1771-ben ezen a napon, tehát június 21-én került vissza Raguzából Magyarországra a Szent Jobb ereklye. Mária Terézia királynő többször is járt Budán, s ide a Királyi Palotába hozatta vissza, s itt is őriztette első királyunk, Szent István mumifikálódott jobbkezét. A budavári polgárvárosban élő német polgárság és magyar nemesség hatalmas lelkesedéssel fogadta az uralkodót.

Egy 770 évvel ezelőtt kezdődő, mai napig tartó izgalmas történetet ismerhet meg az, aki jelentkezik a Shalom, Buda! elnevezésű tematikus sétára. Tényeket, adatokat persze könyvből is meg lehet ismerni, ugyanakkor ez a séta is bebizonyította, hogy egészen máshogy éli meg az ember az előtte feltáruló történelmet, ha a helyszínen járva idézik fel előtte egy közösség életét, a közösség tagjainak személyes sorsát.

Budavár és a németországi Regensburg között létrejött testvérvárosi kapcsolatnak nem az adja az elsődleges kapcsolódási pontot, hogy a saját nyelvén mindkettőben szerepel a Vár szó. A magyarázat sokkal inkább abban keresendő, hogy a magyar-bajor kapcsolatok ezer évnél is régebbre nyúlnak vissza.

Budavárnak és Zentának több kapcsolódási pontja is van. Ezek közül az egyik hatszáz évnél is korábbra nyúlik vissza, és egy okirat tanúskodik róla, a Budavár-Zenta-Savoyai Jenő kapcsolat további izgalmas vetülete pedig egy szobor keletkezésének történetéből rajzolódik ki.

75 évvel ezelőtt, 1948. március 21-én, virágvasárnap szentelték újjá a Bécsi kapu téri evangélikus templomot. A dátumból kitalálható, hogy mindezt az tette szükségessé, hogy a II. világháborúban, Budapest ostroma idején olyan súlyosan megrongálódott a templom, ami egy időre lehetetlenné tette, hogy ott alkalmakat tartsanak.

Ha utunk a Rómától 160 kilométerre fekvő Capestranóba vezetne, és a település magyar vonatkozásáról nem tudnánk, a hangzása alapján akkor is jó eséllyel így asszociálnánk: Capestrano – Kapisztrán. Ha pedig Kapisztrán, akkor Kapisztrán tér, ha Kapisztrán tér, akkor Budavár, ahol Kapisztrán János szobra is áll, talapzatán ezzel a felirattal: „Nándor kőfalain megtörted a végveszedelmet, szent vezetőnk győzd meg mostani elleneink.”

„Stancsics Mihály a censurának 15 hónapig szigorú fogságban sanyargatott vértanúja, kit nem a n. m. magyar kir. helytartótanács, de az erőszakos kormány fűzött rabbilincsre (amint gr. Zichy a censurae collegium elnöke kijelenté) nem szűnő éljen harsogások és tömérdek nép kíséretében diadallal vitetett a nemz. színházhoz, hol ekkor Bánk bán adatott” - írta a nevezetes napról a Hetilap 1848. március 17-i száma.