Karinthy tényleg ezer szállal kötődött a Várhoz, de senki, semelyik városrész sem sajátíthatja ki magának a múltszázad legnagyobb irodalmi homo ludensét, mer Ő ezer szállal kötődött ehhez az egész városhoz, amit Budapestnek hívunk. Egy kicsit Ő volt Budapest és a nagy Budapest szívének közepén egy kicsit Karinthy Frigyes is mindig ott volt, van.
Budapesti kispolgári zsidó családba született, eleinte a reáliák felé fordult, ezért fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató volt, de igazából már az érettségi utáni évben újságíróként dolgozott.
A két világháború Budapest legnépszerűbb magyar irodalmi alakja volt, akit szinte minden – magára valamit is adó – pesti és budai polgár ismert és felismert. Karinthy pedig fürdött a népszerűségben, tudott vele élni és úgy általában nagyon tudott élni. Az az író volt, aki itt a pesti és budai kávéházakban élte életét, legyen szó a Fehér Galambról, a Filáról, a Hadikról, aq Bródyról, a New Yorkról, a Centrálról vagy akár a Japánról. Ő mindenhol ott tudott lenni és ott is volt. És most „csakazértis” verssel emlékezünk rá a nagy íróra, aki legalább akkora költő is volt. A Nem mondhatom el senkinek című kötete 1930-ban jelent meg, az Üzenet a palackban pedig 1938-ban, a halála évében.
Legszebb verse egy „titokról” szól, amit nem mondhat el senkinek:
Ebből a verséből pedig megtudhatjuk, hogy mi volt a „titkot”:
