Ezen a napon látta meg a napvilágot a Budai Várban az egyik legnagyobb centralista politikus
Szalay László az Úri utca 6. szám alatti házban született 1813. április 18, éppen 210 évvel ezelőtt. A Centralista Kör, illetve Centralista Párt tagjai szorgalmasan tanulmányozták az európai alkotmányos modelleket és fogalmazták meg a magyar polgári átalakulás szükségességét, illetve annak jogi, gazdasági, társadalmi és politikai feltételeit a XIX. század derekán. Ennek a mozgalomnak Szalay László, magyar jogtudós, történetíró és publicista volt az egyik motorja.
A jogász-értelmiségi családból származó politikus gyermekéveit is a budavári házukban töltötte.
Legjobb és legállandóbb barátja mégis Szalay László volt. Vele holtáig összefűzték az ifjúság emlékei s a férfikor közös eszméi. Szalay budai tisztviselő család gyermeke volt; az ő szülei is a várban laktak s így sokat lehettek együtt. Együtt jártak iskolába, együtt iratkoztak be az egyetemre is, 1826-ban, tizenhárom éves korukban.
- írta Dr. Voinovich Géza B. Eötvös Józsefről írt 1904-ben megjelent szellemtörténeti monográfiájában a két kiemelkedő tehetségű fiatalemberről.
Iskolájuk az egykori Rákócziánum, vagyis a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium a főváros legrégebbi középiskolája, az intézményt 1687-ben a jezsuiták gimnáziumaként alapította Széchényi György esztergomi érsek. A következő évszázadok viharos időszakaiban is az egyik legjobb és legnevesebb magyar almamaterként tartották számon, amelynek az elmúlt évszázadokban olyan neves diákjai voltak többek között Szalay és Eötvös Pepi mellett, mint Andrássy Gyula, Kitaibel Pál, Lónyay Menyhért, Nagysándor József, Török Ignác, Semmelweis Ignác, Széchenyi Zsigmond vagy éppen Márai Sándor. Egyetemi tanáruk, a történész Horváth István az, aki bevezeti Szalayt és Eötvöst a magyar írók társaságába.
Hamarosan Centralista Kör tagjává lett, csak úgy mint barátja Eötvös, Trefort Ágoston, Csengery Antal, Szontágh Pál, Lukács Móricz, Kemény Zsigmond vagy Madách Imre. A nagy politikai áttörést a Pesti Hírlap átvétele jelentette számukra, itt írhatták le - immáron Kossuth Lajos helyett - polgári demokráciáról vallott, korukat meghaladó nézeteiket. Fontos megjegyezni, hogy ezen eszméket, zömében, ekkor még csak egy erőtlen, kisszámú társadalmi réteg, a városi polgárság szűk rétege támogatta. Szalay elsősorban a magyar jogrendszer európai minta szerinti megújításán, azon belül is elsősorban a büntetőjog modernizálásával foglalkozott. A reformpolitika tulajdonképpeni csődjének tekinthetjük az 1848. márciusi eseményeket, illetve a pesti forradalom kirobbanását. Szalay az 1848-as forradalmi Batthyány-kormány Deák Ferenc vezette igazságügyminisztériumának kodifikációs osztályának vezetője lett, majd frankfurti, párizsi és londoni követként képviselte az új független magyar kormányt. A szabadságharc leverése után kint maradt és Svájcban telepedett le ideiglenesen, az emigrációban a történettudománynak szentelte itt töltött éveit. 1855-ben hazatért Pestre, országgyűlési képviselő lett Deák Ferenc híveként. 1861-től haláláig betöltötte a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári címét, ekkoriban már sokat betegeskedett. 1864. gyógyulni utazott külföldre, végül Salzburgban érte utol a halál július 17-én.
Senki nem állítá a tudományt magasabbra, nagy hivatását nálánál komolyabban senki nem fogta fel; de volt valami, mit ennél magasabbra állított: a polgárnak kötelességeit; s bár megelégedését csak a tudományban látva, a közélet felé vonzódva nem érezé magát, úgy vala meggyőződve, hogy az eredmény, melyet a tudomány mezején előmutathat, senkit nem ment fel azon kötelességektől, melyekkel hazájának tartozik. Szalay nézete szerint a tudomány, mint minden képességeink, csak arra adatott, hogy emberi feladatunknak eleget tegyünk.
- mondta róla akadémiai emlékbeszédében róla legjobb barátja és pályatársa, báróEötvös József.
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
