előadásain, felolvasóestjein a csilláron is lógtak, a hazai mellett főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki fiatalság között volt rendkívül népszerű. Már-már idolként tisztelték, valósággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival. Most egyik legszebb versével köszöntjük az édesanyákat.
Két nagyon hasonló költemény két XX. századi magyar költőgéniusztól. Az egyik Tóth Árpád, aki a szépség zsoldosa volt, míg a másik a szenvedélyek költője, Szabó Lőrinc. Mindkét lírikus kapcsolható valamennyire a Várhoz. Az egyik itt élt a mai Táncsics Mihály utca 13. számú ház első emeletén, míg a másik szenvedélyesen szerette a Budát, illetve a Várnegyedet, „mikor a szemem lehúnyom, egyszerre Buda, egész Buda köröttem muzsikál” – írta egyik versében. Cikkünk címét a két impresszionista vers hasonlósága ihlette.
Éppen 1901. május elsején született a XX. századi egyik legnagyobb magyar írója, Szerb Antal. Noha a költők, írók szerelmi életének ismerete fontos az irodalmi művek keletkezése, illetve megértése szempontjából, ennek ellenére Szerb Antal életrajzából mintha szemérmesen hiányoznának múzsái és szerelmei. Sokszor szinte üresen maradtak ezek a lapok. Olvasóink megszokhatták, hogy időről időre újabb és újabb cikkekben publikáljuk Szerb Antal múzsáit. Alábbi írásunkban egy újabb hiátust szeretnénk – a műfaji korlátokat még éppen szem előtt tartva - némileg pótolni, az ifjú Szerb Antal plátói szerelmének bemutatásával. A valóságban Ő volt Violaine!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
